Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
46de08ed0c23cf46b9a2e5c21e1e03cb.jpg

Bayer Zsolt védelmében - Levél a Jobbnak!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Azt lehetett tudni a Bayer cikk megjelenésének pillanatában, hogy az írás minden egyes szavát külön fogják szétcincálni a baloldali-liberális (ál)jogvédők. Tudta ezt Zsolt is pontosan. Várható volt a baloldal hörgő rasszistázása, hiszen ezt már megszokhattuk az évek alatt. Hiszen a társadalmi problémák szőnyeg alá seprésében nagymester a honi baloldal.

Azt is lehetett tudni, hogy az LMP után a Demokratikus Charta is elhatárolódásra szólítja majd  fel a Fideszt Bayer Zsolttól, hiszen szerintük az ominózus írás kimeríti a közösség elleni izgatás fogalmát.

Azt is lehetett tudni, hogy Niedermüller Péter, a DK alelnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyílt levélben fel fogja idézni, azt hogy Rogán Antal beszédet mondott az antiszemitizmus elleni tömegtüntetésen december elején, így most is álljon a sarkára és határolódjon el a Fidesz 5. számú tagkönyvének rasszista tulajdonosától.

Azt is lehetett tudni, hogy például Kálmán László nyelvész aláírás gyűjtést fog szervezni azért, hogy idézem:
"{...} Nem a kormánypártnak, hanem az egészséges társadalomnak kell kivetnie magából az ilyen alakokat. Például úgy, hogy amíg felületet kap a Magyar Hírlapban, vagy képernyőre kerülhet az Echo tévében, addig tiszta lelkületű, magát demokratának gondoló politikus, szakember nem nyilatkozik, nem szerepel egyikben sem. Vagyis nekünk, remélem a többségnek, kell bezárni őket a saját világukba. Tévéstől, újságostól, Bayerestől..."

Azt is lehetett tudni, hogy Seres László a HVG hasábjain a következőket fogja írni:
"{...}
Mikor szólal meg Orbán Viktor, hogy Bayert többé nem várják Fidesz-szülinapra? Mikor szólal meg Széles Gábor, hogy... {...}"

Azt is lehetett tudni, hogy a cikkben idézett mimózalelkű Erdős Virág el fog határolódni és ki fogja magának kérni..., hiszen nem fog abba a kézbe harapni amelyik az ételt adja neki.

Azt is lehetett tudni, hogy a láthatatlan nagy baloldali karmester most a rasszistázó, nácizó kórusnak int, és az is borítékolható, hogy ha kell, majd a cigányozó, orsósozó szekciónak adja majd meg a jelet.

Azt azonban nem lehetett tudni, hogy a jobboldalon nem lesz egyetlen egy ember sem, aki kiáll Bayer Zsolt mellett. Senki sem ad majd hangot annak, hogy bizony igaza van Zsoltnak!
Embereket késelnek meg az utcán! Jó reggelt!

Azt sem lehetett tudni, hogy
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szintén hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában mélyen elítéli majd Bayer Zsolt mondatait, "{...} ha pedig Bayer ezeket a mondatokat komolyan gondolja, "ezek a demokráciát sértő dolgok", "olyan embernek pedig nincs helye egy közösségben, aki emberek egy csoportját állatnak tartja"

Kedves Tibor azt már elfelejetetted, hogy ez az ember, akitől te most bőszen elhatárolódsz, tavaly több százezres Békemenetet szervezett a kormány, a kormányod védelmében, amikor nemzetközi támadás érte. Védte a Te seggedet is, pedig valószínűsíthető, hogy nem minden intézkedésetekkel értett egyet.

Végül azt sem lehetett tudni, hogy Dajcstomi is be fog állni a sorba és népszerű twitter oldalán a következőket fogja megjelentetni:
"{...}
"elutasítják azokat a kijelentéseket, amelyek az MTK fiatal sportolójának, Sávoly Gergőnek a tragédiája kapcsán gyűlölködő, rasszista nézeteket fogalmaznak meg", és "szégyelje magát mindenki, aki egy 17 éves sportoló életveszélyes sebesülése kapcsán nem az együttérzés, hanem a gyalázatos cigányozás hangján szólalt meg {...} a Sávoly Gergő megkéselése után kiadott MTK közleménnyel megegyezik a személyes meggyőződésem. A véleményem mindenkire vonatkozik. Bayer Zsolt barátomra is"
- vagyis a fideszes politikus ugyanúgy elítéli párttársának írását is, mint mindenki mást, aki cigányozik a késelés ürügyén.

Abban ezek után csak reménykedhetünk, hogy ha ne adj Isten egy nyirkos, hideg éjszakán egy sötét utcában mondjuk a cikkben idézett és most mélységesen felháborodott költőnőt Erdős Virágot megtámadja  két-három feldühödött urambocsá' cigány állat, akkor nem egy puhapöcsű liberális jogvédő fog majd a segítségére sietni, mert annak beláthatatlanok lennének a következményei.

Bűnösök közt cinkos aki néma - tartja a mondás.
Nos az én lelkem tiszta, hiszen büszkén vetem papirra, hogy Veled vagyok, veled vagyunk Zsolt!
Most már rajtatok a sor...

Sajnálom, ha ingerülten fogalmaztam...

ti-bi-da-bo - Flag Polgári Műhely

Tisztelt Olvasóink! Fel szeretném hívni a figyelmüket arra, hogy Ingerülten című rovatunkban a nyugalom és a jó érzés felkavarására alkalmas megfogalmazások jelenhetnek meg. Olyan gondolatok, amelyek az írásban érintett személyekre nézve sértőek, megalázóak lehetnek. Ezt a dühöngő rovatot, azért hoztuk létre, hogy az indulatok levezetéseként, egyfajta villámhárítóként szolgáljon. Elnézést kérünk előre is mindazoktól, akik sértőnek, megbotronkoztatónak tartják  az Ingerülten rovat írásait.
 

Címkék:

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Vetítő (30) Mozi világ (440) Egészség (50) Politika (1582) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2778) Sport (729) Tv fotel (65) Belföld (10) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Gazdaság (702) Életmód (1) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Heti lámpás (310) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>