Autómánia
Flag
2016.11.14
A kínai pártvezetés új luxusautójáról szóló írás először az Autó-Motor 1960/9-es számában jelent meg.
4957
Flag
2013.12.17
Több mint 60 Ferrari vett részt azon a felvonuláson, amely végighaladt az amerikai nagyváros több fontos pontján is. A rendezvény természetesen jótékonysági célokat szolgált, de mint a képeken is...
6600
Flag
2013.07.23
Az 1920-as években “mindössze” a gazdag és kalandvágyó fiatal férfiak érdeklődését keltette fel a Bentley márka, akik akkor egyelőre csak kedvtelésből, ám egyre eredményesebben versenyeztek.
11424
Flag
2013.07.21
Csak kevés olyan autó van, mely már a puszta létezésével is annyira képes befolyásolni az emberi érzelmeket, mint egy Aston Martin.
17107
Flag
2013.07.19
A Maserati testvérek egytől egyig rajongtak az autóversenyzésért, ezért alakult meg saját gyáruk a 20. század elején Bolognában.
13847
Flag
2013.07.16
Enzo Ferrari (szülőháza Modenában látogatható) nem akart versenyautókat készíteni, mikor megalapította vállalatát Scuderia Ferrari néven.
14312
hirdetés
Flag
2013.06.14
Alighanem a világ legdrágább lakókocsija kelt el a minap Dubajiban, ahol egy vevő kétmillió fontot (azaz 700 millió forintot) fizetett egy eleMMent Palazzóért. A képeket elnézve nehéz ennél...
8713
Flag
2013.03.27
A Harley-Davidsont mindenki ismeri, az is, aki még sosem ült motoron, az is, aki nem látta a Szelíd motorosokat. A legendás motorgyártó cég termékeinek vannak a legelkötelezettebb rajongói...
10520
Flag
2012.10.17
A pápai járművek majdnem kétszáz éves történetét mutatja be a Vatikáni Múzeum tárlata, amely ékes bizonyítéka annak, hogy legyen szó egyenruhás férfiak cipelte hordszékről, gazdagon díszített lovas...
9416
Flag
2012.04.22
Sorozatunk második részét egy “intézménynek” szenteljük, név szerint: Cadillac Eldorado, 1959. Millió és millió rajongója imádja a mai napig, állíthatjuk, egyike az azonnal felismerhető autóknak...
10103
Flag
2012.04.17
Amerikai klasszikusok… na igen, szívmelengető téma az autóbarátok részére. Az amerikai autóknak nem volt mindig és mindenhol túlságosan jó hírük. Bár több mint valószínű, hogy az európai rosszalló...
8947
Flag
2012.03.10
Mióta Torsten Müller-Ötvös átvette a „kormányt” a Rolls-Royce felett, az ikonikus brand történetének eddigi legkiemelkedőbb üzleti eredményeivel büszkélkedhet. Mint felelős vezérigazgató és vérbeli...
8312
Flag
2012.01.07
Az Új-Delhiben bemutatott Hyundai Hexa Space egyterűben nyolc ülést alakítottak ki.
8077
Flag
2011.12.19
A kiszivárogtatott katalógus után megérkezett a hivatalos sajtóanyag a Mercedes SL következő generációjáról. Ahogy arra számítani lehetett, a formai megoldások egy része az SLK-val közös, az aktuális...
8111
Flag
2011.08.22
Százharminc éve, 1881. augusztus 24-én született Vincenzo Lancia olasz autógyáros, a ma is népszerű márka névadója.
10089
Flag
2011.08.06
Ősszel mutatkozik be a Mercedes SLK, új csúcs modellje, az 55 AMG. Akinek viszont már megvan az SLK-ja, annak is sportosabb lehet az autója, erről a Brabus gondoskodik. A bottropi központú...
7643
Flag
2011.07.15
Kisimultak a Ford Mondeo ráncai, de a modellfrissítés hozta formai újításokat szinte csak a korábbi tulajok veszik észre.
8633
Flag
2011.06.03
A Salon Privé egy exkluzív kerti partival összekötött aukció és luxusautó-kiállítás, ahol a legfényűzőbb modern és ritkaságnak számító lenyűgöző járműveket tekinthetik meg a résztvevők.
8006
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »