Ma 2021 május 12. Pongrác napja van. Holnap Szervác, Imola napja lesz.
493c7745b818ee0af2ab3e7e73a5c5f6.jpg

Kritika - Tüskevár

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Retteghetnek a fővárosi úri pubik: Matula bácsi visszatért! Hatalmas az öröm, hiszen ritka az új magyar film, különösen az ifjúsági. De tartunk tőle, hogy nem ettől fog fellendülni a magyar pecabotipar. A Tüskevár sajnos komoly csalódás.

Egy dolog biztos: a film szerint mocsárba menni csak Vans pólóban érdemes. Így tesz Tutajos, sőt kajla haverja, Bütyök is, nem is esik igazán bajuk, a Vans póló valószínűleg lápálló és mocsárbiztos, ráadásul így a néző is tudhatja, hogy nagyjából napjainkban játszódik a történet, de legalábbis a kapitalizmusban.

Ennél több jel, ami eligazíthatna a mikort illetően, nem is igen akad. Ezért a film valami teljesen képtelen és megfoghatatlan tér–idő dimenzióba szorul. Mintha egy galaktikus óriás lepréselte volna Magyarországot, az így keletkezett nyomaton meg ott virítana egymás mellett a két világháború közötti időket idéző, uradalmi intézős külsejű István bácsi (Eperjes Károly), az operettek és népszínművek papírmasé parasztasszonya Náncsi néni személyében (Pogány Judit), a nyolcvanas évekből itt maradt orgazdára hajazó Matula bácsi (Kovács Lajos) meg persze a már emlegetett két kamasz.

Akik mintha a kortársaink lennének, de a mobiltelefont nyilván otthon hagyták (ha volt nekik egyáltalán), az internetet messze ívben kerülik. Nincs is mit csodálkozni ezen: manapság is nyilván igaz, hogy bármelyik kamasz szó nélkül otthagyja a közösségi oldalak jelentette virtuális közösségét, ha mehet vidékre a berekbe, és ki akarná naponta kiposztolni a Facebookon, hogy ma éppen egy lövéssel két varjút lőtt keresztül… Ráadásul ezek a fiúk szépen és választékosan beszélnek, a kortárs szlenget és a konfliktusokat messze kerülik, határaikat nem feszegetik, szüleik, hozzátartozóik türelmét feleslegesen nem teszik próbára.

Mielőtt az olvasó felszisszenne, és a szokásos újságírói cinizmust sejtené szavaim mögött: nem azzal van a bajom, hogy a 2012-re adaptált Tüskevár szépet és jót akar mutatni, világot, amiben a pecázás az élmény meg a tűzgyújtás. Ezek fontos dolgok, és valóban jó lenne, ha ilyen élményeket ma is minél több gyerek és kamasz szerezhetne, és nem csak a karácsonyi időszakban elszaporodó állatsimogatók segítségével kerülnének tapintható közelségbe az élővilággal. De az, hogy a filmnek lényegében semmilyen érintkezési pontja nincs a mai valósággal, sajnos két okból is árt neki: végtelenül unalmas és erőltetett lett, és mindezekért csak nagyon kevéssé kárpótolnak a valóban szépen fényképezett természeti képek.

A Tüskevár eredendően moralizáló regény, mely nevelni akar, ráadásul beavatási regény is, és mint ilyen – és igaz volt ez a közismert hatvanas évekbeli tévésorozat-változatra is – nem a látványos akciókkal, hanem a fejlődés és a lassú átalakulás, a belső átformálódás bemutatásával hatott. De attól még van benne konfliktus: az elkényeztetett nagyvárosi gyerekeknek fel kell fedezniük a bennük szunnyadó erőt, és ez nem megy másként, mint a legősibb természeti parancsok – az életben maradáshoz enni kell, az ételt meg kell szerezni stb. – jelentette kihívások legyőzésével.

Ám hiába ennyire egyszerű és természetközeli látszólag az alapképlet, azért ez a kaland is valós környezetben megy végbe – az ősváltozatban az úttörőtábori részvétel a tét –, és nehezen védhető, hogy két kamaszfiú reakciója és viszonya ehhez a kalandhoz ma szinte ugyanaz legyen, mint a regény és a filmsorozat keletkezési idején elképzelt srácoké. Az ifjúsági film véleményem szerint nem attól lesz barátságos, hogy a szereplői egy ennyire mesterséges és időtlen álvalóságban kalandoznak. Éppen az eredeti konfliktushelyzet ereje és tétje veszik így el.

Hogy vannak jó példák az aktualizálásra, azt Erich Kästner Emil és a detektívek című regényének 2001-es feldolgozása mutatja, amely kedves, vidám és magával ragadó, miközben mai (vagyis akkori) gyerekeket látunk, naprakész nyelvezettel, ruhákkal és zenei ízléssel, és ezáltal a központi mondanivaló is könnyebben átélhető vált a célközönség számára.

Tüskevár

Itt viszont ennek nyoma sincs. Tehát a konfliktus messze nem akörül sűrűsödik, hogy két nagyvárosi fiú kénytelen megbarátkozni a technikai kényelem és a virtuális valóság szinte teljes hiányával, hanem… és erre nehéz választ adni. Így csak annyi történik, hogy egyébként sokkal többre érdemes színészek vagy magánszámokat adnak elő, mint Eperjes István bácsi szerepében – és voltaképpen nem is teszi ezt rosszul –, vagy próbálnak valami nagy mélységet és többértelműséget kerekíteni a figura mögé, mint ahogy Pogány Judit teszi a bölcs vidéki néni szerepében, bár sajnos ez leginkább kimerül az olyan teljesen levegőben lógó monológokban, minthogy falun az ember messziről megismeri a saját lovas kocsijának a nyikorgását.

És ez így megy végig a filmben. Van horgászat, vadászat, tűzgyújtás meg minden, ami máshol egzotikum, a berekben viszont kőkemény valóság, de sem izgulni, sem nevetni, de még csak édesbús nosztalgiába süllyedni sem igazán enged a film. Különösen a Matulát játszó Kovács Lajost viseli meg ez a kényszerhelyzet: értelemszerűen kemény, de jó szívű fickót próbál faragni a karakterből, ám a lebutított forgatókönyv és a csapnivaló dramaturgia csapdájában vergődve figurája leginkább egy benyugtatózott tornatanárra emlékeztet, aki mintha mindig akarna valami fontosat mondani az életről a rábízott fiataloknak, de legtöbbször csak egy szomorú és mély értelmű nézés lesz a nagy nekibuzdulásból. Ezeket a dramaturgiai zökkenőket egyébként valószínűleg azzal akarta simára egyengeti a rendező, hogy időnként és rendszertelenül a szereplők fejében felbukkanó gondolatokat is hallhatjuk.

Aztán valahogy eltelik az a fránya filmidő, a divatmárka is megkapta a maga gigantikusra duzzasztott reklámját, de hogy miért érezné bárki is úgy a film megtekintése után, hogy halaszthatatlanul fel kell keresnie az érintetlen természetet, de legalábbis kézbe kellene vennie Fekete István alapművét, rejtély. A kritika talán kevésbé illetné meg a hét évig húzódó vállalkozás végeredményét, ha a készítők tévésorozatban gondolkodtak volna, mert lehet, hogy Fekete István klasszikusát nem eleve reménytelen filmvászonra álmodni, de erről sajnos nem ez a kísérlet fog meggyőzni minket.

(Tüskevár. színes, magyar családi film, 99 perc, 2012. Rendező: Balogh György. Forgalmazó: Fény Film Kft.)

mno.hu - Szathmáry István Pál

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1454) Sport (729) Flag gondolja (33) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Mozaik (83) Tereb (140) Történelem (14) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Gazdaság (657) Politika (1578) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (171) Autómánia (61) Jobbegyenes (2024) Heti lámpás (255) Irodalmi kávéház (505) Belföld (6) Mondom a magamét (5290) Vetítő (37) Életmód (1) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>