Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
c41cc36c24d371e72478afc3d9f0f68f.jpg

Ezt nézhetjük a héten - Heti mozibemutatók - 2013/26. hét

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A hét vezető mozibemutatója, a hollywoodi animációs sikerfilm folytatása, a Gru 2. Emellett érdekes módon a héten három olyan alkotás várja még az érdeklődőket, amelynek főszereplői nők, történeteik nőkről – de nem kizárólag nőknek – szólnak.

]]>Gru 2]]> (6)

A Universal Stúdió animációs részlege ugyan nem ontja olyan mértékben magából a sikereket, mint riválisai, de azért a 2010-ben elkészült Gru kellőképpen sikeres volt ahhoz, hogy egy folytatást is megérjen. Tény, hogy a Universal a többiekhez képest visszafogottan látott neki a filmnek, a Gru annak idején a közepesnek nevezhető 69 millióba került, majd csak a mozikban 543 milliót hozott világszerte, és kedvelte a szakma és a közönség is. A mostani második epizód sikerre termett, benne visszatérnek az első részben megkedvelt minyonok is. A sztoriban Gru kertvárosi családapa hétköznapjait hagyja hátra egy szupergonosz kézre kerítése érdekében. A jók oldalán állva ismét elemében lehet Gru.

]]>Dal Marionnak]]> (12)

A maholnap 75 éves Terence Stamp évtizedeken keresztül megbízható iparos munkásként tevékenykedett a filmszakmában, akit még a hatvanas években jelöltek Oscar-díjra is, és Cannes-ban legjobb színész díjat is nyert. Most egy keserédes drámában remek színészi teljesítménnyel rukkolt ki, s egy olyan női filmben, amelyben rajta kívül gyakorlatilag csak hölgyek szerepelnek, igen emlékezetes teljesítményt nyújt. Az előzetes csalóka, vígjátéki elemek mellett inkább a dráma dominál ebben az idősekre koncentráló darabban, amelyben felesége unszolására vállalja a kórustagságot a nyugdíjas férfi, hogy neje számára elénekelje a hőn áhított dalát. Mariont pedig nem más alakítja, mint az Oscar-díjas Vanessa Redgrave, aki emblematikus szerepei mellett politikai állásfoglalása miatt is emlékezetessé vált a múltban, de ma inkább már a Nagyítás, az Egy ember az örökkévalóságnak és Gyilkosság az Orient expresszen sztárjaként örüljünk színészi nagyságának, s ne feledjük Oscar-díját, valamint öt további jelölését sem.

]]>A lány és a költő]]> (12)

Andrea Serge filmje, A lány és a költő üde színfoltja volt az A kategóriás Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol nem kevesebb, mint három díjat is nyert, és szakmai vélemények szerint a rangos esemény egyik legüdébb színfoltja volt. Afféle romantikus love story, amely a kibontakozó érzelmek mellett mélyebb mondanivalót is tartogat a néző számára. Hősnője egy kínai bevándorló, aki illegálisan érkezik Olaszországba, ezért le kell dolgoznia az út árát. Így kerül egy velencei kikötő kis bárjába, ahol megismerkedik egy halásszal, aki amatőr költőként és érzékeny személyiségével tesz nagy hatást a lányra. A kettejük között kibontakozó érzelmeket a helyiek nem nézik jó szemmel.

mno.hu - kgy

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Belföld (10) Életmód (1) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Sport (729) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7546) Gasztronómia (539) Egészség (50) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Politika (1582) Jobbegyenes (2788) Mozi világ (440) Vetítő (30) Gazdaság (705) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Kultúra (7) Tereb (146) Heti lámpás (312)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>