Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Karácsony álma

Karácsony álma

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Viszlát Gergely!

Mennyit beszélgettünk angolul, minden kérdésemre válaszolt, soha nem szaladt el előlem, az is jó volt, amikor a Városházán tudtunk találkozni és nem mindenféle rejtett folyosókon lopakodott. Úgy volt már 2018-ban is, hogy miniszterelnök lesz, aztán 2022-ben is nekiindult, de már a rajt előtt elesett. Viszlát Gergely!

Legfeljebb akkor lépek vissza, ha elüt a villamos”

– ezt mondta múlt vasárnap Karácsony Gergely. A villamosokkal aztán meg is gyűlt a fővárosiak baja, ugyanis hétfőn leállt a 4-6-os villamos közlekedése, mert sikerült Karácsonyéknak olyan kiváló szakembereket pozícióba tenni, akiknek még a tömegközlekedés működtetése sem megy, de ezt most hagyjuk is.

A lassan magunk mögött hagyott hét politikai történéseit nem volt könnyű követni, ugyanis óránként (percenként) változtak az események. Karácsony magabiztosan kijelentette többször is, hogy ő bizony biztosan nem lép vissza Márki-Zay Péter javára. A hódmezővásárhelyi polgármester először azt mondta, hogyha kell visszalép, aztán rájött, hogy inkább mégsem. Az majd egy későbbi írásom témája lesz, hogy Márki-Zay mennyire kiszámíthatatlan karakter, de most tartsuk a fókuszt Karácsonyon. Szóval a baloldali előválasztásnak nevezett show-műsor második és harmadik helyezettje sokáig úgy állt, hogy mindketten indulnak a mindent eldöntő fordulóban is. Aztán később kitalálták, hogy mindketten indulnak, de szerepeljen a nevük egymás mellett, na erre már Gyurcsány (Magyar György személyében) is azt mondta, hogy elég a bohóckodásból. Folytatódott az egyezkedés, aminek az lett a vége, hogy Karácsony vissza nem, csak előrelép. Na, aztán a valódi vége visszalépés lett. Karácsony Gergely pénteken délelőtt egy órás késéssel (elalvás, dugó?) kiállt a sajtó elé és elmondta, hogy kiszáll a cirkuszból.

Sajnos arra a kérdésre nem adott választ, hogy a Márki-Zay Péter által kiszámolt körülbelül 500 millió forintos kampányköltetését visszafizeti-e? Ahogy az sem derült ki, hogy honnan származott ez az összeg? Illetve azt sem tudták meg az újságírók, hogy mi volt ezért a pénzért az elvárás?

Karácsony Gergely érezhetően megkönnyebbült a bejelentés után, hiszen tudjuk már korábbról is, hogy egyetlen porcikája sem kívánta ezt az egészet. Ezzel kapcsolatban csak két dolgot nem értek, hogy akkor miért vállalta el másodjára is, illetve miért próbálta ezt a harcias képet lefesteni magáról, miközben ahhoz is gyenge, hogy egy előválasztási kampányt végigvigyen?

A munkám során sokszor találkoztam Karácsony Gergellyel és akkor viszonylag finoman fogalmazok, ha azt írom, hogy nem miniszterelnöknek való ember. Budapestiként láthatjuk azt is, hogy még főpolgármesternek is teljesen alkalmatlan. A város mindennapi működtetését sem sikerül megugrania.

Karácsony úr! Mennyit beszélgettünk angolul, minden kérdésemre válaszolt, soha nem szaladt el előlem, az is jó volt, amikor a Városházán tudtunk találkozni és nem mindenféle rejtett folyosókon lopakodott. A viccet félretéve. Karácsony rettegett miniszterelnök-jelöltként és egyébként retteg főpolgármesterként is a valódi kérdésektől. Ő az a politikus, akit könnyedén zavarba lehet hozni, ugyanis érezhetően bizonytalan önmagában is. Gondoljunk csak az állandó kéztördelésére is.

Karácsonnyal (egy ideig) nem találkozunk, mint miniszterelnök-jelölt és talán jól is van ez így. Attól ugyanakkor kicsit tartok, hogy többet lesz a valódi munkahelyén a Városházán és a kiváló ötleteinek köszönhetően még élhetetlenebb lesz Budapest. Talán az lenne a legjobb főpolgármester úr, ha végre az álmainak élne. Minimum délelőtt 10-ig aludva.

Bohár Dániel - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Életmód (1) Egészség (50) Autómánia (61) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>