Ma 2020 február 23. Alfréd napja van. Holnap Mátyás napja lesz.
17c67686500ac86e008e174c8a7caac7.jpg

Bencsik Gábor: Angela Merkel árulása

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Stanislaw Lec lengyel költő szellemes megállapítása szerint a XIX. században senki sem gondolta, hogy utána a XX. század következik.

A jövő persze mindig bizonytalan, de a XIX. században, abban a bizonyos hosszúban, amely 1789. július 14-én kezdődött, és valamikor 1914 késő őszén ért véget, végképp készületlenek voltak az emberek arra, ami a rövid, 1990-ben véget érő XX. században rájuk zuhant. 1900-ból nézvést a történelem nagyjából véget ért (hányszor ismétlődő tévedés!), legföljebb némi csiszolgatás, tökéletesítés volt még hátra, de az sem különösebben lényeges.

Azóta tudjuk, hogy a jövő nagy meglepetéseket is tartogathat. Az európai politikai elit a lelke mélyén mégis pontosan úgy érez ma is, mint százhúsz évvel ezelőtt. A különbség csupán annyi, hogy most illendőségből nem nevetik ki a farkast kiáltót, sőt bizonyos farkasok tárgyában még konferenciákat is szerveznek. Belül azonban szilárdan meg vannak győződve róla, hogy a farkas úgysem jön el. A jéghegyek úgysem olvadnak fel, és Európa sem veszíti el a migrációs versenyt a Dél népeivel szemben. Eddig is megvoltunk, ezután is megleszünk.

Száz év múlva Juszuf ben Muhammad belga költő frissen megjelent Szu’úd wa szuqút Úrúba (Európa felemelkedése és bukása) című művében szellemes bölcsességgel állapítja majd meg, hogy a XXI. században Európában senki sem gondolta, hogy utána nem a XXII. század következik, hanem a XVI. – az iszlám naptár szerint.

Európa mai lakóinak egyre növekvő hányadát foglalkoztatja egy kérdés: a kontinens vezető politikusai miért hagyják, hogy egy másik kultúra elfoglalja országaikat? Az érthetetlen dolgok magyarázatot követelnek, és mert érthető magyarázat csak nem érkezik, egyre vadabb teóriák keringenek az interneten és a baráti beszélgetésekben. Mielőtt megmosolyognánk ezeket a teóriákat, szögezzük le, hogy természetes és szükségszerű lelki igény kielégítéséről van szó. Salem régi lakói sem értették a XVIII. században, mitől szegényedtek el, miközben az újonnan jöttek meggazdagodtak – végül a boszorkányságban lelték meg a magyarázatot. Mert magyarázatnak lennie kell.

Miért történik hát, ami történik? Nézzünk néhány elgondolást.

– Bizonyos erők – a zsidók – világháborús bűnei miatt fel akarják számolni Németországot, és ebben mint hazaáruló vesz részt a megzsarolt vagy meghülyült Merkel.

– Merkel éppen a behívott muszlimokkal a háta mögött száll szembe a bizonyos – zsidó – erőkkel, és felszabadítja az ő elnyomásuk alól Németországot.

– Amerika töri el Európa gerincét, hogy egyedül uralkodhassék a világon.

– A Bilderberg-csoport akarja felszámolni a nemzetállamokat, hogy a korlátlan kizsákmányolás utolsó akadályait is elhárítsa.

– Soros György mozgatja a szálakat, hogy a; még több pénzt kereshessen, b; a nemzet nélküli emberiség lázálmát megvalósíthassa, c; a nemzet nélküli emberiség kizsákmányolásával keressen még több pénzt.

Nem kétséges: e teóriák egytől egyik salemi boszorkányok. De ha ezek nem jó magyarázatok, akkor miért?

A különféle vad teóriák egy dologban valószínűleg nem tévednek: a migránskérdés német kérdés, minden más állam csak másodlagos szereplő. Ennek egyetlen oka van: Németország és a német gazdaság nagysága. A háttérben meghúzódó problémák korántsem egyedül Németország problémái, de a nyolcvanmilliós ország a földrészünkön olyan mértékben meghatározó, hogy a többiek nem tehetnek mást, mint hogy a németeket követik. (Nagy-Britannia különböző okokból, elsősorban a gyarmati múlt miatt más eset. Mássága azonban a lényeget nem érinti.)

Az érthetetlennek tűnő jelenség mélyén igazából egyetlen probléma van: a népességfogyás. Korábban már szó volt Herwig Birg bielefeldi professzor 2005-ben magyarul is megjelent kötetéről (A világ népessége, Corvina, 2005), amelyben a szerző az általa vezetett Népességkutató és Társadalompolitikai Intézet számításait idézi. Eszerint ahhoz, hogy Németország az akkori, ezredfordulón mért termékenységének (egy nőre 1,4 gyermek jut) állandósulása esetén is megőrizze lélekszámát, a migráció szaldójának (a be- és a kivándorlók egyenlegének) a XXI. század közepéig évi 500-650 ezerre kellene növekedni.

Erről van szó. Németországnak az NDK-val együtt mért népessége 1970 óta 78-82 millió között stagnál úgy, hogy az elmúlt hetven évben 12 millió bevándorlót fogadott be! E 12 millió nélkül az állam már rég összeomlott volna. És a korfa folyamatosan romlik, egyre kevesebb aktív keresőnek kell eltartania az államot, benne az egyre több nyugdíjassal.

Németország gazdasága folyamatos, több százezres nagyságrendű bevándorlás nélkül nem tartható fenn, vagy ha fenn is tartható, kizárólag az életszínvonal súlyos visszavágása, a nyugdíjak jelentős leértékelése, az egészségügyi és oktatási kiadások radikális csökkentése árán.

Ha Németország nem jut évente több százezer bevándorlóhoz, csődbe megy. Ez a lényeg, a többi csak a felszín fecsegése. (Ne feledjük: Magyarország gazdasága hozzá van kötve a némethez. Így gondolkodjunk Németország jövőjéről.)

Merkelnek tehát a saját országa érdekei felől nézve – úgy tűnik – igaza van. Emberekre van szüksége, évente félmillióra, méghozzá életerős, aktív korú emberekre, akik dolgoznak és adóznak. Minthogy semmi jele a német gyermekvállalási kedv megváltozásának, a betelepülésnek egyszerűen nincs alternatívája. Ha Németország befogadja azt a rengeteg embert, sokat kockáztat. Ha viszont nem fogadja be, már kockáztatni sem lesz módja, mert összeomlik.

Ezt a tényt azonban, ilyen nyers őszinteséggel egyetlen politikus sem meri a népe szemébe mondani. Megint Herwig Birget idézzük: „Vannak dolgok, amelyek annyira elképzelhetetlenek, hogy az emberek a legszívesebben nem is vesznek róluk tudomást. Ilyen az az előrejelzés is, amely szerint a németek néhány évtized múlva kisebbségben lesznek Németországban.”

Ezt nem lehet kimondani, mert aki mégis megteszi, biztosan megbukik. Angela Merkel úgy akarja megmenteni a hazáját, hogy azt a haza ne is vegye észre – mert ha észrevenné, még tiltakozna ellene és megakadályozná. Ezért kellenek a liberálisok, az új bolsevikok, a széplelkek és mindenféle baloldali népség, akik ugyan ostobaságokat beszélnek, de ezek az ostobaságok most ostyaként szolgálnak a keserű orvosság bevételéhez.

Azt természetesen Angela Merkel is tudja, hogy Németországban nincs egy fia menekült sem. A menekülti állapot ugyanis az első útba eső biztonságos országban megszűnik. Szíriából Törökországba – menekült. A biztonságos Törökországból a biztonságos Görögországba – migráns. Onnan a biztonságos Macedóniába, onnan a biztonságos Szerbiába, onnan a biztonságos Horvátországba, onnan a biztonságos Szlovéniába, onnan a biztonságos Ausztriába – egytől egyig migráns, aki nem valami elől megy, hanem valami felé. A német, vagy ha nagyon muszáj, a svéd, a dán, a holland jólét felé.

A menekültezés azonban most jól jön Merkelnek. Ennek örve alatt be lehet fogadni a migránsokat, ki lehet pótolni a népességet, meg lehet őrizni a német gazdaság hatalmas erejét. Ezért aztán Merkel is schöngeistkedik. Humanizmusról beszél meg szolidaritásról, belső ellenfeleit pedig megpróbálja kifizetni a kvótarendszerrel, hogy a nagylelkű Németország majd másokat is rászorít a nagylelkűségre.

Közben csöndes, ám annál hatékonyabb diplomáciai offenzíva zajlik, hogy a déli államok, elsősorban Bulgária és Macedónia kezelhető mértékűre fékezze le a népáradatot. Hogy Németország a maga kerítését a görög–macedón határon építhesse fel, így mentesülve attól, hogy azt be kelljen vallania. Törökország sok-sok pénzt kap azért, hogy a szír menekülteket ott tartsa magánál. Továbbá zajlik annak a médiabeli előkészítése, hogy amikor Németország már megkapta az elegendő bevándorlót, a felesleget haza lehessen küldeni, esetleg át lehessen telepíteni egy másik országba.

Magyarországról nézve mégis nehéz megérteni, hogy Merkel miért nem bukik meg. Pedig a dolog érthetővé válik, ha két tényezőt számításba veszünk. Az egyik, hogy a németek hetven éve együtt élnek a külső forrásból történő népességpótlás gondolatával. Mindjárt a világháború után több millió magyarországi, lengyelországi és csehországi németet lőcsöltek rá a porig rombolt országra, majd jöttek a jugoszlá­vok, jöttek a törökök, közben folyamatosan jöttek mindenféle népek, emigránsok, disszidensek, szerencsétlen éhezők és nagy mellényű szerencsevadászok. A németek a bevándorláshoz hozzá vannak szokva, most miért lenne idegen nekik?

És még egy fontos adalék. Angela Merkel folyamatosan arról beszél, hogy „kedves német népem, ti nagylelkű nép vagytok”… Pedig az ellenkezőjét kellene mondania. Azt, hogy „kedves német népem, ti önzők vagytok, és minden bajotok ebből az önzőségből ered”… Az ilyesmit azonban ki hallgatja szívesen? De erről egy kicsit alább. A német kancellár tehát nem hülyült meg, nem csapott fel hazaárulónak, nem sodródó falevél a viharban, hanem egy nagyon alaposan végiggondolt terv végrehajtója, aki mélyen hisz a maga igazságában. Legföljebb nem bontja ki az igazság minden szálát. De hát ez már a politikusok sajátja.

És Merkelnek még sincs igaza. Németországnak az elmúlt hetven évben valóban sikerült integrálnia 12 millió bevándorlót, csakhogy azok több mint fele európai volt, igen nagy részében népi német. És egy pilisvörösvári svábot vagy brassói szászt Németországba integrálni nem olyan nagy kunszt – hogy stílszerűek legyünk. Németország sokáig ugyanazt az utat járta, amelyet Magyarország ma is jár – hiányzó népességének legalább egy részét az idegenbe került nemzettársak közül tudta pótolni. Ez fájó veszteség a nemzettudat számára, de hatalmas nyereség az anyaország gazdaságának.

Az áttelepülni kész svábok és szászok nagyjából elfogytak, de még ott vannak a kevésbé gazdag európai országok: a lengyelek, a románok, a bolgárok, a magyarok, meg a többi. De ez már a németeknek kevés. Főleg mert nem vendégmunkásokra van szükségük, hanem olyanokra, akik készek németté válni, német gyereket szülni. A törökökkel azonban már baj van. Sok közülük Németországban is makacsul meg akar maradni töröknek, de ez még jól kezelhető, ezt a problémát a németek régtől fogva ismerik. Viszont akik most jönnek, azoknak a jövőbeli magatartásáról senki nem tud semmit. Legföljebb sejtéseik lehetnek, azok viszont elég baljóslatúak. És nem a terrorról van itt szó. A terror, noha valós fenyegetés, és minden bizonnyal további életeket követel majd, valójában mellékszál. Európa közútjain egy hétvégén többen halnak meg autóbalesetben, mint ahányan a párizsi vérengzésben életüket veszítették. A terror alkalmas az életminőség rontására – félelemben élni rossz, védekezni költséges –, de teljesen alkalmatlan egy állam erejének megtörésére.

Az igazi probléma kettős természetű, és ebbéli minőségében merőben új. Európa már nagyon sok népet és népáradatot befogadott, de minden eddigi esetben demográfiai ereje teljében tette. Ma azonban az európai kultúrkör lakossága mély, már-már orvosolhatatlannak látszó demográfiai válságban van. Legyünk nagyvonalúak, és adjuk meg neki az 1,4-es reprodukciós hányadost (száz szülőpárnak száznegyven gyereke), noha tudjuk, hogy sok országban rosszabb a mutató, és még rosszabb lenne, ha leszámítanánk az utóbbi évtizedek betelepülőit. Legyen az emberöltő harminc év.

Számoljunk. Van 200 szülőkorú emberünk, azoknak születik 140 gyereke. Azokból 30 év múlva lesz 140 szülőkorú ember, azoknak lesz 98 gyereke. Majd 60 év múlva 69 gyerek, 90 év múlva pedig már csak 48 – egy évszázad alatt negyedelődött a népesség!

Erre a folyamatra rétegződik rá a tömegessé vált migráció, olyan emberek bevándorlása, akik a demográfiai túltermelés kultúráját hozzák magukkal. Legyünk nagyvonalúak, és ne adjunk nekik csak 2,5-ös reprodukciós hányadost, és nekik is adjuk meg a harmincéves ember­öltőt, noha mindnyájan tudjuk, hogy az ő kultúrájukban ez sokkal rövidebb.

Számoljunk. Ma van 200 szülőkorú bevándorlónk, azoknak születik 250 gyereke. 30 év múlva lesz 250 szülőkorú emberünk, azoknak lesz 312 gyereke. 60 év múlva 390 gyerek, 90 év múlva 488 – egy évszázad alatt ez a népesség megduplázódik.

Más megközelítésben: ilyen reprodukciós arányok mellett, ha a migráció a mai nappal teljesen megszűnik is, egy mai 90 százalék európai, 10 százalék bevándorló arány száz év alatt 50-50 százalékra módosul, pusztán az eltérő népszaporulat következtében.

Rendben van, a történelem soha nem úgy folytatódik, ahogy éppen mutatja magát. Csakhogy itt a viszonylag rövid távú kilátások is hajmeresztőek. Európának ugyanis van egy nagy gyengesége: az egész társadalomszerkezete a polgárok együttműködésére épül. Európa nem attól sikeres, hogy jók a társadalmi játékszabályai, hanem attól, hogy azokat szinte mindenki elfogadja. Ez a rendszer azonban védtelenné válik, ha tömegesen olyanok lépnek be, akik nem ilyen szabályok szerint játszanak.

Egy magyar asszony családtagként élt Teheránban, még a sah idején. Autójával megállt a piros lámpánál. Odaballagott a rendőr: asszonyom, lát itt valahol keresztbe haladó autót? Nem. Akkor ne álljon itt, ne tartsa fel a forgalmat, menjen tovább!

Most olyan százezrek jönnek, akik nem állnak meg a pirosnál, nem is értik, hogy miért kellene megállniuk. Hiszen nem jön keresztbe senki. Dehogy a vallásról van szó! Dehogy a Korán egyes sorairól és azok magyarázatáról. A kultúra az, ami gyökeresen más: ahogy az utcán járnak, ahogy a kanalat fogják, ahogy a férfiak a nőkre néznek és a nők a férfiakra, ahogy az autót vezetik, ahogy az adott szavukat megtartják vagy nem tartják meg, ahogy a vezetőiket kiválasztják, ahogy a házuk előtti járdát takarítják, ahogy… ahogy élnek.

Azt hisszük, az újonnan jöttek majd németté, hollanddá, dánná lesznek? Nem kétséges, hogy a többség meg fogja próbálni. Ám senki sem szeret felnőtt korában kultúrát váltani. Senki sem szeret idegenül csetleni-botlani egy másik kultúrában, amelyhez nincs semmi köze. Senki sem szereti levetni a saját önazonosságát, és egy másikat felölteni helyette. Sokan megpróbálják, de boldogtalanságot nyernek vele. Látják ezt a boldogtalanságot a fiaik és az unokáik, és meghozzák a döntést: vissza az ősök kultúrájába!

Európa pedig toleráns, és mindenkinek megengedi, hogy a saját önazonosságát hordja. Európa tálcán kínálja a párhuzamos társadalmakat, köztük azokat is, amelyek a legkevésbé sem toleránsak. Már meg is kapta, és még sokkal nagyobbakat, erősebbeket kap hamarosan.

Itt csapja meg az arcunkat a katasztrófa előszele. Olyan milliókat engedünk be magunk közé, akik Európában is a maguk szír, afgán, pakisztáni életét akarják majd élni – és a mi kultúránk nem engedi meg nekünk, hogy ezt ne engedjük meg nekik. Szabadságot adunk olyan embereknek, akik majd nem akarnak nekünk szabadságot adni. Választójogot adunk olyanoknak, akik majd nem a mi értékeink szerint választanak.

Európát nem a szabadság és a tolerancia tette naggyá, hanem a velük kapcsolatban kivívott konszenzus. Most olyanok jönnek, akiknek ehhez a konszenzushoz semmi közük, egészen más konszenzusokat tartanak mérvadónak. Önpusztító naivitás azt gondolni, hogy ebből nem lesznek súlyos konfliktusok.

Van még egy téves látszat, amelyet talán érdemes említeni: a liberális megközelítés. Sokak számára úgy tűnik – és a mai politikai liberálisok mind e sokak közé tartoznak –, hogy a migránsprobléma valójában a liberalizmus és a konzervativizmus csatatere. Erről azonban szó sincs. Az elefánt mellett kocogó kisegér dübörög itt a vashídon – igaz, hogy hatalmas öntudattal, még a tigrist és az oroszlánt is kioktatva a helyes viselkedésről.

De ennek már egyre kisebb a jelentősége. A tét sokkal nagyobb annál, mint hogy korunk liberálisaira lehetne bízni. Nem is bízza senki, csupán felhasználják őket, amikor szükségesnek látszik.

A történelem nem ismétli önmagát, párhuzamokat mégis kínál. Például a Római Birodalom V. századát. A birodalom nyugati felében az állam vezetői úgy látták, hogy az adott demográfiai helyzetben az állam – a hadsereg, a földműves népesség – nem tartható fenn tovább a népáradás egyes népeinek befogadása nélkül. Valószínűleg alaposan végiggondolták a dolgot, és komoly, megfontolt döntést hoztak: hozzáláttak a gótok integrálásához.

A keleti fél vezetői más következtetésre jutottak. Megerősítették a határokat, és noha a külső népeket zsoldjukba fogadták és felhasználták egymás ellen, a birodalomba nem telepítették be őket.

A Nyugatrómai Birodalom elbukott. A Keletrómai Birodalom még ezer évig fennállt.

Volt, ami volt. De most mi a megoldás?

A válasz zavarba ejtően egyszerű: elég gyerek.

Ha van gyerek, van jövő. Ha nincs, ha az európai kultúrkör lakossága belátható időn belül nem nyeri vissza a reprodukciós képességét, akkor viszont minden erőlködés felesleges. Az ember, még ha hajlamos is erről megfeledkezni, biológiai lény, és a biológia vastörvényei rá is érvényesek. Ezek közül pedig az egyik legfontosabb, hogy az a populáció, amelyik nem képes önmagát reprodukálni, kihal, átadja a helyét egy másik populációnak. Ez nem jó vagy rossz, nincs morális tartalma, puszta természeti tény.

És itt érjük tetten Angela Merkel árulását, amelyet az igazság ki nem mondásával követ el. Elhallgatja azt a tényt, ami önmagával azonosnak menthetné meg Németországot, és egész Európát. Elhallgatja, hogy a demográfiai krízis egyetlen oka az önzés kultúrájának eluralkodása, a szükséges és elégséges megoldás pedig az önzés legyőzése. Hogy ezt gyávaságból teszi, konformizmusból, saját hatalmát féltve vagy politikusi rövidlátóként, igazából egyre megy. A legcsekélyebb mértékben sem mentség a számára, hogy az önzés ma már egyre kifinomultabb álarcot visel, önmegvalósításnak, az egyén szabadságának, korlátok nélküliségnek, LMBTQ-nak és még ki tudja, mi mindennek nevezi magát.

Enyhítő körülmény, a személyes kudarcból menekülni törekvés, ha Merkelnek azért nincs gyereke, mert nem lehet. De ha ez a saját választása, akkor még teljesebb, személyes is az árulás. Amit természetesen nem egyedül követ el. Kell hozzá a pénztőke pusztító mohósága, az újbolsevikok önhitt, világmegforgató ambíciója, a lagymatag széplelkűség, a másságkultusz nárcizmusa, a gőgös értéknélküliség, a szolidaritásnak hazudott önfényezés, a szabadságnak hazudott gyökértelenség, mindaz a torzulás, amivé az egykor tiszteletre méltó liberalizmus mára feslett. De ez sem mentség.

Angela Merkel a maga gyereknélküliségében Európa válságának szimbóluma: tehetséges, okos, sikeres, hatalmas – és jövő nélküli.

Európát egyetlen fejlemény mentheti meg: ha visszanyeri a reprodukciós képességét, ha elég gyerek születik. 2015-től, a migránsválság formáját öltő gátszakadástól kezdve Európában ez lesz minden közéleti teljesítmény próbaköve: az a politikus és politikai közösség, aki és amely a demográfiai zuhanást le tudja fékezni és belátható időn belül meg tudja állítani, híven szolgálja a hazáját. Aki erre nem képes, tehet bármit, a jelen formájában elveszejti azt.

A következő két-három év megmutatja, hogy Európa polgárai képesek lesznek-e megtalálni és hatalomba emelni ezeket a politikusokat. Ha valaha igaz volt, hogy minden szavazat számít, most valóban az. Korszakhatáron vagyunk, és értékes európai örökségünk, hogy szavazatainkkal dönthetünk a jövőről. Ma még dönthetünk. De ha rosszul döntünk, holnap már mások döntenek rólunk.

Bencsik Gábor - ]]>www.demokrata.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1446) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (171) Történelem (13) Életmód (1) Egészség (50) Autómánia (61) Gazdaság (637) Irodalmi kávéház (479) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (1692) Politika (1571) Tereb (139) Tv fotel (65) Heti lámpás (233) Vetítő (37) Mozi világ (440) Kultúra (4) Belföld (5) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (4327) Mozaik (42) Flag gondolja (33) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>