Ma 2019 december 14. Szilárda napja van. Holnap Valér napja lesz.
9e87cad7463f4053b55f4277a426e67a.jpg

Wellington-bélszín - avagy tiszteletadás Jamie Olivernek

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Most elősütjük a húst. Ha egyben van a darab, akkor ehhez elég egy nagy serpenyő, némi zsiradék, meg egy nagy csipesz. Ha visszahajtottuk volt a hús vékonyabb végét, akkor kötözzük át spárgával, vagy szúrjuk meg hústűvel, hogy a helyén maradjon.

A lehető legnagyobb serpenyőben jól felforrósítunk némi olaj/vaj keveréket, és fél-fél perc alatt lepirítjuk a húst minden oldalán (sokkal kevésbé szökik így belőle a nedvesség).

Kulináriai magazint tartok a kezemben. A televízióból vélhetően közismert Jamie Oliver kiadványáról van szó, a címe Jamie – making you a better cook. A szóban forgó, 2011. őszi rész alcíme Tasty Britannia. A hagyományos angol konyháról rengeteg előítélet él a nem-angolok körében. Az effajta előítéletek oka természetesen az akut információhiány. A magazin e száma, és az ebből készített fogás alapján szeretném kicsit derűsebbé tenni az összképet.

JO: Tasty Britannia

A Tasty Britannia tartalmát és külalakját tekintve egyaránt a kor színvonalán álló gasztromagazin. A receptek alaposak, minőségre törekednek, de nem viszik túlzásba: csak nagyon kevés olyan fogás szerepel, amihez a hozzávalókat egy átlagos angol városban ne lehetne beszerezni, és a pénztárcát sem terhelik meg jobban az elvárhatónál. (Elvárható alatt azt értem, hogy aki kortárs receptkönyvből, „trendi” módon akar vacsorát készíteni, az készüljön fel rá, hogy valamennyivel többet kell kiadnia – cserébe az érzésért.) A fotók rendkívül ízlésesek és igen illusztratívak: hozzáértő szem számára nagyon sok mindent elárulnak a szóban forgó receptről és fogásról egyaránt. A receptek körülbelül kétharmada Jamie Oliver tollából származik, a maradékon a magazin olvasó- táborából jelentkezők és kiválasztottak osztoznak – szerintem remek ötlet imígyen „interaktívvá” tenni egy nyomtatott forrást.

A modern, a nagyközönség számára készül kulináriai források minden törekvése fellelhető a Tasty Britanniában. Szezonalapanyagokból dolgozik; igyekszik beszerzési forrást adni a jó minőségű, háztáji alapanyagokhoz; megbecsüli a nemzeti hagyományokat, és törekszik ezek fenntartására, és, ahol lehet, jobbító finomítására is. Ellenáll a bezárkózás, a provinciali- tás kísértésének, és a nagyvilágba is ad kitekintést; egyszersmind ellenáll az elitizmus kísértésének, és nem ad a nagyközönség kezébe olyan receptet, amiben a hozzávalók és/vagy technikák csak a kiválasztottak és a fanatikusok számára mondanak bármit is.

trooping the colour :)

A magazin 137 oldalán – sajnos rengeteg reklámmal körítve, de hát ez is egyfajta ár, amit meg kell fizetnünk – összesen 88 recept szerepel. Ezek közt vannak rém egyszerűek, vannak kissé bonyolultabbak, és vannak tapasztalt főzőember számára íródottak is. A receptek közt szerepel négy olasz, két francia, három texmex, három távol-keleti, végül három közel-keleti (az angol-indiai fogásokat, mint pl. a kedgeree a hazaihoz számolom). A többi túlnyomórészt angol. A szezonalitás és a hagyományőrzés kívánalmainak egyaránt megfelel a magazin fókusztémája, az angol vadászat, amit természetesen a zsákmányból készült receptek kísérnek. (Ha lesz friss vadhúsom, csinálok majd egy összehasonlító postot ebből a témából.)

Próbáltam olyan receptet kikeresni, ami egyrészt jellegzetesen angol (mivel vannak ellenvélemények is,  a frankofónoktól e helyt elnézést kérek:), másrészt nem túl nehéz elkészíteni, harmadrészt ünnepi jellegével kifejezi, mennyire nagyra tartom Mr Olivert. A Wellington-bélszínre, azaz a vadgombás tésztaburokban sült marhahúsra esett a választás, erről szól a post recept-része:

Először is kell egy tetszés szerinti darab bélszín. Jelen pillanatban elég annyi, hogy – hacsak lehetséges – szakboltban vagy ismerős hentesnél vegyük, semmiképpen ne nagyáruházban. Így sem lehet biztosra menni a hús minőségét illetően, de azért jóval nagyobb eséllyel vágunk neki. A témáról később bővebben. Szóval egy darab bélszín, a vastagabbjából. A képen egy kiló hat dekás hús van, a vékonyodó végét visszahajtottam, hogy tömbformát kapjak. A hús lehet érlelt (sőt, ez a jó), lehet érleletlen, de ne pácoljuk!

bélszín

A bélszínre egyfajta, gombából készült pép kerül. Előírás szerint – Jamie-nél is – vadgombából, de ennek híján megfelel a termesztett csiperke is. Ennek a készítménynek a neve Duxelles-mártás (noha nem mártás), így lehet utánaolvasni, akit érdekel. A következőképpen megy: a durván egy kilós húshoz hozzávetőleg 70 deka gomba kell. Mondom, lehet csiperkéből is, persze az erdei sokkal finomabb. A gombát közepes finomságúra daraboljuk, lásd a galériában. Apróra vágunk négy-öt darab salottát. Ez, mármint a mogyoróhagyma, szintén előírás az eredeti receptben, Jamie-nél is így szerepel. Ennek híján legyen egy normál fej lilahagyma, nem fognak az asztal körül kergetni bennünket. Fogunk egy nagy serpenyőt, beledobunk jó diónyi tiszta vajat*, és lassú tűzön homokszínűre pároljuk a hagymát. Rádobjuk a gombát, megpároljuk, változatlanul kisközepes lángon ezt is, majd felöntjük egy deci portóival, felhúzzuk a lángot, és szotírozzuk, azaz hirtelen, nagy hővel megpróbálunk annyi nedvességet kipárologtatni belőle, amennyit csak lehet, különben a vizes gomba kiszakítja a tésztaburkot. Mikor kész, kikanalazzuk, hagyjuk kihűlni (lásd végig a galériát). Sózzuk ízlés szerint; van, aki ilyenkor szór rá késhegynyi szerecsendiót is. Amennyiben nem ítéljük használhatóan „száraznak”, akkor lehet jól belekeverni kevés morzsolt szikkadófélben lévő fehér kenyeret, de rántást, zsemlemorzsát és tojást TILOS.

* aki fél, hogy nem tudja bebarnulás nélkül kezelni a vajat, az vegyen kis diónyit, és tegyen hozzá egy evőkanál olívaolajat is.

gombaréteg a tésztaágyon

 Most elősütjük a húst. Ha egyben van a darab, akkor ehhez elég egy nagy serpenyő, némi zsiradék, meg egy nagy csipesz. Ha visszahajtottuk volt a hús vékonyabb végét, akkor kötözzük át spárgával, vagy szúrjuk meg hústűvel, hogy a helyén maradjon. A lehető legnagyobb serpenyőben jól felforrósítunk némi olaj/vaj keveréket, és fél-fél perc alatt lepirítjuk a húst minden oldalán (sokkal kevésbé szökik így belőle a nedvesség).

Mikor mindez megvan, vegyünk egy teljes csomag réteslapot. (Haladók gyúrják meg, és nyújtsák ki a tésztát :). Helyezzük a közepébe, szimmetrikusan, körülbelül fél centi vastagon a Duxelles-t. Most borítsuk rá a bélszínt fejjel lefelé, legközépre.

kisült végre

Hajtsuk fel előbb a rövid, majd a hosszú oldalakon, közben végig kenegetve felvert tojással, hogy összetapadjon. Próbáljuk meg minél szorosabban „rátekerni” a burkot. Ha kész, megfordítjuk, és sütőpapíron előmelegített sütőbe rakjuk, az egészet átkenjük tojással. A sütés hossza, a hús korán túlmenően, attól függ, milyen állagúra akarjuk készíteni. A nemzetközi gasztronómiai életben öt fokozatú skála használatos (rare, rare-medium, medium, done, well-done), számunkra – jelen post céljára – elég a hármas beosztás: angolos, közepes, jól átsült. Én a rare mediumot szeretem, ez annyit jelent, hogy a hús közepe rózsaszín, vércsöppek előfordulhatnak. (Sikerült is, látható a képen). Aki angolosra szereti, süsse 200 fokon egy órán át, közepesre egy és egy negyed órán át, teljesen átsütve (ez ellenjavallt, a bélszínbe való beruházás így kidobott pénz lesz) másfél órát.

A végén igen éles késsel másfél-két centi vastag szeletekre vágjuk, és a krumplipürével és/vagy párolt zöldségekkel azonnal tálaljuk. Elegáns, rendkívül finom, jellegzetesen angol fogás. A nice piece of steak, innit? :)

Nyokki - mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Egészség (50) Nagyvilág (1440) Történelem (13) Gasztronómia (539) Gazdaság (633) Kultúra (4) Tereb (138) Vetítő (37) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (42) Jobbegyenes (1652) Sport (729) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Politika (1571) Irodalmi kávéház (474) Mondom a magamét (4152) Heti lámpás (221) Életmód (1) Flag gondolja (33) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>