A múlt század harmincas éveiben történt.

 

India ekkoriban még a Brit korona ékköve volt. Bár Mahatma Ghandi és a köré szerveződött erőszakmentesség útját választó ellenállás egyre inkább erősödött, India úgy látszott, amíg a világ világ a nagy Brit Világbirodalom része marad.

 

Gyakorlatilag néhány ezer európai uralt sok száz millió indiait. A legtöbb gyarmatosító igyekezett otthoni szokásait meghonosítani és a szükségesnél többet nem érintkezni azzal a világgal, amelyből (sokan nagyon jól) megéltek. Kevesen voltak azok, akik próbálták megismerni, esetleg meg is érteni Indiát. India, mely az átlagember, az átlag újságolvasó számára nem volt több a mérhetetlen szegénység és gazdagság földjénél, a kígyóbűvölők, fakírok, egzotikus illatok birodalmánál.

 

 

 

 

 

 

 

Sokan hallottak ugyan jógikról, aszkétákról, furcsa szerzetekről, de a protestáns briteknek ez csak túlzott, csicsás misztikum, a katolikus portugáloknak, franciáknak a merő pogányság. Csalás az egész...

 

Egy fiatal újságíró is hasonló gondolatokkal indult el India felé. Annyit hallott már ezekről az állítólagos jógikról, hogy elhatározta, a saját szemével győződik meg arról, igazak-e a híresztelések, vagy valóban csak egy jól szervezett, vagy éppen spontán csalásról van szó.

 

Szerencséje volt, mert Indiába érve elég hamar összeakadt sarlatánokkal, akik csak pénzt akartak a bámuló emberektől. Ráth-Végh István, a neves kultúrtörténész írja le a hírhedt „kötéltrükköt”.

 

Ez valahogy úgy történt, hogy az utcán egy fakír, jógi, (a kifejezések sokakban összekeveredtek) elővette a furulyáját és zenélni kezdett. A segédje, általában egy fiatal fiú előkészített egy hosszú kötelet és csodák-csodája a zene hatására a kötél egyik vége emelkedni kezdett a magasba. Úgy mozgott, mint a kígyó, amikor a kígyóbűvölő „bűvölte”.

 

Megjegyzem, mára már az is kiderült, hogy a kígyók süketek, így nem a zenére mozognak, hanem a hangszer mozgását figyelik. De a kötél csak emelkedik, egészen addig, amíg a vége már nem is látható. A fakír (nevezzük így) ekkor felküldi a segédét. A fiatal fiú fürgén mászik felfelé, míg eltűnik a nézők szeme elől. Kis idő elteik és a fakír felkiabál a fiúnak, hogy jöjjön le. Nincs válasz. Újabb kiabálás, majd a fakír megelégeli, a foga közé veszi a kardját és elindul felfelé. Ő is eltűnik, majd kiabálás, dühödt ordítás, sikoly és a döbbent nézők azt látják, hogy a fiú lejön, de darabokban. A dühös fakír a karddal szétszabdalta. Majd lejön a fakír is, nézi a darabokban lévő gyermeket. Megsajnálja, összerakja a darabokat, mormol valamit és a fiú életre kel. Az álmélkodó nézők tapsolnak, a fiú körbejár és hullnak a rúpiák...

 

A „kötéltrükköt” több utazó is leírta az elmúlt évszázadokban. Sokan sejtették, hogy valami nem tiszta a dologban, de mi lehet az? A modern technika meghozta a választ. Egy alkalommal két kíváncsi utazó nézte meg az előadást. Az egyikük folyamatosan fényképezett, a másik gyors skicceket készített. A rajzokon a fenti történet bontakozott ki, míg a fényképeken ugyanaz látszódott: a fakír és segéde csak csendesen gubbasztott a földön és meg sem mozdultak. Hoppá! Csalás az egész.

 

Csalás? Hipnózis... Avagy Indiában mégis van valami...misztikus erő? Ha egy rongyokba öltözött utcai mutatványos is képes tömegeket hipnotizálni?

 

Brit újságírónk is biztosan hallhatott a „kötéltrükkről”. Indiába érve szerencséje volt, mert több csalóval is találkozott. Gyűlt az anyag a könyvéhez. De néhány találkozásból leszűrte, hogy van valami megmagyarázhatatlan spiritualitás, lelkiség, mely nem trükk, hanem igaz. Mélységesen igaz és valóságos.

 

Nem csak fizikailag utazta be Indiát, de lelki is egyre inkább kitárult és egyre több jógival, guruval találkozott. Mintha kézről-kézre adták volna a szentemberek az újságírót, aki valahol Dél-Indiában egy hegyen találkozott azzal a személlyel, akit el tudott fogadni Gurujának. A szkeptikus újságíró megtalálta a Mesterét.

 

Erről a csodálatos utazásról, kutatásról szól Paul Brunton India titkai c. könyve.

 

 

 

 

 

 

 

 

Lehetséges, hogy egy felvilágosult (?) modern (?) művelt (?) nyugati embernek egy ágyékkötős egyszerű(séget sugárzó) indiai lehessen a mestere? Nos, ez valóban India titka.

 

 

 

 

 

 

 

Magam már elkezdtem ismerkedni a jóga tanításával, amikor kezembe került a könyv, talán 1990-ben. Csodálatos olvasmány volt és két dologban megerősített. Egyrészt rájöttem, hogy jól választottam magamnak ösvényt, a Jóga a mindennapi életben rendszert, melyet akkoriban kezdtem el gyakorolni. Másrészt éreztem, valahogyan el kell jutnom Indiába. Abba az országba, ahol a jóga gyökerei találhatóak...

 

Mert India kétségtelenül eljött hozzám.

 

Talán azon a napon, amikor szinte kezdő vegetáriusként kitaláltam, hogy jógát szeretnék gyakorolni és a városban, ahol élek, ráakadtam egy jógatanfolyamra. „Véletlenül” egy Jóga a mindennapi életben tanfolyamra. Találkoztam azzal az emberrel, Sri Swami MaheshwaranandaJivel, akit Mesteremként tisztelhetek és igyekszem életemet az ő tanítása szerint alakítani.

 

 

 

 

 

 

 

 

S mindössze négy év jógagyakorlás „jógaélet” után adódott egy lehetőség, hogy 1993/94 telén eljussak Indiába. A térképen láttam, hogy India kétségtelenül messze van: 8 ezer km-re kis hazánktól.

 

Az utazás ötlete tulajdonképpen 1993 tavaszán megfogalmazódott. Azt hiszem, egy kétegyházi jógatáborban. Nem tudom, ki is vetette fel az ötletet, menjünk busszal Indiába...

 

 

 

Paul Brunton: India titkai ]]>http://mek.oszk.hu/00100/00114/]]>

 

Jóga a mindennapi életben rendszer ]]>www.joga.hu]]>

 

 

Nawesh