Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
6679e1a16f32480ef6dcfc8df4c9f63f.jpg

Minden, ami mozi! - Összefoglaló a nyári bevételekről

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Aki rendszeresen látogatja az oldalt, többször belefuthatott olyan posztokba, amiben az előző/elmúlt hónap 'box office' eseményeit foglaltam össze. A nyáron ez valahogy kimaradt, csak egy-egy filmet ragadtam ki a tömegből, és ezekről emlékeztem meg pár szóban.

Így fordulhatott elő, hogy júniusban az asztalra került a The Karate Kid, júliusban az Inception, augusztusban pedig a The Expendables. Ezek mellett természetesen még nagyon sok film került bemutatására, felét láttuk is, a másik feléről meg csak hallottunk és várjuk őket, de a bevételek alakulása már most tisztán látható. Minden hét, minden filmjének bevételét nehéz lenne most felsorolni, de a legjobbakról mindenképpen essen pár szó.

Júniust elemezgetve, két nagy sikerről számolhatunk be. Egyik azóta mérföldkő lett több szempontból is, sok rekordot megdöntött, és minden idők legjobban jövedelmező animációs filmje lett. Melyik moziról van szó? Nem nehéz kitalálni, hogy a Toy Story 3 sikereiről áradoztam előbb. Amerikai pénztáraknál átlépte a 400 milliós határt, míg összesítve 1 milliárd felett tanyázik jelenleg, amivel az előbb említett elsőséget kivívta. Az amerikai bevételeket nézve, még a Shrek 2 előtte van, és előtte is marad, közel 40 milliós lemaradást már nem fog behozni, de a nemzetközi bevételeket is figyelembe véve, hatalmas siker lett a folytatás. Ami egyébként a Pixar legnagyobb sikere is egyben, soha animációs filmje ekkora bevételt nem ért el - de az előbb leírtakból gondolom ez kikövetkeztethető. Tegyük hozzá azért, hogy nem volt olcsó mozi, 200 millió $-t költöttek rá, de megérte!
 
 
A másik siker eltörpül bevételek szempontjából a Toy Story mellett, de ha azt nézzük, hogy a The Karate Kid 40 millióból lett összehozva, és ehhez képest 180 milliót termelt, csak az amerikai pénztáraknál, akkor bizony sikerről beszélünk. Ennek egyenes következménye, hogy a második rész zöld lámpát kapott, így jönni fog majd két éven belül a folytatás is. Fordítva az érem másik oldalára, maradva ennél a hónapnál, a bukásokat is ide kell vennünk. Egyértelmű vereséget szenvedett a Jonah Hex és Tom Cruise új filmje, a Knight & Day is. Utóbbi 117 millió dolláros költségvetését megközelíteni sem tudta. És bár nemzetközileg akadtak páran akik kíváncsiak voltak a filmre, ezek a bevételek már más arányban jutnak vissza a stúdióhoz, így csak azt jelenthetjük ki biztosan, hogy jobb esetben pénzüknél maradtak. Ennél jóval fájdalmasabb a The A-Team bukása. Amerikai és nemzetközi szinten sem sikerült a bemutatkozás. Hiába az összesített 160 milliós bevétel, ez lényegesen elmarad a várttól, ráadásul hazai vizeken csak 77 milliót volt képes termelni.
 
 
Csak nekem volt olyan érzésem egyébként, hogy ez a hónap (nyár) nem volt annyira blockbuster-hangos. Annak ellenére, hogy már az év elején jött egy milliárdos film, nyáron a második, de valahogy a július nem tudott izgalomba hozni. Annak ellenére, hogy a korábban már említett, kritikailag és a nézők által is elismert Inception hatalmas siker lett. Nolan agyából kipattanó történet több mint 270 milliót termelt, ami a 160 milliós költségekhez képest is remek, és ehhez még társultak a nemzetközi bevételek, amivel összesen 660 millió közelébe repítették a filmet. Igaz, bevételi szempontból nem ez lett a legjobban teljesítő film, legalábbis az amerikai pénztáraknál.
 
 
Emlékszik még valaki arra, hogy a hónap elején bemutatták a Twilight folytatását? Nekem nem nagyon rémlik, pedig közel 300 milliót termelt, de ahogy jött, úgy ment is, az radaromról mindenképpen. A hónap harmadik sikere, a szintén 200 millió felett kereső Despicable Me lett. A 70 milliós animációs film nagyon magasan repült, és a befektetett összeg több mint háromszorosát visszahozta, amivel a nyár egyik sikertörténete lett természetesen. A hónap futottak még kategóriájának szereplői, a pénzüket éppen visszahozó, de kritikailag teljesen leírt filmek, mint pl. a Salt, vagy a The Last Airbender. A bukás szót pedig a The Sorcerer's Apprentice kapcsán kell emlegetni, ami egyáltalán nem tudta visszahozni a rá szánt összegeket. 150 milliós költségek, jelenleg 60 milliós bevétel minden, csak nem siker.
 
Az augusztus amolyan "lassú víz partot mos" effektust produkált. Már csak azért mondom ezt így, mert csak a számokat nézve, kimagasló eredményeket nem találunk. Igaz, itt volt a The Expendables, ami még több országban nem került bemutatásra, valamint az amerikai mozikban is játszani fogják egy ideig. De pár hét alatt azt a pénzt termelte vissza, amennyiből Sly összerakta a régi akcióhősöket. A The Other Guys, a Step Up 3D, a Piranha 3D többnyire csak annyira volt jó, hogy bukásról ne beszélhessünk, szépen visszatermelték a rájuk szánt összegeket. A hónap nagy vesztese, a Scott Pilgrim lett, ami sajnos nem érdekelte a nézőket, és ez a bevételekben is meglátszott. A 60 milliós költségvetéssel operáló mozi 20 millióra volt csak képes.
 
Az összes bevételt figyelembe véve, jelenleg a következő top 10-es lista állítható össze a 2010-es évre:
 
1     Alice in Wonderland (2010) - $1,024.3
2     Toy Story 3 - $1,012.6
3     Shrek Forever After - $708.7
4     Inception  - $659.6
5     The Twilight Saga: Eclipse - $655.0
6     Iron Man 2 - $621.7
7     Clash of the Titans - $491.9
8     How to Train Your Dragon - $491.5
9     Prince of Persia: The Sands of Time - $329.6
10   The Karate Kid - $318.4
 
A tízes listán nekem egyébként 5 kedvencem is van, ami azt jelentheti, hogy másoknak is hasonlóan tetszett, vagy legalábbis érdekelte annyira, hogy elmenjen és megnézze moziban. Nem árulok el nagy titkot, a következő helyezettek nőttek az én szívemhez idén: 1, 2, 4, 6, 8.
 
teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Életmód (1) Gasztronómia (539) Belföld (10) Szépségápolás (15) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>