- 0
Egy alul értékelt filmről beszélhetünk ismét, ami szintén megkapta a legjobb filmnek járó jelölést az Oscar-on, sőt még a legjobb színésznő kategóriában is szerepelt, de nálunk nagyon kevesen hallottak róla. Itt az ideje változtatni ezen.
Sorban az utolsó helyre került, mégis nagy rajongás övezi részemről a filmet. Habár kicsit félve kezdtem el nézni, szerencsére kellemes csalódás ért. Félelmem abból eredt, hogy egy sokkal drámaibb, saját szavaimmal élve, veszélyesebb filmre számítottam. Naivan abból indultam ki, hogy ha már jelölést kapott, akkor bizony nem lehet ennyire egyszerű a helyzet. Nem is az egyébként, de kellemesen feelgood, és teljesen jó hangulatú mozival van dolgunk. Ami nem mellesleg, nálunk is látható lesz. Szóval nincs még veszve minden.
A történet középpontjában Jenny (Carey Mulligan) áll, illetve az ő családja. Visszautazunk kicsit az időben, a 60-as évekbe találjuk magunkat ahol Jenny-nek már elege van unalmas, teljesen szürke életéből. Alig várja, hogy felnőtté váljon, hogy befejezze a sulit, és elmenjen a családjától az egyetemre. A számításaiba viszont hiba csúszik, amikor megismerkedik egy nála sokkal idősebb férfival, aki nem csak őt, de a nagyon konzervatív szüleit is leveszi a lábukról. David-nek (Peter Sarsgaard) köszönhetően koncertekre, luxus éttermekbe és szállodákba, illetve teljesen új helyekre jut el. Korábbi életét átértékeli, más kerül az első helyre, és tervezi ennek megfelelően a jövőjét.
A film legerősebb része, hogy szinte minden szituációban párokat állít egymással szemben. Jobban mondva értékeket, amik a kornak megfelelően, vagy nagyon fontosak, vagy mindenképpen be kell őket tartani. Így lehetséges az, hogy kezdetben, mikor Jenny első barátját viszi szüleihez, még semmit nem engednek meg neki, egy rideg szürke jelenetsort kapunk. Viszont David megjelenésével ez nagyon megváltozik. Az eddig első helyen lévő tanulás és előre jutás háttérbe szorul, és a család, a korai házasság lesz a fő cél.
A családot és David-et leszámítva, két - két embert is kap Jenny, akik vagy csábítják, vagy a földön próbálják tartani. Egy 17 éves lány éppen készül eldobni az életét. Rögtön lemond mindenről ami eddig fontos volt. David barátaival érzi jól magát. Míg a másik oldalon ott van a tanárnő, illetve az iskola igazgatója, aki próbálja felnyitni Jenny szemét.
Azt írnom sem kellene, hogy egy jó színész nagyon sok mindent el tud adni nekünk. Nos, Carrey Mulligan még nem csatlakozott a legjobbak közé, de mindenképpen jó irányba halad és minden tehetsége megvan ahhoz, hogy egy szép napon ebben az elit társaságban legyen. Ráadásul szerintem nincs olyan férfi nézője a filmnek, vagy legalábbis nagyon kevés, aki ne lett volna szerelmes karakterébe a film alatt. De nála egyébként nem áll meg a sor, a konzervatív apuka (Alfred Molina), David barátját játszó Dominic Cooper, a barátnőjét és egyben a butuska szőkét alakító Rosamund Pike, mind hozzájárultak ahhoz, hogy elégedetten, és jó hangulatban álljak fel a film után.
Értékelés: An Education - 8/10
Olykor kicsit lassú történetmesélés mellett, elveszve éreztem magam. Ilyenkor azért mindig kirántottak a színészek, de mint ahogy nagyon sok film, ez sem tökéletes alkotás. A hangulat és a feelgood érzés azért ott van, és minden bizonnyal sokak kedvence lesz majd valamikor az An Education. De ahogy már korábban is írtam, más filmről, ez sem kapott túl nagy hátszelet, annak ellenére, hogy az Oscar jelölés ott van a neve mellett. Ráadásul a főszereplő is jelölve lett, ami azt tükrözi, hogy bizony az Akadémia tagjai is láttak valamit a filmben.
Ettől függetlenül nagy meglepetés lenne a győzelme, de ne is emiatt foglalkozzunk vele most. Nagyon komoly témát feldolgozó, az értékrendet a középpontjába állító filmről beszélhetünk, ami örök is lehet akár, hiszen ezt a mesét bármikor érdemes megmutatni/megnézni! Csalódni nem fogunk, ezt ígérhetem, így ha valakinek egy kevéske ideje van, mindenképpen vállalja be ezt a filmet.
Előző cikkKritika – A Serious Man
