Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Itt a 2010 előtti világ újracsomagolva

Itt a 2010 előtti világ újracsomagolva

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Beveszik az Orbán-gyűlöletre épülő balliberális mantrát.
Hiába hívják pártjai­kat mára Momentumnak vagy Párbeszédnek, az identitásuk, a viszonyuk a nemzethez vagy éppen a korrupcióhoz semmit sem változott.

„A Fidesz–KDNP közel tíz évvel ezelőtti első kétharmados győzelme óta felnőtt egy újabb nemzedék. Akik idén első választók voltak, 2010-ben csupán az általános iskola alsó tagozatán koptatták az iskolapadokat. Így nekik nem igazán van meghatározó emlékük az MSZP–SZDSZ országlásáról. Míg az én szintén fiatal nemzedékem átélte és értette a 2006-os eseményeket, addig a mai tizennyolc évesek legfeljebb néhány internetre feltöltött videóból szerezhetnek tudomást az őszödi beszédről és az akkori rendőrterrorról.

Mindezt felfoghatjuk pozitív dologként is, hiszen a legújabb politikailag is aktív nemzedék egy sokkal nyugodtabb és fejlődőbb világban tudja elkezdeni az életét, nekik már nem kell életpályájuk kezdetén elképesztően magas munkanélküliséggel, hihetetlenül súlyos gazdasági visszaeséssel és a mindent kiszámíthatatlanná tevő politikai instabilitással szembesülniük. Ők nyugodtan kimehetnek az utcára tiltakozni, nem veri szét őket rendőrroham, nem fújják le őket paprika­szprével vagy nem lövik meg őket gumilövedékekkel. Ma egy fiatalnak sokkal kiszámíthatóbb és reménytelibb a jövő, mint a 2010 előtti tizenéveseknek. Azonban mivel ez számukra normalitássá vált, nem értékelik és becsülik meg igazán a mostani kiszámíthatóságot, biztonságot. Sokan közülük emiatt elhiszik azt, amit a fiatalos Momentum vagy a blogoló Gyurcsány állít, így beveszik az Orbán-gyűlöletre épülő balliberális mantrát.

Félreértés ne essék, a helyzet mindezek ellenére egyáltalán nem rossz. A választási eredmények és a kutatások jól jelzik, hogy a Fidesz–KDNP a fiatalok körében is a legnépszerűbb párt, a Medián korcsoportokra lebontott kutatása alapján a 18–29 évesek között 35 százalékos támogatottsággal bír, míg a másodiknak számító Momentum csupán 16 százalékkal, illetve itt a legmagasabb a pártot választani nem tudók aránya. Ugyanebből a kutatásból kiderül az is, hogy a 30–39 éves korcsoportban a legerősebbek a kormánypártok, itt 50 százalékot is elérnek. A 2010 előtti világot testközelből is megtapasztaló és a családtámogatási intézkedéseket leginkább élvező nemzedék tehát egyértelműen a jobboldal mellett áll. Ráadásul a mostani huszonévesek véleménye is megváltozhat, hiszen ez a generáció is előbb-utóbb – amikor már nekik is lesz önálló háztartásuk, családot alapítanak – elkezdenek aktívan foglalkozni a politikával, őket is elkezdik érdekelni az olyan kérdések, mint például az adópolitika változása, a családtámogatási rendszer bővítése vagy a rezsicsökkentés.

Nem feltétlenül rossz a választói emlékezet felfrissítése szempontjából, hogy hosszú idő után a balliberális erők újra meg tudják mutatni a gyakorlatban, hogy kik is ők valójában. A legújabb nemzedék mostantól már nemcsak a soha meg nem valósuló ígérgetésekkel azonosítja őket, hanem sok településen és városban megtapasztalhatja azt is, hogy milyen, amikor a balliberális erők vannak hatalmon, így kis ízelítőt kaphatnak a 2010 előtti világból. Mindenkinek egyértelművé válhat, hogy hiába tették ki a kirakatba Karácsony Gergelyt, hiába hívják pártjai­kat mára Momentumnak vagy Párbeszédnek, az identitásuk, a viszonyuk a nemzethez vagy éppen a korrupcióhoz semmit sem változott, így az ellenzéki vezetésű önkormányzatokban szinte teljes egészében visszatért a 2010 előtti világ. Még ki sem hűlt az előző városvezetés helye, Draskovics Tibortól kezdve Gál J. Zoltánig máris visszahozták a régi arcokat, rögtön megszorításokba kezdtek, elveszik a juttatásokat, adókat emelnek, kifizetőhelyként használják az önkormányzatokat, igyekeznek leállítani a beruházásokat és inkompetens vezetésükkel még a havat sem képesek időben eltakarítani az utcákról.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7546) Mozaik (83) Életmód (1) Mozi világ (440) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (36) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (705) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Belföld (10) Jobbegyenes (2788) Történelem (18) Tereb (146) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>