Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
brody-610x400.jpg

Ha én liberális volnék

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Bródy János és Székhelyi József lapinterjúiban tovább él az SZDSZ szellemisége. A padlóra került balliberális ellenzék nem találja sem a helyét, sem a hangját.

Mind gyakrabban emlékeztetnek bennünket: nemcsak 2017 közeleg, hanem 2018, az országgyűlési választások éve is. Sikerülhet-e szalonképessé átfazonírozni azt a szövetségest, akit korábban folyamatosan lenáciztak – nos, ez a balliberális dilemma manapság. Merthogy egyedül nem megy: nem lehet leváltani Orbán Viktort. Az egykori SZDSZ-agytröszt, a legendás szürkeállomány szerint politikai és erkölcsi skrupulusoknak itt nincs helyük: fel kell sorakozni Vona Gábor mögött. Ledarálni ráérnek majd később is. A korábban fennen hirdetett antifasiszta ethosz machiavellista elárulása talán nem fog feltűnni, hiszen a liberális rendszerváltó párt programostul elenyészett, szabad elvonulást kapott a koalíciós partnertől. Én azonban azok közé tartozom, akik azt vallják: az SZDSZ nem vész el, csak átalakul.

A padlóra került balliberális ellenzék nem találja sem a helyét, sem a hangját. Kis túlzással nyomtatott hetilapok, rádió- és televíziócsatornák, főként pedig internetes portálok őrzik a lángot: a polgári kormányzatnak nem annyira politikai, mint médiaellenzéke van. A média e bolymeleg zugaiban lel otthonra az egykori SZDSZ holdudvarába tartozó művészértelmiség is. Jobbára még a múlt évszázad ünnepelt hősei, noha ma is aktívak. Közülük ketten is interjút adtak a karácsonyváró hangulatban: Bródy János a Magyar Narancsnak, Székhelyi József a Népszavának. Sajátos egybeesés, hogy mindketten idén hetvenévesek. A lélekerősítőnek szánt írások egyben politikai iránymutatások is: miként dacolhat a szabad lélek a gaz, illiberális hatalommal. Azzal, amelyik nem átallja azt állítani a régi görögökkel együtt: létezik másmilyen demokrácia is, mint liberális.

Bródy az egyszerűbb képlet. Ő, aki a daliás időkben az SZDSZ választási reklámfilmjében is felbukkant, liberális sziklának tartja magát: a világ elmozdulhatott, de ő maradt az arkhimédészi vonatkoztatási pont. Még mindig a felvilágosodásra hivatkozik, hiába sodorták a jakobinizmus mindenféle formái véres diktatúrákba a nyugati világot. A felvilágosodás a magyarban nyelvi trükk is: a francia eredetiben „világosságról” van szó a „sötétséggel” szemben. Mi vagyunk a jók, ti a rosszak – akár a sematikus hollywoodi filmekben. A pártosság e kétosztatúságban nem akad össze a függetlenség mítoszával: Bródy szerint „A társadalom annyira megosztott, hogy ha egy művész nyilvánosan leteszi a voksát bizonyos szellemiség mellett, akkor lehet, hogy a közönségének egy részét elidegeníti magától. Én vállalom ezt a kockázatot. Érzékelem, hogy nagyon sokan elbódultak az ősi félelmekre és gyűlölködésre építő propagandától, és nem tekintik értéknek a felvilágosodás szabadelvű európai hagyományait.”

Hogy Bródy joggal pályázhat-e Cseh Tamás megürült dalnoki szerepére, ki-ki döntse el. Köztársaság-siratása (amely nem vesz tudomást az alaptörvény szövegéről, amelyben szerepel az államforma), ajánlkozása ötvenhatos és egyéb himnuszokra számomra inkább disszonáns. Nem is annyira a tartalom, mint a forma miatt – mintha egyfajta csasztuskakultúra öltene új köntöst. S persze társul hozzá a hősiesség képzete: „A zenészek közül sokan gondolkoznak úgy, mint én, de nem vállalják érte a rizikót. Így aztán egyre elfogadottabbá válik az az érvelés, hogy a művésznek az a dolga, hogy szórakoztasson, és ne avatkozzon bele a politikába. Én ezzel nem értek egyet.” Nem is oly rég még épp a liberális kultúrpápák zengték, hogy a művészet ne avatkozzék a politikába: az írók például vonuljanak vissza alkotni az elefántcsonttoronyba, ne foglalkozzanak vízügyekkel, bízzák a politikát a profi hatalomtechnikusokra. Később viszont, amikor Orbánt lehetett kritizálni, még a politikai költészet is hirtelen újfent aktuálissá vált. Hiába, változnak az idők.

Bródy kvázi politikusként hinti az igét: „Nem vagyok pártpolitikus, de azt gondolom, minden embernek joga van a politikai véleménynyilvánításhoz. A demokratikus társadalmakban a népé a hatalom és a választás joga. Kár, hogy sokan nem élnek vele, és még nagyobb kár, hogy nem jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, melyek alapján felelősségteljesen dönthetnének. A sajtó szabadsága elég korlátozottan érvényesül. Ezért játszhatnak a hatalom birtokosai szórakoztató színházat a nagyközönség számára, miközben eltitkolják a kellemetlen tényeket. Látszólag demokratikus keretek között élünk, de a valódi döntések nem a demokrácia szabályai szerint születnek.” Összefoglalom: a nép buta, éretlen a demokráciára, ezért a felkent liberális elitnek kell felvilágosítania, mi áll az érdekében.

E szellemben az interjú során előkerül például a régi népdalalapú sláger, a Ha én rózsa volnék. Annak is ez a strófája: „Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, / akárhonnan jönne, bárkit beengednék, / nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött, / akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.” Ezt a migrációra és a honvédelemre alkalmazni elég meredek, de a koncertek közönsége megteszi. Az nem kerül szóba, hogy tíz éve miért nem volt aktuális az „És ha egyszer rajtam lánckerék taposna, / alattam a föld is sírva beomolna” passzus. Jó, elszabadult tank csak egy volt, inkább lovas rendőrök patái és azonosító nélküli terrorlegények bakancsai tapostak, de hát a kényes liberalizmus mégiscsak válogatott a politikai kendermagban. Az SZDSZ politikusa, a szép emlékű Demszky Gábor pedig kampányvideót csinált a lángoló budapesti utcák vágóképeiből.

Bródyhoz képest Székhelyi, aki az SZDSZ küldöttgyűlésén a Himnuszt blaszfemizálva „Tokaj hímvesszejének” nevezte Orbán Viktort, aki „nektárt fog csöpögtetni mindenhová”, kevésbé szofisztikált. Az interjújának is az a címe: „A parasztvakításnak vége kell hogy legyen”. A Botka László városában korábban szegedi színidirektorként is működő színművészt nem foglalkoztatja az idő katasztrofálisan zakatoló múlása, miközben félti a gyerekeit, reszket a jelenükért és a jövőjükért. Ő az egyszerűbb lelkekhez szól: „Ez az út, amely ma jellemzi a politikát, járhatatlan, és ezen sürgősen változtatni kell, mert bajban lesz a haza, ha már most nincs nagyon nagy bajban.” Ő is az elittől várja a változást, ha már a nép nem akar forradalmat csinálni: „Ez a rengeteg lövészárok és a gyűlölettel átszőtt kampány és ellenkampány a polgárság politikai frigiditásához vezetett.

Egyelőre még csendes apátiában vagyunk, ahelyett, hogy az asztalra csapnánk, és azt kiáltanánk, hogy most már elég volt.” S megtalálja az apátia felelőseit is: „Rettenetesen fájlalom, hogy azok az egykori elvbarátaim, akik ma az országot vezetik, ilyenfajta metamorfózison mentek át, mert szerintem ez abnormális folyamat. Amikor a rendszerváltás után közülük többel egy asztalnál ültem, még egészen mások voltak. Megkérdezhetném, hogy mi történt a miniszterelnök úrral, vagy Kövér Lacival, vagy Deutsch Tomival. Mi történt velünk, hogy ez bekövetkezhetett? Nekem ez mérhetetlen fájdalmat okoz. […] Sajnos nem teremtenek erre lehetőséget, pedig szívesen elmondanám nekik: gyerekek, ez nem kóser. De nyilván nem nagyon kíváncsiak arra, hogy én mit gondolok.”

Lám, a régi, kipróbált elit, amely – a régi elvbarátságra hivatkozva – ma is megmondaná, hogy mi a tuti. S visszaköszön a Bródy-féle sziklametafora is: ti mozdultatok el, nem mi. Íme, a létező liberalizmus geocentrikus világképe…

Csontos János - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Autómánia (61) Nagyvilág (1309) Egészség (50) Sport (729) Mozaik (83) Kultúra (6) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Életmód (1) Politika (1582) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2778) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Tereb (146) Belföld (10) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501) Gazdaság (702) Szépségápolás (15) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>