Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Gyurcsány felesége és a fideszes romanő

Gyurcsány felesége és a fideszes romanő

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ki is itt az egyenlőbb?

Tény: az Európai Parlament két magyar alelnököt választott meg.

A Fidesz színeiben immár évek óta az európai színtéren szereplő roma politikusnőt, Járóka Líviát és a Demokratikus Koalíció frissen Brüsszelbe küldött jelöltjét, Dobrev Klárát, aki a hazai EP-választáson saját férje, a Gyurcsány Ferenc által gründolt Demokratikus Koalíció listavezetőjeként indult.

Tény 2.0: az Európai Parlamentnek (EP) 14 alelnöki pozíciója van.

Ez nem kevés. Viszont az, hogy ebből kettő „magyar kézbe” került büszkeséggel is eltölthetne bennünket. Ráadásul két nő tölti be ezeket a pozíciókat, sőt az egyik még roma is – mondhatnánk, mi magyarok vagyunk az egyik legliberálisabb ország. Hiszen, az EP magas vezetői pozícióiba két nőt, ráadásul (egyben) kisebbségi politikust is delegálunk. Melyik EU-s tagország mondhatja el ezt magáról? Ha már ott tartunk, hogy a női egyenjogúságról és a kisebbségek jogairól papolnak állandóan az EU-ban.

Majd meglátjuk, hogy Magyarország megítélése szempontjából ez mennyire esik latba?! Azt azért érdekesnek tartom, hogy Járóka Lívia, aki már több ciklus óta tevékenykedik az EU szervezeteiben, kevesebb (de bőven elégséges) szavazatot kapott EP-alelnöki pozíciójának meghosszabbítására, mint az eddig Brüsszelben „állítólag” teljesen járatlan és ismeretlen (?) Gyurcsány feleség.

Csókol benneteket:
Eleméry T. Olivér

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (17) Mozaik (83) Vetítő (30) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Gazdaság (702) Kultúra (6) Politika (1582) Tereb (146) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>