Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Gyurcsány és a hazafias kötelesség

Gyurcsány és a hazafias kötelesség

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez egy címeres b@rom!

A lázadás hazafias kötelesség azok számára, akik torkig vannak a rendszerrel - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédében szombaton, Budapesten.

Gyurcsány Ferenc beszédében úgy fogalmazott: aki magyar hazafiként akar élni, annak ebben a világban lázadnia kell. Helyesen lázadt az a bíró, aki nem volt hajlandó elítélni a hajléktalanokat, és helyesen lázadnak azok az orvosok és nővérek, akik otthagyják az "iszonyatos állapotban" lévő Honvédkórházat, és inkább kiállnak a nyilvánosság elé - hangoztatta.

Lázad az a tanár is, aki, amikor a hatalom Ady Endrébe törli a lábát nap mint nap, azt idézi a költőtől, hogy "aki tudatosan hazudik, az galád, aki ismert hazugságot elhisz, az meg hülye" - fűzte hozzá.

A pártelnök leszögezte: az egyéni lázadás akkor lesz sikeres, ha összekapcsolódik, ha a közösség maga is lázad. Az ősz reményt hozott, Magyarország elkezdett ellenállni, talán lázadni is - idézte fel. 

Gyurcsány Ferenc szerint nem lehet tudni, hogy ez a folyamat hová fog vezetni, de nem tehetnek mást a hatalommal szemben. Bármennyire is nehéz időnként mindazokkal közösséget vállalni, aki a hatalommal szemben állnak, mégis ez a kötelesség - emelte ki.

A pártelnök hozzátette: nem gondolta volna, hogy a "rabszolgatörvény" elleni tüntetések előbb a parlamenti, majd az azon kívüli ellenzéket is össze tudják kovácsolni. 

Elismerte, igazuk van azoknak, akik arról beszélnek, hogy "bonyolult a múltja" a most összefogni igyekvő pártoknak. "Kevésbé érdekel az út, mint a cél!" - jelentette ki erről. Úgy fogalmazott, nem kívánja senkitől, hogy szeplőtlenül érkezzen ebbe a küzdelembe, céljuk ugyanis egy európai, demokratikus és polgári Magyarország létrejötte. Ennek megvalósulása után pedig az ezért közösen küzdők demokratikus körülmények közötti vitában tisztázhatják nézetkülönbségeiket. 

A DK vezetője ezt azzal vetette össze, hogy jelenleg "autokratákkal, diktatúraépítőkkel és hazafiatlan gazemberekkel" állnak szemben.

Gyurcsány Ferenc elmondta, szurkolt az Audi gyárában sztrájkoló dolgozóknak, és szurkol a Magyar Tudományos Akadémiának, ahogyan korábban a CEU-nak is szurkolt. Ugyanis aki bezár egy egyetemet, az lakatot tesz a holnapra, Orbánék pedig bezártak egy egyetemet - jelentette ki.

Képviselni kellene a gyermekeink, unokák érdekeit is, mert az a kormány, amelyik elhazudja a jelent és elcsalja a jövőt, az elárulja a népét - érvelt. Az Orbán-kormány politikai értelemben lehet, hogy sikeres, de történelmi értelemben "gyalázatos" és bukásra van ítélve - hangsúlyozta.

Megfogalmazása szerint Orbán Viktor nem a menekültek ellen, hanem azok érkezéséért harcol. A kormányfő azért küzd, hogy az emberek féljenek, mert a félelem egyben tart egy közösséget, attól függetlenül, hogy az a közösség vereségre van ítélve - jelentette ki. 

Hozzátette: aki nem hajlandó aláírni a menekültkérdés rendezéséről szóló nemzetközi megállapodásokat, az azt szeretné, hogy a probléma fennmaradjon, mert azt gondolja, hogy a probléma fenntartása az ő hatalmát szolgálja.     Orbán Viktor a "félelem legnagyobb mestere ma Magyarországon", és aki nem megy vele szembe, az a jövőt rombolja - húzta alá, hangsúlyozva: a DK a jövőt szeretné építeni.

A volt kormányfő a májusi EP-választás történelmi tétjének nevezte, hogy egy Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár politikája fémjelezte erős, az állampolgárai érdekében közösen fellépni tudó Európa jön-e létre, vagy pedig egy a saját lakosságát ijesztgető, bezárkózó kontinens, amit Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Orbán Viktor magyar kormányfő képvisel. Gyurcsány Ferenc szerint az utóbbi lehetőség megvalósulása esetén a tagállamok előbb-utóbb egymásnak esnének, előbb kereskedelmi, majd egyéb háborúkat robbantva ki. 

A Merjünk hazafiak lenni! című évértékelő beszédet egy fővárosi szállodában tartották.

MTI - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2788) Autómánia (61) Nézőpont (1) Történelem (18) Vetítő (30) Mozaik (83) Gazdaság (705) Gasztronómia (539) Politika (1582) Tereb (146) Belföld (10) Heti lámpás (312) Flag gondolja (36) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7546) Kultúra (7) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>