Ma 2020 január 28. Károly, Karola napja van. Holnap Adél napja lesz.
A sorosisták most Orbán Várba költözését támadják

A sorosisták most Orbán Várba költözését támadják

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Elképesztő pimaszság...

Még néhány nap, s az új esztendő kezdetétől Orbán Viktor és munkatársai már a budai Várban láthatnak munkához. A volt Várszínháznak helyet adó egykori Karmelita kolostor és a mellette emelt épület úgy őrzi a 18. század méltóságát, hogy az a felújítás után teljes mértékben megfelel a 21. századi kormányzás alapelveinek. Ez most az aktuális szálka az ellenzéki médiumok szemében, új lehetőség Orbán Viktor támadására.

A sorosista 444. például egyenesen Rákosi Mátyás idézetekkel aljaskodik, amikor Orbánt a gyűlölt kommunista vezérhez hasonlítja. Egy diktátort a diktatúra lebontásáért harcoló demokratához hasonlítani már önmagában „jó” ízlésre vall, ám a 444-nek ez kevés. Még azt is be akarja bizonyítani, hogy Rákosi puritánabb, kvázi erényesebb volt Orbánnál. Miközben köztudottan megalomán, hatalomittas ember volt, ennek ellenére tőle szemérmetes nyilatkozatát idézik, miszerint „Nekünk elég a parlament reprezentációs célokra”. És ezek után sem szakad rájuk az ég. Egyfelől igaz persze, hogy a parlament számukra a kádárizmus végéig valóban csak reprezentációs célokat szolgált, hiszen a proletárdiktatúra magát népi demokráciának hazudó központosítása írtózott a valódi népakarattól, a szabadon választott országgyűléstől. Így a végrehajtó és a törvényhozó hatalom külön székhelyen való működtetése, deklarált szétválasztása valóban teljesen feleslegesnek bizonyult. Sajnos ez is közrejátszott abban, hogy éppen azért maradt a budai Vár jó része évtizedeken át a háború utáni romos állapotban, hogy az épületmaradványok képmutatóan jelképezzék a kommunista önkény „puritánságát”. Közben egy ország szégyenkezett miatta, hogy a Vár, ami történelmileg mindig a magyar állami önállóságának központját szimbolizálta, romokban hever. Igaz, Moszkva hegemóniája idején a magyar állam önállóságára nem is volt semmi szükség. Se jelképesen, se a valóságban.

Talán a moszkovita kiszolgáltatottságot sírja vissza a hirhatar.hu, amikor öles címébe a következő valótlan állítást sikerült megfogalmaznia: „Akkorát hazudott Orbán várba költözéséről az origós, hogy a Föld egy percre megállt a keringésben”. Az „origós” az a Kovács András, akinek tisztességes munkájába már Fekete-Győr András bicskája is beletörött, amikor engedély nélkül berontott a szerkesztőségbe, hogy felelősségre vonja munkája miatt. Kovácsot most is a valóság alapos ismerete védi leginkább, amiről éppen a hirhatar.hu igyekszik valótlant állítani. Megismétli azt a hazugságot, hogy Orbán Viktor dolgozószobája négymilliárd forintba került, miközben a portál is tisztában van vele, hogy a teljes Karmelita kolostor és a mellé épített új épület belső építészete került ennyibe. Orbán dolgozószobája egyébként két egykori szerzetes szobájából lett kialakítva. Sima fehér falai előtt egyszerű fabútorok sötét hajópadlón állnak. A szőnyegek nem kerültek pénzbe, azokat az Iparművészeti Múzeum török szőnyeggyűjteményéből kölcsönözték.

Valószínűleg sok lejáratási szándékú ellenségeskedéssel futunk szembe a következő időszakban a témában. Mi azonban legyünk büszkék arra, hogy a turisták tizezrei végre olyan Várnegyedet csodálhatnak meg a jövőben, amelynek hozzá méltó élettel telik meg évtizedek óta jó gazdára vágyó épületegyüttese. Olyan, egyáltalán nem hivalkodó kormányzati rezidencia előtt sétálhatnak el a látogatók, amely méltó a 21. századi magyar államhoz, nemzeti öntudatunk erősítéséhez.

Horváth K. József - ]]>https://leander.blogstar.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (478) Kultúra (4) Tereb (139) Történelem (13) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (171) Gazdaság (635) Mozaik (42) Vetítő (37) Autómánia (61) Sport (729) Politika (1571) Egészség (50) Flag gondolja (33) Életmód (1) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Nagyvilág (1443) Tv fotel (65) Belföld (5) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (4263) Jobbegyenes (1672) Heti lámpás (228)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>