Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
orwel-660x330.jpg

Gondolatrendőrség Németországban

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Big brother is watching you! Vagy inkább: Der Große Bruder sieht dich?

Mindenesetre egy nyugdíjas Stasi-ügynöknek, ha rendelkezik felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel, most ismét lehetősége lesz állományba kerülni. A német kormány ugyanis a jövőben még nagyobb erővel kíván fellépni a politikailag korrekt beszédet megsértők ellen, különös figyelemmel a védett csoportnak nyilvánított bevándorlókról illetlen szavakkal nyilatkozókra.

A német propaganda ismét a goebbels-i magasságokat ostromolja. A hivatalos közbeszédben megjelentek a következő dogmák:

  1. A migráns csak és kizárólag integrációra szoruló szerencsétlen ember lehet.
  2. A bevándorlókat tanfolyamra kell küldeni és ők akarnak is tanulni.
  3. A migráns, a tanultak után nem fogja fogdosni a lányokat.
  4. A bevándorló olcsó és kitűnő munkaerő, szívesen és lelkesen dolgozik, a munkanélküli segélynek még a lehetőségét is elveti.
  5. A menekült nem lehet terrorista, ha mégis az, akkor meg nem menekült.
  6. Aki a migráció ellen beszél (azaz nem ismeri el az 1-5. pontig tartó axiómákat) az terrorista, amit az bizonyít, hogy az.
  7. Aki a bevándorlás ellen posztol, vagy kommentál a közösségi oldalakon az szintén terrorista, méghozzá a legrosszabb fajtából.
  8. A dogmákat megsértő kommentek komoly veszélyt jelentenek a társadalmi békére nézve, ha nem lennének elhajló kommentek a farkas a báránnyal fickifickizne.
  9. A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy.
  10. A négy láb jó, két láb rossz.

És a dogmákat tűzzel-vassal vagy uniós jogszabályokkal védeni kell!

A német kormány szociáldemokrata igazságügyi minisztere, Heiko Maas egy nem a nyilvánosságnak szánt levélében (amelyet a Spiegel szerzett meg) felszólította (!) a Facebookot, hogy nyújtson nagyobb segítséget a hatóságoknak a gyűlölködő hozzászólások szerzőinek felkutatásában (!). Azaz a német hatóságok már nemcsak törölni akarják a dogmákat megsértő tartalmakat, hanem rabosítani akarják az elkövetőket, azaz az eretnekeket. A miniszter követelte továbbá a Facebook képviselőitől, hogy a védett csoportként kezelt menekülteket sértő tartalomra sokkal gyorsabban reagáljanak.

Túl nagy meglepetésként azért nem okozott ez az ún. német ún. közéletben. (Remélem vették a metapoén-zuhatagot!). A folyamatnak ugyanis már volt előzménye.

A német igazságügyi miniszter már tavaly szeptemberben felállított egy “gyűlölet elleni munkacsoportot” a Facebook, a Twitter és a Google képviselőivel együttműködve. Egy, amolyan gondolatrendőrséget, amely nagytestvérként figyeli, hogy ki és mit oszt meg a közösségi oldalakon. A cégek pedig vállalták, hogy amennyiben a németországi felhasználók “uszító” tartalmakat tesznek fel, vagy megsértik a dogmákat, akkor azt jelentik, majd a német jogszabályok alapján megvizsgálják, és végleg törlik a virtuális valóságból; a hatóságok pedig bekopognak az elkövetők ajtaján.

Az elmúlt hónapok során nem egy ilyen eljárás indult az otthonaikban kicsit több sörtől felbátorodott derék német nyuggerek ellen, akik odamerték biggyeszteni egy-egy poszt alá a dogmákat megsértő véleményüket. (Lásd ebben a műfajban utolérhetetlen Kocsis Máté hajnali háromkor kihelyezett kommentjeit!)

De hogy a sikerekről is be tudjunk számolni, a múlt héten pedig egy egész zárt Facebook csoportot sikerült a rendőrségnek felszámolnia. Ez már valami! Igazi siker a „gyűlöletbűnözéssel” szemben, valódi győzelem a “verbális radikalizmus” ellen!

Ja, és ha még erre sem kapták volna fel a fejüket az egykori Stasi-ügynökök, akkor arra a hírre, hogy a német hatóságok hivatalosan is feljelentgetésre biztatják a polgárokat, biztos hogy a nyakukba veszik majd a lábukat és rohannak az önéletrajzukkal a megfelelő szervekhez.

És mi lesz akkor, ha a Facebook a véleményszabadságot választja és nem tartja be a dogmákat? Nos, akkor egyenesen Brüsszelbe viszi Németország az ügyet és majd ott alkotnak uniós jogszabályokat – áll a német propaganda igazságügyi miniszter levelének végén az enyhe fenyegetés, ami jól mutatja, hogy a német kormány miként tekint a közösségi demokrácia játékterére.

Addig pedig ne felejtsük el: „A négy láb jó, két láb rossz!”

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Gazdaság (702) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Életmód (1) Sport (729) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7501) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Heti lámpás (310) Tereb (146) Mozi világ (440) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>