„…vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.”

Emlékeznek arra a jelenetre, amikor a TSZ (Tisztelet és Szabadság) Párt elnöke, vagyis a TSZ-elnök úr megérkezett a budavári irodaház tetőteraszára, ahol ]]>váratlanul összefutott az ott teljes joggal – elfelejtették kirúgni – tartózkodó Havasi Bertalan volt miniszterelnöki sajtófőnökkel]]>? Elnök úr, úgy is mint vadonatúj kormányfő, ezen történelmi szavakkal köszöntötte az ott békésen szivarozgató Havasi Bertalant.

– Korunk Bibó Istvánja még tartja a frontot…

Hopp! Álljunk meg itt egy pillanatra.

1956. november 6-án a megszálló Szovjet Hadsereg katonái elfoglalják a Parlamentet. Nagy Imre kormányának tagjai már november 4-én elmenekültek, vagy fogságba estek. Csak egy ember maradt az épületben, Bibó István, akit november 3-án nevezett ki pártja államminiszterré. Két napig tartózkodott az épületben, ott is aludt, megfogalmazta és legépelte híres kiáltványát, aztán november 6-án fogta az aktatáskáját, és távozott. Bibó páratlan nyugalma és bátorsága legendává vált.

Úgy értesültünk tehát a TSZ-elnök úrtól, hogy korunk Bibó Istvánja Havasi Bertalan lett. Van ebben valami hátborzongató párhuzam, tagadhatatlanul.

De mi a helyzet az őt kedélyesen fenyegető TSZ-elnökkel, úgy is mint kormányfővel? Ő kinek felel meg? Konyev marsallnak, aki személyesen irányította a megszállás hadműveletét, vagy az aljas Szerov tábornoknak, aki tárgyalás közben tartóztatta le Maléter Pált? És mi a helyzet a TSZ-tagokkal, akik lelkesen követték a tetőteraszra is kedves vezetőjüket? Ők akkor korunk megszálló szovjet hadseregének a tagjai?

Édes jó Istenem! Hogy lehet ilyen könnyelműen hülye valaki? Vagy lehet, hogy hiányzott a történelemóráról, amikor az 1956-os forradalmat és szabadságharcot tanították? Vagy ilyen cinikus? Vagy tényleg ENNYIRE HÜLYE? Nem mindegy, mert bár egyelőre még csak kampányüzemmódban működik, előbb-utóbb utóbb dolgoznia kellene.

Szóval, hogy mennyire szerencsétlen volt ez az elszólás, hadd idézzem Bibó István 1956-os nyilatkozatának egy mondatát, amelyik egy megszólítással kezdődik: „Magyarok!” És körülbelül a közepe táján egy bekezdésben ez olvasható: „A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék.”

Ismerjük el, hogy van ebben a „bábkormány” kifejezésben valami sötét és fenyegető motívum, és csak reménykedhetünk abban, hogy korunk „megszálló hadserege” ez esetben már tényleg csak egy költői túlzás – talán a történelem ennyire durván nem ismétli önmagát.

Ami azonban a „passzív ellenállást” illeti, ez a kétharmados felhatalmazást birtokló „felsőséggel” szemben jól megfeleltethető egy olyan szellemi és lelki mozgalomnak, amely kellő türelemmel és önfegyelemmel választ lesz képes adni korunk megszállóinak.

Dr. Bibó Istvánt 1957. március 27-én tartóztatták le, majd 1958. augusztus 2-án zárt tárgyaláson ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. 1963 márciusában amnesztiával szabadult, később a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának munkatársa lett. Nyugdíjat 1971 novemberétől folyósítottak számára…

Üzenem Havasi Bertalannak, tudjuk, hogy nem lesz könnyű, de mi mind büszkék vagyunk Bibó Istvánra.

Bencsik András - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>