Meg fognak döbbenni – illetve nem: Magyarország egy szörnyűséges hely! De ennél többet is mond.

Michael Burleigh igen vehemensen oszt ki bennünket. Olyanokat ír rólunk, amilyeneket még egyetlen világlap sem – egy-két „kivétellel”, mint a következők: The Washington Post, The Guardian, New York Times, The Economist, Time, Daily Telegraph, Reuters, Der Spiegel, Die Zeit, Die Welt, Süddeutsche Zeitung, FAZ, Der Standard, Die Presse, Neue Zürcher Zeitung, Der Standard, Salzburger Nachrichten, The Ökonomist, The Wall Street Journal – és még sorolhatnám napestig.

 

Tehát igen meglepnek minket ezek az árnyalt, tárgyilagos, hűvös objektivitású írások. Képzeljék, például azt írja rólunk Burleigh úr, hogy Magyarország egyre antidemokratikusabb. Aztán azt is megtudjuk, hogy Magyarországon igen erősen jelen van a rasszizmus és a bevándorlásellenesség. Megtudjuk, hogy Orbán Viktor egy autokrata, tekintélyelvű kormányt irányít. Kiderül, hogy a romák nyomorúságos kunyhókban élnek. Az Új Magyar Gárda tagjai fekete csizmában masírozva félemlítik meg a cigányokat.

Nahát, ennyi meglepetés…

És végül a szokásos furkósbot, amivel a legkeményebben ütnek bennünket: Magyarországon dúl az antiszemitizmus, Magyarországon a zsidók olyan üldöztetésnek vannak kitéve, mint sehol máshol Európában…

Ez utóbbihoz egy megjegyzés: egy, a Die Pressében megjelent vendégkommentáromra (melyben arról írtam, hogy a világsajtó láthatóan nagyon egybecsengő módon és alaptalanul vádolja az országot súlyos antiszemitizmussal), egy Ljiljana Radonics nevű, bécsi politológus hölgy válaszolt, s azzal vádolt, hogy én alaptalanul írom azt, hogy a világsajtóban „egy húron pendülnek” a cikkek a magyarországi helyzettel és főleg az antiszemitizmussal kapcsolatban – a cikkében viszont „meglepő fordulattal” azt írja, hogy a zsidóság helyzete éleződik Magyarországon…

Erre néhány napra rá itt Burleigh úr Daily Mailes írása a zsidóság brutálisan borzasztó helyzetéről…

Nem, tényleg nem egy kottából játszanak a nemzetközi sajtó cikkírói. Bármilyen, ezerszeresen is visszatérő azonosság e cikkek fogalmaiban, jelzőiben és minősítéseiben csak és kizárólag a véletlen műve lehet.

Nem tudom, miért nem néznek fel a falvédőre. Krisztusuccse mondom, lejöttünk onnan!

De a „legszebb” dörgedelme Burleigh úrnak a végére marad. Közli, hogy egy olyan ország követe meri kioktatni Angliát, amelynek jelenlegi kormányát az Egyesült Államok is (!!!) bírálta autoriter és sajtószabadság-ellenes lépései miatt.

Nos, itt megáll a világ.

Az Egyesült Államok bírálta Magyarországot. Emberek, itt a vég!

Az Atyaúristen bírált bennünket. A minta. A modell. A követnivaló. A minden és mindenki felett álló. Nekünk tehát végünk, nekünk annyi, ismerjük el. Burleigh úr megmondotta, bedobta a végső érvet: még az USA is…

Innen nincs tovább. Még az USA is…

Az „mintaadó” Egyesült Államok, ahol ötven évvel ezelőtt még érvényben volt a négerekkel szembeni diszkrimináció, ahol folyamatosan atrocitások érték a feketéket.

A mintaadó USA, ahol a guantánamói börtönben – minden nemzetközi tiltakozás és a Nobel-békedíjas Obama elnöksége ellenére – ]]>továbbra is kínoznak foglyokat]]>.

Az Államok, amely alaptalanul eljátszva a világ döntőbírája és erkölcscsősze szerepét, önkényesen, mondvacsinált okokból kiindulva lerohan államokat a demokrácia bevezetése (értsd: az olaj megszerzése) érdekében.

A mintaadó ország, amelyikről kiderült, hogy a terrorizmusra hivatkozva szinte ]]>a világ összes emberét lehallgatja]]>, megfigyeli, köztük a legjobb szövetségeseinek vezetőit is.

A mintademokrácia, amelyik alig titkolt nyomást gyakorolt a magyar kormányra, hogy ne merjen Gyurcsány Ferenchez nyúlni, s amelyik ország egyes pénzügyi és politikai körei közvetetten befolyásolni próbálják a 2014-es magyar választásokat.

Mi, magyarok, meg kétségbeesetten kérdezgetjük magunktól: milyen minta is az Egyesült Államok?
S egyáltalán, hol van a világban minta?

Fricz Tamás - mno.hu