A pártok persze kampányolgatnak, a kormánypárti orgánumokban mindent elural a lassan egy éve ismételgetett rezsicsökkentés és a fájdalmat ígérő Bajnai Gordon, a baloldali ellenzék még mindig nem tud kitörni a kivel és a kivel nem ördögi köreiből, Vona Gábor pedig éppen álruhás országjárását folytatja, hol boltosként, hol kőművesként dolgozva. Ugyanakkor egyelőre nem nagyon látszik olyan szellemi erőfeszítésre utaló, új vezető témaként azonosítható ügy, amely a politikai pártok tudatos tevékenysége nyomán válhat a kampány kiemelt kérdésévé.  

Ebben a helyzetben talán nem is meglepetés, hogy amikor az adóhatóság egyik volt munkatársa milliárdos áfacsalásokról kezdett beszélni, abból bizony nagyon hamar címlapos történet lett. Sokat segített persze ebben a hivatal kommunikációja is: a NAV hosszas hallgatás után november végi sajtótájékoztatóján azzal próbálta hitelteleníteni Horváth András vádjait, hogy a volt munkatársuk szekrényében 60 ezer oldal fénymásolt iratot találtak. Ami, ugye, pontosan beleillik abba a képbe, amit az amerikai filmeken edződött átlagpolgár gondol a hatalmasok ellen küzdő hivatali munkatársról: aki bizony megszállottan dolgozik az igaza bizonyítására. Hogy valami nagyon komoly gond van a NAV kommunikációjával, mi sem mutatja jobban, mint a sajtótájékoztatójukon kiosztott háttéranyag első mondata, amely egy politikai párt esetén talán még el is menne, de egy komoly hivatalhoz nem nagyon illik: "A feketegazdaság elleni harc komoly háború, melyhez nem összeesküvés-elméleteket gyártó gerillaharcosokra van szükség, hanem jól felkészült hadseregre elkötelezett katonákkal."

Miután az ügy egyre komolyabb média figyelmet kapott, az ellenzéki pártok is lassan felfigyeltek a témára. A kormányzati pozíciót még nem viselt – és ezért biztosan „tiszta” – Jobbik és LMP lépett először, majd nagy nehezen és elég bizonytalanul az MSZP is megmozdult. A szocialisták kezdetben lelkesen támogatták a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, majd arra hivatkozva, hogy nem kívánnak a Jobbikkal egy lapon szerepelni, mégsem írták alá az íveket. Később néhány képviselőjük mégis a kezdeményezés mellé állt, a lapzárta idején pedig éppen úgy tűnt, hogy talán a párt mégis aláír. Ez a látványos bénázás különösen annak fényében volt tanulságos, hogy egyesek már az évtized korrupciós botrányáról, egy új Tocsik-ügyről kezdtek beszélni, és belelátták a második Orbán-kormány bukását is.

Nem tudhatjuk, hogy meddig juthat el ez az ügy, azt azonban megkockáztathatjuk, hogy jelen pillanatban legalább két dolog hiányzik belőle, ami ahhoz kellene, hogy valóban falrengető témaként tekinthessünk rá. Egyrészt kellene hozzá egy potens ellenzék, amely képes napirenden tartani, megszemélyesíteni, akciókkal megerősíteni. Ebből a szempontból jó példa a Horn-kormány időszakának legnagyobb botránya, a Tocsik-ügy. Ott először a sajtóban megjelent állításokat gereblyézte össze a Fidesz, kezdetben újságcikkeken kívül szinte semmi nem volt a kezében. Az ellenzéki párt rendelt hozzá arcot (Deutsch Tamás), erőforrást és rendelt alá minden más akkor futó témát. Ebből lett a parlamenti vizsgálóbizottság, a folyamatos napirendi jelenlét és azok a következmények, amelyeknek az MSZP-SZDSZ koalíció 1998-as vereségében is lehetett szerepük. Még azt sem lehet állítani, hogy az ellenzék lehetőségei a médiában (egy szintén kétharmados kormánytöbbség mellett) akkor sokkal jobbak lettek volna, mint manapság, mégis, a Fidesz képes volt menedzselni az ügyet.

A másik elem, ami a komoly botrányhoz kell, és ami 1996-ban hamar láthatóvá vált, de itt még nincs meg: a konkrétum. Egyelőre állítások, vádak hangzottak el a főszereplő részéről, de pontos nevek és ügyek jeleleg ismeretlenek. Természetesen a helyzet ezen a téren gyorsan változhat, ahogy akár az ellenzék is összekaphatja magát, ugyanakkor ma inkább az látszik valószínűnek, hogy nem ez lesz az a botrány, amely a második Orbán-kormány bukásához vezet.

(Heti Válasz, 2013. december)

]]>www.torokgaborelemez.blog.hu]]> - A Flag Polgári Magazin partnere