Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
stream-img.jpg

Soros-haknik Közép-Európában

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Kelet-Közép-Európában különösen aktívak a Soros György által támogatott civil szervezetek

, amelyek akár törvénytelen eszközökkel is támogatnák a migránsok betelepülését – mondta lapunknak Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője. A Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke rámutatott, a szomszédos országokban is „ugyanaz a műsor megy”, mint nálunk, ugyanazok a nevek, témák és balhék tűnnek fel mindenütt.

– A kormány tanulmányt készíttetett a Soros György által finanszírozott civil szervezetek befolyásoló tevékenységéről, amely a környező országokat is górcső alá vette. Kormányoldalon az is elhangzott, hogy egyes szervezetek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Valóban ilyen durva a helyzet?

– Az Információs Hivatal állított össze nemrég egy anyagot a kancelláriaminiszter kérésére, amelyet a parlament nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén mutattak be november elején. Az összefoglaló anyaga egyelőre titkos, de már kezdeményeztem a feloldását, elvégre jó lenne a közvélemény számára is nyilvánvalóvá tenni, hogy mi zajlik a háttérben. A magukat civilnek álcázó szervezetek, amelyek ráadásul nemzetközi hálózatba vannak szervezve, milyen eszközökkel gyakorolnak politikai befolyást az egyes országokban. Különösen fontos ez akkor, amikor soha nem látott mértékű népvándorlás zajlik körülöttünk, illegális bevándorlók garmada lepi el Európát. Van, aki valóban menekült, de többségük a jobb élet reményében indult útnak, vagy csak a szociális juttatásokat akarja megszerezni, és olyan is, akit az iszlám terjesztése motivál, vagy terrorcselekményeket hajtana végre. Magyarországnak ezzel kapcsolatban az a határozott álláspontja, hogy az illegális bevándorlókat fel kell tartóztatni a határon, már csak a belső biztonságunk megóvása érdekében is. Ráadásul azt is kimondtuk, hogy akik már eddig bejutottak, azokat a brüsszeli ámokfutással szemben nem lehet szétosztani kötelező kvóták alapján, főleg nem felső létszámbeli korlát nélkül. Politikánknak ez a két sarokpontja, miközben a Soros által támogatott szervezetek pedig ennek éppen az ellenkezőjét hirdetik, ezért minden követ meg is mozgatnak, és ezért vagyunk vörös posztó a szemükben.
– Hogyan lesz a politikai nyomásgyakorlásból biztonsági kockázat?

– Az illegális bevándorlás bátorítása már önmagában bűnpártolás, ennek számos formájával találkozhattunk már. Ezeknek a civil szervezeteknek a képviselői azok, akik a kerítés átvágására, az azonosításhoz elengedhetetlen okmányok eldobálására, az uniós szabályok kijátszására, megkerülésére biztatják, tanítják a migránsokat. Azért kértem a tevékenységük feltérképezését, mert ha mindezekre vannak bizonyítékok, márpedig bőven vannak, az azt jelenti, hogy éppen az illegális bevándorláson keresztül veszélyeztetik biztonsági környezetünket, az emberjogi kérdések és a humanitás álcája mögött. Soros György számtalanszor kifejtette, szerinte hogyan kellene kezelni a migránsválságot – jelesül minél több harmadik világból érkező bevándorlót kellene Európába juttatni, aminek érdekében a pénzéből működő alapítványok egy része a törvénytelen eszközöktől sem riad vissza. Nem mellékes körülmény, hogy Soros köztudottan nemzetállam-ellenes, köztudottan Európa-ellenes, és köztudottan keresztényellenes, ami az általa vezényelt globális hálózat tevékenységében rendre kiütközik. A sok emberjogi és menekültsegítő civil szervezet előtt ott lett volna a lehetőség, hogy olyan tevékenységeket végezzen, amellyel valódi hasznot hajt. Például oktathatták volna a beérkezőket arra, milyen szabályokat kell betartaniuk, feltérképezhették volna a viselkedésüket, megelőzendő az erőszakos cselekményeket. Nyilvánvaló, hogy nem ez a céljuk, mivel többek között arra tanították őket, hogyan játsszák ki a hatóságokat, vagy hogyan tolják ki minél tovább a menekültügyi eljárás időtartamát, illetve miként tudják megúszni a kitoloncolást.

– Mérhető valahogyan ezeknek a szervezeteknek a társadalmi támogatottsága?

– Soros György civiljei egy milliárdos pénzén, mindenféle társadalmi felhatalmazás nélkül gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak, illetve amit a szponzoruk diktál nekik. Álcivilek, akik politikában utaznak, arra nézve pedig nem született még felmérés, hogy az ő irányvonalukra hányan voksolnának – leszámítva néhány nem túl hiteles statisztikai adatot. Az igazi megmérettetés a népszavazás volt, ahol soha nem látott nagyságrendű egység jött létre Brüsszel politikájával szemben, és kimondatlanul is az azt támogató Soros György munkássága ellen. Ha úgy tetszik, a nemek elsöprő többsége a Soros-civilek által erőltetett irányvonalat is elutasította. Az emberek döntése azt üzeni, hogy mi európai módon kívánunk élni, nem akarjuk importálni saríatörvénykezést, megőriznénk a nők jogait azokkal szemben, akik erről egészen mást gondolnak. Komolyan gondoljuk az európai demokráciát és a polgári értékrendet is, ami egyébként a kereszténység üzenetein és kultúráján alapul, és azt is, hogy a népességfogyást nem migránsok beárasztásával, hanem a gyerekvállalás támogatásával érdemes egyenesbe hozni.


– Soros alapítványa, az Open Society Foundations tavaly 2025-ig szóló Magyarország-projektet indított, amelyben egyaránt szerepel a hosszú távú liberális politikai gondolkodás ösztönzése és a migránskérdés. Értelmezhető ez úgy, Soros György veszélyben érzi itteni pozícióját és küldi a lovasságot?

– Igen, ha úgy tetszik, itt csata zajlik, és Soros okkal-joggal véli úgy, hogy a csapata erősítésre szorul, főképp a bevándorlás frontján. A magyar kormány nagyon erős felhatalmazást kapott a harchoz – a népszavazáson túl most már az Alkotmánybíróság is jogi eszközt adott a kezünkbe, és nemzetközi szinten is egyre több a szövetségesünk. A visegrádi országokon kívül Románia is ellenzi a migránsok elosztását, Bulgária egyértelműen ellene van, az újonnan csatlakozó államok, Szerbia és Macedónia a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy mit jelent a nyugat-balkáni útvonal, így szintén a határvédelem mellett vannak. Ausztria észhez tért, és most már az élére állna a tiltakozásnak. Úgy látom, hogy Olaszországban a Renzi-féle népszavazás nem a feltett kérdés miatt fogja a miniszterelnök vesztét okozni, hanem az illegális bevándorlást támogató döntései és nyilatkozatai miatt szavaznak ellene a választók. Franciaországban elég világos üzenet volt a múlt hétvégi jobboldali előválasztás, amelyen azt a François Fillont támogatták kétharmados többséggel, aki egyértelműen kimondta, hogy véget kell vetni annak, ami Európában ezen a téren zajlik. Nem is beszélve az amerikai elnökválasztásról, amelynek nyertese, Donald Trump azzal kampányolt, hogy falat húzatna az amerikai–mexikói határra, ahol egyébként már most is a kínai nagy fallal vetekedő kerítésrendszer tartja távol a bevándorlókat. Ezek után egyáltalán nem csoda, hogy Sorosék bepánikoltak, és most igyekeznek minden követ megmozgatni. A kvótanépszavazás estéjén a miniszterelnök úr azt mondta, a csata nem ért véget, éppen most kezdődik, tudják ezt a másik oldalon is, ennek tudható be a növekvő aktivitás.

– Mivel próbálkozhatnak? Ha tartósan szembemennek a valósággal, azzal maguknak is ártanak, elveszíthetik a maradék hitelességüket is, és a világ sem a nekik tetsző irányba mozdul el, ami talán a mozgásterüket is csökkenti valamelyest…

– Valószínűleg folyamatos balhékkal igyekeznek majd minden szinten szétzilálni a rendszert, ebben pedig nem szorítkoznak majd az illegális bevándorlással kapcsolatos kérdésekre. Az oktatási hálózatok, és a velük együttműködő szervezetek mögé bújva igyekeznek befolyásolni a politikát. Ugyanez várható az egészségügyben is, illetve már történt is a Fekete nővér-kalandokban. Ezért támadják többek között a 2024-es budapesti olimpiát is, hiszen sem gazdasági, sem sportdiplomáciai oka nincs annak, hogy ezt bárki ellenezze. Kriminalizálni fogják a politikát, folyamatos lejárató kampányokat indítanak a fideszes politikusok ellen – nagyon kemény másfél évnek nézünk elébe.

– A lengyel kormány részéről sokszor elhangzik, hogy a Soroshoz köthető szervezetek sértik a lengyel érdekeket és értékeket. Nemrég bejelentették, hogy létrehoznának egy központi állami hivatalt, ami egymaga kezelné a civil szervezetek finanszírozását, a civilek meg hörögnek az állami kontroll miatt. De nem örül az amerikai milliárdos ténykedésének Milos Zeman cseh államfő és Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök sem…

– Közép-Kelet-Európában különösen aktívak a Soros György által támogatott szervezetek, márpedig ezek általában nem szeretik, ha a pénzügyeik körül vizsgálódnak. Ilyenkor szoktak diktatúráról és elnyomásról kiabálni, pedig éppen a közéletet, politikát befolyásoló szervezetek kapcsán lenne különösen fontos, hogy rá lehessen látni a gazdálkodásukra, kiderüljön, honnan kapják a pénzt – elvégre, aki fizet, azé a muzsika. Mi már sok ilyen intézkedést megléptünk, de még mindig van, amit nem sikerült feltárni, például az Együtt pártalapítványáról máig nem derült ki, honnan kaptak pénzt a választások előtt, vagy hogy Gyurcsány Ferenc cége miért kapott másfél milliárdos megrendelést az Európai Uniótól éppen akkor, amikor Magyarország a csatáját vívta a rezsicsökkentéssel kapcsolatban? Lengyelországban most ugyanaz a műsor megy, mint korábban nálunk. Egy Brüsszel által nem kívánt erő került hatalomra, amely menetrendszerűen kapja a támadásokat a civilektől, nem véletlen tehát, hogy a lengyel kormány sok esetben hasonló módon jár el, mint mi. Csehországban is hasonló eszközök, lépések, megmozdulások tapasztalhatóak, a legtöbb esetben még arra sem figyelnek, hogy a szervezetek-hálózatok nevüket változtassák, vagy új témákat találjanak ki. Gyakorlatilag ugyanazzal hakniznak mindenhol.

Kovács Dániel - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7546) Nagyvilág (1310) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Vetítő (30) Autómánia (61) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Gazdaság (705) Egészség (50) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Történelem (18) Kultúra (7) Heti lámpás (312) Politika (1582) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>