Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
a9c951e04c15be4997a890e39ce62e72.jpg

Frei Tamás - Óriáscégek demokráciája

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egyszerűsítsük le kicsit a dolgokat, aztán vegyük a hétvégi svájci példát. Érdekes és könnyen emészthető gazdaságpolitikai turmix lesz belőle.

Először is: vannak azok a listák, melyeken összekeverednek az országok és a multinacionális vállalatok. Ha mindegyiket valamiféle termelő egységnek tekintjük, akkor ma már tele a világ olyan globális cégekkel, melyek GDP-je bőven meghaladja például Magyarországét. Az 50 legerősebb „vállalkozás” 2013-as toplistáján 35 ország és 15 multi szerepel.

Mindez számtalan szempontból érdekes, de most vegyük csak a demokrácia kérdését. Könnyű belátni, hogy miközben a nyugati országok vezetőinek igen erős követelményeknek kell megfelelniük, hiszen a választók kontrollja évszázados intézményrendszereken keresztül érvényesül, addig a multinacionális óriásvállalatok irányítói szinte semmi hasonlóval nem küzdenek. Azt rúgnak ki, akit akarnak, könnyedén emelhetik a saját fizetésüket, cserélgethetik a munkatársaikat, ezerszám bocsáthatnak el bárkit a gazdasági racionalitásra hivatkozva, és így tovább.

Egyre többen állítják, hogy csak a középkori uralkodók önkénye hasonlítható a mai, sok százezer alkalmazottat irányító cégvezetők hatalmához. Néhány, az érintettek által soha meg nem választott ember dönt sorsokról, életpályákról, ezerféle dologról, anélkül, hogy a nekik kiszolgáltatottak leszavazhatnák vagy elküldhetnék őket. Mint ahogy a feleségeit kivégeztető VIII. Henriket sem lehetett leváltani.

De közben ugyanazon a pályán játszanak, ahol az ország-vállalatokat irányító miniszterelnökök. Akik fölött viszont ma már nagyon erős a kontroll.

Vegyünk csak egyetlen konkrét példát a magyar hétköznapokból. Orbán Viktor nemrégiben Libanonban járt, különgépet bérelve annak a delegációnak, amely vele utazott Bejrútba. A magyar sajtó – nagyon helyesen – utánanézett, hogy az adófizetők pénzéből pontosan mennyiért és kitől is bérelt a magyar kormány repülőgépet. De mikor kérdezte meg ugyanezt bármelyik magyar óriáscég vezetőjétől, amikor mondjuk céges jettel focimeccset ment nézni a vállalat kontójára. Aminek a költsége természetesen beépül a beszállítói szerződésekbe, a vásárlók által fizetett árakba vagy a kevesebbet kereső alkalmazottak fizetésébe, efelől ne legyen illúziónk.

A részvényesek persze Amerikában, vagy mondjuk Németországban már ma is jelentős jogokkal bírnak, sok szempontból elszámoltathatják a vezérigazgatókat, de arra azért eddig nem volt példa, ami mostantól Svájcban kötelező érvényű lesz. Az alpesi ország lakossága ugyanis a múlt vasárnapi népszavazáson úgy döntött, hogy a fizetések, kompenzációk, lelépési és szerződtetési összegek meghatározásában – mintha csak demokratikus választások lennének – szavazati jogot kapnak a részvényesek és részben az alkalmazottak is. A döntéseket megsértő vállalatvezetők pedig az éves fizetésük hatszorosára rúgó pénzbírságra, valamint hároméves börtönbüntetésre számíthatnak.

Vége tehát a cégvezetők szűk körben meghatározott sokmilliós fizetésének, a csillagászati jutalékoknak és az önkényesen kitalált, saját maguknak osztogatott extrapénzeknek. A történelemkönyvekben egyszer biztosan benne lesz, hogy Svájcban kezdődött a multinacionális óriáscég-demokrácia. 

         Kapcsolódó anyagok:

Frei Tamás - Metropol

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Sport (729) Mozaik (83) Egészség (50) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Flag gondolja (36) Politika (1582) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702) Történelem (17) Autómánia (61) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>