- 0
Ne hagyjuk, hogy Magyar Péter megalapítsa a vagyonvisszaszerzési bizottságát, és elkezdjen államosítani!
Normál esetben ha egy gazdasági tranzakció és az ebből fakadó gazdagodás jogszerűtlen, az az igazságszolgáltatásra tartozik. Ha azonban a vagyongyarapodás legálisan történik, akkor ahhoz senkinek semmi köze nincsen. Legalábbis jogállami keretek között. Nem úgy a kommunizmusban: ott maguk a „gazdagok” jelennek meg ellenségként, és nem a gazdagodás jogszerűsége vagy jogszerűtlensége a kérdés, hanem a vagyoni pozíció. A gazdagok csoportjához tartozás. Mivel az ellenzék nem tud jogszerűtlenséget kimutatni, jelen esetben is a csoporthoz tartozás a támadás alapja. Ezt a csoportot többféleképpen nevezik (NER-elit, oligarchák, klientúra, uniós pénzekhez jutott vállalkozók stb.),
de a lényeg minden esetben az, hogy a támadás nem jogi, hanem politikai alapon történik: pontosan úgy, ahogyan a kommunistáknál. És politikai cselekvést is ígérnek: a vagyonok elvételét (vagyonvisszaszerzési bizottság), amit szintén jól ismerünk a kommunizmusból.
A csoport támadása persze nem zárja ki azt, hogy egy-egy konkrét személyt is megtámadjanak. Úgy, ahogyan a kommunisták, akik – mielőtt egy társadalmi csoporttal leszámoltak – konkrét ügyeket kreáltak, amelyekben a leszámolásra kinézett társadalmi csoport egy emblematikus alakja kerül célkeresztbe. Ilyen a hatvanpusztai építkezés elleni támadás is, amely a kommunista hergelés iskolapéldája. Pedig Hatvanpuszta egy szép példa arra, hogy egy, az előző rendszer által a jogos tulajdonosaitól elkobzott, majd évtizedeken keresztül lelakott és tönkretett ingatlant valaki jogszerűen, pénzért megvásárol, majd a saját forrásait nem kímélve helyreállít. Ráadásul ízlésesen, az ingatlan történelmével, korábbi funkciójával szembeni alázattal és a műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve.
Ez is az egyik bajuk vele. A kommunizmus ugyanis számtalan ilyen sebet ejtett az országban, tönkrement tanyákat, lepusztult polgári házakat, rommá amortizált kúriákat, kastélyparkokat elcsúfító téesztelepeket örököltünk 1990 után.
Sokan vannak, akik egy-egy ilyet megvásároltak, a maguk lehetőségeihez képest felújítottak és élettel töltöttek meg. Ezeknek a felújítása, a rájuk rakott szocreál elemektől való megtisztítása és korábbi formájukban való helyreállítása önmagában is egy antikommunista cselekedet. Az ilyen felújítások elleni támadás pedig a kommunista romhalmazok igenlése az igényes és ízléses épületegyüttesekkel szemben. Ráadásul ami a konkrét esetet illeti, a hergelők vagy nincsenek tisztában azzal, hogy mi egy mezőgazdasági üzem vagy mezőgazdasági üzemközpont, vagy – ismételten és sokadszor – szándékosan hazudnak. A butaság és a hazudozás szintén hozzátartoznak a kommunista mintázathoz.
A földforgalmi törvény 5. § 21. pontja egyértelműen meghatározza a mezőgazdasági üzemközpont fogalmát: „mező- és erdőgazdasági tevékenység vagy a mező- és erdőgazdasági tevékenység és a kiegészítő tevékenység célját szolgáló gazdasági, lakó-, illetve irodaépülettel beépített ingatlan.” A mezőgazdasági üzemközpontban tehát törvényben is rögzítve lakóingatlannak is helye van. Valamint irodáknak és a kiegészítő tevékenységeket szolgáló épületeknek. A kiegészítő tevékenységek közé tartozik többek között a turizmus (szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás), kézművesipari termékek előállítása, fűrészáru feldolgozás, élelmiszer előállítása (pálinkafőzés).
A mezőgazdasági üzem tehát egy komplex lakó-, idegenforgalmi és mezőgazdasági termékfeldolgozási tevékenység céljául is szolgáló ingatlanegyüttes. Ez mindig így volt a magyar mezőgazdaságban a tanyáktól a nagybirtok központjában álló kastélyokig, sőt: az állami gazdasági központokig. Akiknek azonban a mezőgazdasági üzem a téeszvilág lepukkant baromfitelepét jelenti, ahová a munkások a közeli téeszfalu Kádár-kockáiból járnak be dolgozni, azok természetesen nem tudnak mit kezdeni a mezőgazdasági üzem és mezőgazdasági üzemközpont történeti és jogi meghatározásával. Azok a mezőgazdasági üzem legrosszabb kommunista formájánál ragadtak le.
A baloldal gazdagok elleni hergelésének visszatérő eleme, hogy a létező társadalmi és gazdasági problémák oka a jövedelmek és a vagyon egyenlőtlen eloszlása. Ha a gazdagok vagyonát elvennék (bevezetésképpen büntetőadókkal sújtanák), és azt társadalmi problémák megoldására fordítanák, akkor egyből megszűnne a szegénység, és mindenre jutna pénz. Ugyanezt halljuk a jelenlegi ellenzéktől, azzal a különbséggel, hogy gazdagok helyett ők Fidesz-oligarchákról, klientúráról, NER-elitről beszélnek – egyben azt sugallva, hogy itt csak nekik megy jól, csak ők lehetnek gazdagok.
Hogy mindez miért probléma? Azért, mert a gazdagok elleni hergelés az egyik legalantasabb emberi tulajdonságra, az irigységre épít, aminek már többször láttuk a következményeit. Először mindig a leggazdagabbaktól veszik el azt, amijük van, aztán a kevésbé gazdagoktól, végül azoktól is, akiknek alig van valamijük.
Mindig vannak ugyanis olyanok, akiknél vannak szegényebbek. Ennek a vége francia forradalom, amikor udvarházakat gyújtanak fel és felkoncolják azok lakóit, nyilasterror vagy kommunizmus, amikor az egytehenes parasztot is kisemmizik. Ha a lavina elindul, nincsen megállás. Úgyhogy jobban tesszük, ha még most megálljt parancsolunk ennek az őrületnek! És nem hagyjuk, hogy a nemzeti együttműködés rendszerén korábban parazitaként élősködő újkommunista Magyar Péter megalapítsa a vagyonvisszaszerzési bizottságát, és elkezdjen államosítani.
Alföldi Zoltán
A szerző közgazdász, politológus
