Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
Cseh Katka nagy bajba került

Cseh Katka nagy bajba került

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Újabb ügy pattant ki!

Bírságot szabhatnak ki a korábban Cseh Katalin által irányított Pannónia Nyomda Kft.-re – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma.

 

A Közbeszerzési Hatóság lezárta a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, illetve a Pannónia Nyomda Kft. ellen szerződésmódosítás jogszerűsége tárgyban indított ellenőrzési eljárást. A vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy valószínűsíthetően nem felelt meg a közbeszerzési törvénynek a Magyarország Nemzeti Atlasza nyomdai kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés módosítása, mivel a pandémiára és annak következményeire előre nem látható okként, illetve a szerződésmódosítást szükségessé tevő körülményként a módosítás időpontjában jogszerűen már nem lehetett hivatkozni.

A kutatóközpont 2021. február 15-én kötötte meg a szerződést a Pannónia Nyomda Kft.-vel.

A szerződésben a teljesítés időtartamaként hatvan napot határoztak meg, ennyi idő alatt kellett volna a nyomdai kivitelezési munkákat elvégezni. Erre azonban azért nem került sor, mert a szerződést a pandémia előre nem láthatóságára hivatkozással 2021. március 22-én módosították, holott az eljárás maga is a vírushelyzet alatt indult meg.

Ilyen módon a  szerződés teljesítésének időtartamát több mint ötven százalékkal növelték meg, olyan körülményt előre nem láthatónak minősítve, amely már az eljárás megindításakor is ismert volt.

A Közbeszerzési Hatóság a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményezett a szóban forgó szerződésmódosítás miatt abból a célból, hogy vizsgálják ki, valóban jogsértés történt-e.

Amennyiben ez a döntőbizottsági eljárásban bebizonyosodik, bírságot szabhatnak ki mind a nyertes ajánlattevőre, mind az ajánlatkérőre. A döntőbizottságnak a szóban forgó jogorvoslati eljárás lefolytatására október 15-től hatvan nap áll a rendelkezésére. 

A Pannónia Nyomda Kft.-t Cseh Tibor alapította még 2010-ben. A cég ügyvezetését később átadta a lányának, Cseh Katalinnak. A Momentum meghatározó politikusa egészen 2018 januárjáig irányította a társaságot, utódja a család bizalmasa lett. Idén augusztus 23-tól a cégnyilvántartási adatok szerint ismét a Cseh család tulajdonába került a kft., amelynek ügyvezetője újra Cseh Tibor lett.

A közelmúltban kiderült, a Momentum európai parlamenti képviselőjének volt cége és a vele gyakorlatilag szimbiózisban működő nyomdaipari üzleti kör 4,8 milliárd forint uniós forráshoz jutott oly módon, hogy kiemelten hátrányos helyzetű kistérségekben, Pest, illetve Nógrád megyében azonos címen fióktelepet hoztak létre, így az uniós projektekhez kapcsolódóan jelentős összegű állami támogatást is le tudtak hívni.

 A Pannónia Nyomda Kft. körüli cégháló gyanús ügyletei miatt az elmúlt időszakban egy magánszemély mellett Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő is feljelentést tett. A NAV bűnügyi igazgatósága nyomozást rendelt el, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) pedig vizsgálatot indított az uniós pályázati pénzekkel összefüggésben.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Tereb (146) Sport (729) Történelem (18) Kultúra (7) Tv fotel (65) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Mondom a magamét (7536) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Autómánia (61) Mozaik (83) Heti lámpás (312) Szépségápolás (15) Gazdaság (704) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Életmód (1) Jobbegyenes (2786) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>