David Cameron korábban olyan igényt is megfogalmazott, hogy a szegényebb tagállamokból mindaddig ne áramolhasson szabadon a munkaerő Nagy-Britanniába, amíg a bérek között hatalmas különbségek vannak. Egy magyar orvos például hazai bérének akár tízszeresét is megkeresheti, ha a szigetországban vállal munkát. De ez azért is van így, mert a vendég-orvosok jóval kedvezőbb bérezésben részesülnek, mint a brit egészségügyi ellátó rendszer, az NHS által főállásban foglalkoztatott kollégáik.

Ez első hallásra furcsának tűnhet, hiszen a szabad munkaerő-vándorlás bírálói legtöbbször azzal érvelnek, hogy a szegényebb országokból érkező vendégmunkások leszorítják a helyi béreket. A Nagy-Britanniába érkező kelet-európai orvosok többsége azonban nem közvetlenül az NHS által foglalkoztatott főállású orvosként helyezkedik el, hanem ún. locum, azaz helyettesítő pozícióba kerül. Ezeket a pozíciókat pedig hagyományosan az egészségügyre szakosodott munkaerő közvetítő ügynökségek segítségével töltik be, ahol az NHS az ügynökséget fizeti, az orvos pedig – a 10-20%-os közvetítői jutalék levonása után – az ügynökségtől kapja meg a munkabérét.

Az ügynökségi díjak eleve magasabbak, mint amennyibe egy főállású orvos kerülne az egészségügynek, ráadásul ezek a privát ügynökségek sokkal rugalmasabb foglalkoztatási megoldásokat tudnak kínálni, mint egy állami kórház. Ez utóbbiban az orvosnak nem sok választása van: alkalmazottként dolgozva a teljes fizetése után fizet adót és társadalombiztosítási hozzájárulást, amit a munkáltató havonta le is von a béréből. Ezzel szemben egy ügynökség akár saját vállalkozásán keresztül is alkalmazhatja az orvost, ami az adózás, és különösen a társadalombiztosítás tekintetében lényegesen kedvezőbb feltételeket jelent.

Ez a rendszer persze teljesen érthető lenne akkor, ha az egészségügy csak vészhelyzetekben és átmenetileg alkalmazna ügynökségek által kiközvetített orvosokat és nővéreket. Ismerek azonban olyan orvosokat, akik hónapokig, vagy akár évekig dolgoznak locumként ugyanabban a kórházban, ugyanabban a pozícióban. Ami nemcsak, hogy lényegesen többe kerül az NHS-nek, mintha főállásban alkalmazná őket, de az adóoptimalizálási lehetőségek következtében a kifizetett munkabérből az egészségügy büdzséjébe visszakerülő járulékok is alacsonyabbak.

Az ügynökségek által kiközvetített orvosok és nővérek bére ma már évi 3,3 milliárd font (több mint 1400 milliárd forint) kiadást jelent az NHS-nek, amit az egészségügyi miniszter szerint korlátozni kell. Jeremy Hunt a napokban jelentette be, hogy nemcsak maximálni fogják az ügynökségek részére kifizethető díjakat, hanem a jövőben csak megfelelően akkreditált ügynökségeket vehetnek majd igénybe az NHS intézmények.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra bezárulna a brit egészségügy a külföldi orvosok előtt. A brit orvosképzés egyelőre nem tud lépést tartani a népesség és a várható életkor növekedése és az egészségügyi ellátás kiterjesztése által támasztott igényekkel. Ugyanakkor számítani kell arra, hogy a locum pozíciókban csak rövidebb ideig, és a jelenleginél alacsonyabb bérezés mellett fogják alkalmazni az orvosokat. A konzervatívok ugyanis választási kampányukban azt ígérték, hogy sem a személyi jövedelemadó, sem a társadalombiztosítási hozzájárulás sem pedig az ÁFA mértékét nem emelik – és ezt törvénybe is fogják iktatni. Sőt, George Osborne pénzügyminiszter szerda esti MansionHouse-beli beszédében még olyan törvényt is beígért, amely előírja a mindenkori kormánynak, hogy növekedő gazdaság esetén a költségvetés mérlegének pozitívnak kell lennie.

Ha a kormányzat ilyen mértékben korlátozza a mozgásterét a költségvetési bevételek növelése, illetve a hitelfelvétel terén, és választási ígéreteihez híven továbbra is fenn kívánja tartani az univerzális és az igénybevétel helyén ingyenes egészségügyi ellátást, nem kerülheti el az NHS költségeinek csökkentését. De attól tartok, hogy a magyar orvosok számára még így is megmarad a brit munkaerőpiac vonzereje.

És akkor már csak a legfőbb kérdés vár válaszra: vajon mindez a sok átalakítás megfelelő eszköz lesz-e annak érdekében, hogy a brit polgárok az uniós tagság fenntartására adják majd voksukat?

Heckenast László - Újságíró, London

]]>www.hirado.hu]]> - Messzelátó-Blog

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu