Ma 2024 május 10. Ármin, Pálma napja van. Holnap Ferenc napja lesz.
0f4e3e421ea3fd6c995811426cfbaac8.jpg

Max konyhája - Szalvétagombóc (Servittenknödel)

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egy nagyszerű köret, a zsemlegombóc helyett vagy mellé. Készülhet gőzölve vagy főzve, a nevének jelentéséből következtethető hogy szalvétában/ruhában főzték ki. A mai ételkészítési módszerekkel az alufólia is kiválóan megfelel erre a célra, csak legyen jól megolajozva vagy vajazva.

Hozzávalók:

6 zsemle
2-2,5 dl tej
2 tojás
10 dkg nyers füstölt szalonna
1 kis fej (fehér) hagyma
2-3 ek liszt
Só, bors, fűszerkeverék (provanszi, ételízesítő, magyaros..)
 
Olaj vagy vaj a kenéshez (vajat ha ruhába tekerjük, ha fólia akkor olaj is lehet)
 
A szalonnát felkockázzuk, kisütjük a zsírját, és abban üvegesre pároljuk, a kis kockára vágott hagymát. Kihűtjük.
 
A zsemlét (lehetőleg legyen szikkadt, vagy legalább tegnapi) kis kockákra vágjuk, és egy tálba halmozzuk. A tojásokat kikeverjük a tejjel, és ízesítjük, sózzuk. A kihűtött szalonnás hagymát és a tojásos tejet ráöntjük a zsemlére, összekeverjük és hagyjuk egy kicsit hogy felszívja a nedvességet.
 
Pihentetés után megszórjuk egy kanál liszttel és átkeverjük, Adagoljuk bele a lisztet, míg egy krémes, jól formázható állagú tésztát kapunk.
 
 
 Terítsünk le egy kb. 45-50 cm hosszú alufólia csíkot (ebből a tészta mennyiségből 2 db, kb. 25 cm-es rúd jön ki), és alaposan vajazzuk vagy olajozzuk be. Halmozzunk a végére egy kupac tésztát, és azt egy nedves kanál hátlapjával igazgassuk el. Csavarjuk fel a fóliát, szorosan, de közben tudjuk formázni a hurkát. A két végét tekerjük szorosra.
 
Készíthetjük gőzölve vagy főzve. Mindkét verzióhoz ajánlom a tésztafőző edényt:
 
Párolás: forraljunk vizet az edényben. De csak annyit hogy ne érje el a betét alját. Ebbe helyezzük bele a hurkákat, és lefedve gőzöljük 30-40 percet.
 
Főzés: lobogó vízben alaposan betekerve, főzzük 30 percet. Csepegtessük le és bontsuk ki.
 
Óvatosan bontsuk ki a forró rudakat, és pár percet hagyjuk pihenni, majd utána szeleteljük ujjnyi vastag karikákra.
 
Raguk és komolyabb pörköltek kísérője, de fogyasztják fokhagymás-paprikás tejföllel, önálló ételként is.
 
Jó étvágyat hozzá!

 
 
 
 
Max

]]>http://maxkonyhaja.blogspot.com/]]>

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (18) Mondom a magamét (7586) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Kultúra (9) Életmód (1) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (708) Tereb (146) Flag gondolja (36) Heti lámpás (312) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2799) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Egészség (50) Sport (729) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>