Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
4d82f1f123ad402bdb9377e211e0f2fa.jpg

Az én asztalom - Munkaebéd a Rosensteinnél

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Pethő Sándor legendának számított a családunkban. Kisgyerek voltam még, de gyakran hallottam a nevét, elsősorban Görgey Arthurról a harmincas években írott könyve miatt.

Melyben alaposan, nagy történelmi tudással ő is igazságot tett a szabadságharc méltatlanul meghurcolt fővezérének történelmi perében. (Azért mondom így, hogy „ő is”, mert az akkor fiatal történész, a néhány éve meghalt Kosáry Domokos első publikációját is a Görgey-kép tisztázó korrekciójának szentelte. Ez volt a magja a későbbi, az 1990-es években publikált hatalmas, kétkötetes Görgey-monográfiának.)

A másik ok, amiért gyerekkoromból Pethő Sándor nevére emlékszem, a Magyar Nemzet című napilap alapítása volt 1938-ban. Ez a lap első megjelenésétől kezdve mindig ott volt apám asztalán, a lap nevének sajátos szép tipográfiája azonosult gyerekagyamban annak az újságnak a képével, melyet apám haláláig naponta olvasott. A főszerkesztő Pethő Sándor azokban a nehéz időkben ritka tisztességű, független és kiegyensúlyozott, politikailag nagyon bátor polgári lapot hozott létre. Sajnos nem sokkal később egy autóbalesetben életét vesztette.
A Magyar Nemzet a háború után is életben maradt. Kitéve természetesen Rákosi Mátyás 1948-as hatalomátvételének, majd az elkövetkező, enyhén szólva komplikált évtizedek viharainak. De a zsarnokság különböző fázisaiban is szinte mindig sikerült megőriznie a pártirányítású újságírás hazugságtengerében valamilyen rejtélyes módon megnyilvánuló, leginkább polgárinak nevezhető hangnemét. Ez természetesen gyakran változott, leginkább 1956 forró nyarán Losonczy Géza, a forradalom leverése után börtönben elpusztult, egyébként régi kommunista mozgalmár főszerkesztősége idején.



 

Én magam, mintegy az apai tradíciót követve (de apám már nem élhette meg), Komlós János hívására 1959-ben szegődtem a lap kulturális rovatához. Rádió- és tévékritikát írtam, olykor könyvekről és színházi bemutatókról számoltam be, majd Pethő Tibor (Pethő Sándor fia) főszerkesztősége idején itt kezdtem tárcákat írni, feltámasztva a magyar újságírás Rákosiék alatt kiirtott régi irodalmi hagyományát (Csurka Istvánnal váltogatva egymást). 35 éven át voltam a lap munkatársa, 1994-ig, amikor számomra egyre elfogadhatatlanabbul kezdett megváltozni a lap irányultsága.

De Pethő Sándor szelleme él. Köszönhetően egy Amerikába szakadt hazánkfia, George Hemingway tiszteletre méltó elszántságának. A sikeres üzletember részben arra fordította – és fordítja ma is – nyereségének bizonyos részét, hogy az alapító emlékét életben tartsa, például úgy, hogy Pethő Sándor-díjat alapított a magyar újságírás, rádiózás és televíziózás arra érdemes képviselői jutalmazására. Ezeket a személyeket válogatott kuratórium emeli ki. Például éveken át Kosáry Domokos, a rendszerváltás utáni Akadémia nagyszerű elnöke: őt csak azért nevezem meg, mert sajnos már nincs közöttünk. Amikor sok éve meghívtak engem is a kuratórium tagjai sorába, örömmel vállaltam, nem csupán a jó ügy érdekében, hanem mert Pethő Sándor neve ellenállhatatlan vonzást jelentett számomra.

Kellemes munkaebédeken szoktuk megbeszélni az évenként kialakuló névsort. Amikor George Hemingway még éttermeket alapított Budapesten, akkor az ő háza táján, amióta eladta ezeket, a Rosenstein Vendéglőre esett a választás. Jó döntés volt. Mindig biztató, ha a tulajdonos maga is főz, mint ebben az esetben. A Pethő-kuratóriumtól függetlenül is többször jártam itt, és kizárólag nagyon jó emlékeim vannak. Impozáns gazdagságú a vadas ételek kínálata, a liba minden elképzelhető variációban megjelenik az étlapon (és nehéz álmaimban). A rendkívüli szakértelmet igénylő báránysültek családja részt vehet a bajnokok ligáján. A nem sablonos édességek közül kiemelném a mézes-mákos palacsintametéltet. Nagyanyó mesterműve is lehetne. Nem tudom, mennyire volt gurmand néhai Pethő Sándor, de ha szerette a jó ízeket, akkor a szelleme jól érzi itt magát közöttünk.

Görgey Gábor, fn.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Vetítő (30) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Mozaik (83) Mondom a magamét (7546) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Heti lámpás (312) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Gazdaság (705) Flag gondolja (36) Politika (1582) Sport (729) Életmód (1) Kultúra (7) Autómánia (61) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>