Krémes, hűs-édes leves, benne az ananász íze mellett finoman gyömbér és fahéj - mindezt a vörösborban felfőzött aszalt eper tette teljessé, mint levesbetét.
december 2010
-
-
Ez történt Hollywood-ban….LVII.
Ha már Harry Potter, akkor hallgassunk meg egy Emma Watson interjút is a film kapcsán. Ha ehhez viszont nincs kedvünk, akkor jött pár Batman pletyka, valamint visszatérnek poszteren a Kalózok és Micimackó is. De a Kung Fu Panda 2 is bemutatkozik.
2010 december 17. -
Mesebeli Afrika - Washingtonnak mindenhol mocskos titkai vannak
Miközben a világ közvéleménye az Elefántcsontparton kialakult krízist figyeli, ahol az eddigi elnök, a dél-elefántcsontparti keresztény Laurent Gbagbo állítólag csalással ragadta magához a hatalmat az elveszített választás után, vetélytársával, az északról származó muszlim Alassane Ouattarával szemben{...}
2010 december 17. -
Negyven nap Dél-Amerikában – Epilógus I. (1980)
Kicsiny, de elszánt „sereg” várta a gépbe szállást január 9-én a Ferihegyi repülőtéren. Volt köztük csepeli fiú, meg salgótarjáni, dunaújvárosi és tatabányai, ám a gerincet ferencvárosiak alkották, egészen pontosan: Zsiborás és Pogány kivételével itt volt a teljes első csapat, sőt még egy tartalék is.
2010 december 18. -
Flag-gasztro magazin: Dán csokoládés-mandulás torta
A süti, mely nagyon csokis (természetesen!), ropogós mandulával borított, a máz alatt diszkréten egy réteg lekvár bújik meg, kerek egésszé téve az ízeket. Légiesen könnyed tésztájú, méltó záróakkordja lehet az ünnepi ebédnek!
2010 december 18. -
Ez történt Hollywood-ban….LVIII.
Jönnek az ünnepek, csendesedik kicsit a filmes világ, de mi még most is tartogatunk nektek némi meglepetést. Először is láthattok egy teljesen új Cowboys & Aliens plakátot, írunk a Spider-Man reboot teljes csapatáról, láthattok egy Battle Los Angeles előzetest, és az Matt Damon film posztere is bemutatkozik.
2010 december 19. -
Flag-gasztro magazin: Karácsonyi vörösboros puncs
Felnőtt tartalommal! Kiadós mennyiségű vörösborral, és a karácsony ízeivel, illatával. Fogyasszuk melegen, de ne forrón! Védőital hólapátoláshoz, fabehordáshoz és kiadós téli sétákhoz (oda akár egy kis termoszba is vihetjük magunkkal).
2010 december 19. -
Avair receptek - Karácsonyi töltött pulykamellfilé
Főzzön vele! Az automata vezérlésű elektromos kukta újdonság a biztonságos főzőedények családjában. A termék - új, digitális technológiája eredményképpen - egyesíti a hagyományos kukta, az elektromos rizsfőző és a pároló edények tudását, egyúttal kiküszöböli azok korlátait.
2010 december 20. -
Athenaeum Kiadó Könyvklubja: Limit
Ha egy történet 2025-ben játszódik, felmerülhet a kérdés, hogy ez a science-fiction vajon mennyire science. Nem ugrunk több száz évet előre az időben, nem utazunk a Galaxison kívülre, nem kereszteződünk idegen létformákkal, egyszerűen megnézzük, mi lehet a közeli jövőnk. Mi történhet akár a saját öregkorunk idején a világban.
2010 december 20. -
Rendíthetetlenül
Érdekes afférom támad ma, kora délután a belvárosban. Egy keskeny, szűk kis utcában sétáltam, kezemben egy szatyorral, amelyben kései ebédemet szállítottam hazafelé. Éhes voltam, nincs ezen mit szépíteni. Siettem hát, hogy mielőbb nekilássak a fasírtoknak, a steak burgonyának, valamint a csalamádénak.
2010 december 20.