Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
e3cc5f0834c55f1e14c86eafa0d2ab9e.jpg

Lovasíjászat

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Intenzív edzése volt az elmúlt hét végén Némethy Christoph Európa-bajnok lovas íjász csapatának a pomázi Magyar várban.

Pénteken délután fizikai munkával, tavaszi nagytakarítással kezdtük, ami azt jelenti, hogy a nem régen elolvadt hó után rendet tettünk: összeszedtük a szanaszét heverő köveket, szemetet, növényi hulladékot, gereblyéztünk, lapátoltunk, szóval csapatot építettünk és megszolgáltuk a Magyar várnak a szíveslátást. Ámbár igazán megszolgálni, az még sokkal több lenne… Amikor pedig besötétedett, mi dolgozók mindnyájan kaptunk egy „bónusz” lovasedzést. Erről elég legyen annyi, hogy e sorok írója nem esett le. Nem, nem elég…   ….JÓ VOLT!!!!

Másnap, szombaton ismét korán kezdtünk, és dolgoztunk fél tizenegyig, majd némi ámulattal néztünk végig a terepen, munkánk eredményén. Ki hitte volna, hogy ilyen is tud lenni ez a hely? Utána egymáson néztünk végig: na ki hitte volna, hogy így bírod, bírom?
 
Utána következett ami még nem történt eddig, csapatunk jelen levő személyzete szabályos, versenyszerű körülmények között házi felmérő „röpdogát” tett. Új és nagyon fontos esemény a sok fekvőtámasz és egyéb, az adott pillanatban és esetenként roppant unalmas és fárasztó gyakorlat után, ténylegesen lövöldözni a ló hátáról.
 
Jut eszembe, odahaza, amikor ősz elején kimentünk a szőlőbe, és leszedtünk soronként pár fürtöt, azt úgy mondtuk, próbaszüret. A gazda és hozzátartozói megízlelik, felmérik a termés napi állapotát, és kitűzik, megcélozzák a szüret tényleges napját. No, ez volt ennek a napnak a lényege, a próbaszüret.
 
 
Kezdődött egy rövidített gyalogedzéssel, már kint a lovasíjász-pályán, majd előálltak a három „fenevadak”: Jad, az intelligens, Dzsohara, az ínyenc és Boglár, a hegyomlás. Első turnusban Jahnov Miklós, Zalaváry Juci és Thaly K. Florentin ismerkedett a pályával, másodiknak a két apróság, Enzo, Noël és Pogány Marci. A hagyományos pályát használjuk (mivel ez van, az új forgó céltáblát még nem tudtuk felállítani), kilencven méteres egyenes mellett, félúton három tábla van felállítva, egy előre, egy középre, egy hátra tekint. A pályát pedig oszlopok tagolják három egyenlő szakaszra. Az első szakaszból az előre néző táblára lehet 4, 3, 2 pontot lőni, középen 3, 2, 1, a hátra lövésből pedig 5, 4, 3 pontot sikeríthet a versenyző. Kilenc futama van mindenkinek, és mindegyiket 18 másodpercen belül kell teljesíteni, mert ha nem, érvénytelen, és veszik az adott futamban lőtt pontszám is.
 
 
A verseny szubjektív összegzése az, hogy szédületes kaland és eufórikus tudatállapot. (Florentin szerint) Objektíven mérve pedig a várakozáson felüli, szép munka. A pontszámokat ugyan ki sem hirdette edzőnk, hisz ennek még nincs igazi jelentősége. Jelentősége annak van, hogy most szerepelt fiaink (és lányunk) viszonylag rövid lovasíjász múltjukhoz képest igen közel kerültek ahhoz, hogy igazi versenyen indíthatóak legyenek. A termés hamarosan beérik.
 
Pogány István
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
 
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2786) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (704) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7536) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Tereb (146) Történelem (18) Mozaik (83) Belföld (10) Politika (1582) Életmód (1) Sport (729) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Vetítő (30) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>