Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
3bbdca4a566f0fa8b19e9106ddc98b8c.gif

Kőbarlangi Marci a nagyvilágban II.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az indulásnál ott volt a falu apraja-nagyja. A nénikék sápítoztak, a lányok sivalkodtak, az apák különféle hasznos eszközökkel egészítették ki az utazók felszerelését. A lakókocsi szerszámoskamrájába került mindenféle kéziszerszám, a ruhásszekrény is megtelt, az éléskamrába pedig az egér már nem fért el, kiszorult a hátsó peronra, egy ládába.

A fiúk és apa kötélhágcsón felmásztak helyükre, legelöl ült Marci, kezében Dezső gyeplőszára, a többiek az ablakokból integettek. Feri bácsi, mint a falu bírája, megadta a parancsot az indulásra. Erre kitört az édesanyák zokogása, édesapák integetése, kistestvérek ujjongása! Dezső pedig megfordult, és megindult árkon-bokron, mert hiszen az országútra mégsem mehetett rá. Lassan eltűnt az ismerős táj, és estig jókora utat tettek meg, elérkeztek a Duna partjára. Ott elhatározták, hogy letáboroznak. Dezső letette a lakókocsit, és nekilátott legelni, a fiúk pedig tábortüzet raktak, falatozni kezdtek, és útjukat tervezték. Apa összefoglalta, mi is vár rájuk.

   - Csakis meleg és nedves vidékre utazhatunk, hiszen hátasunknak rengeteg takarmányra, széles legelőkre van szüksége. Sivatagban, vagy hideg északi vidéken éhen-szomjan pusztulna. Én azt javaslom, menjünk keletre, például a titokzatos Indiába!

 
Na, ettől a szótól, hogy titokzatos, izgalomba jött valamennyi útitárs, és kórusban helyeseltek. Lassan elfogyott a szalonna, elhamvadt a tábortűz, mindenki nyugovóra tért.
Másnap elhatározták, hogy amíg lehetséges, a Duna medrében haladnak, mert Dezső hosszú lábaival azt könnyen megteheti, őket egy csepp víz nem éri. Alig mentek egy órát, amikor valami kürtszóra lettek figyelmesek. Hajókürt volt az, és igen szaporán szólt. Dezső válaszolt is, de ezt ott nem értették. Hamarosan megláttak egy hajóvontát, amint lassan ereszkedik lefelé a sodrás szerint. Közelebb mentek, és Domi, mert ő értett több nyelven, erősen kiabálva, szót váltott a hajóskapitánnyal. Megtudták, hogy egy bolgár tolóhajó, három uszályán több ezer tonna áruval elszabadult: a motorja elromlott, a horgonylánca elszakadt, és most tehetetlenül sodródik a Vaskapu felé! Kértek ugyan segítséget Csepelről, a magyar hajósoktól, de amíg ők megérkeznek, ki tudja, miféle bajt okozhat a hatalmas, kormányozhatatlan szerelvény? Marci nem tétovázott kicsit sem, hanem intézkedett. A bolgárok kötelet dobtak nekik, azt apa irányításával összekötötték Dezső istrángjával. Az óriási állat is, bizony fenekére esett a hatalmas rántástól, mikor a kötél megfeszült. De lassan megvette lábait, és megállította az elszabadult sok ezer tonnás szerelvényt. És ha már megállította, meg is húzta, ár ellenében megindult fel, Csepelnek. Ki látott még ilyet! A három uszályt és tolóhajóját bizony egy ősállat húzta fel, a javítóműhelybe. Útjuk eltartott ugyan egészen estig, közben találkoztak a szembejövő segítséggel, a magyar hajóval, de arra már nem volt szükség. Este azután, már a kikötőben, együtt vacsoráztak a megmentett hajó legénységével. Azok hálálkodtak, azt sem tudták, hogyan viszonozzák a segítséget. Végül Kristóf így szólt:
 
   - Nincs szükségünk semmi egyébre, mint úti tanulságokra. Ezzel már eddig is szolgáltatok, de ha még többet akartok adni, akkor mondjatok nekünk olyan helyeket Bolgárországban, ahol lelkünk épülésére tanulhatunk.
   A kapitány elmondta, hogy náluk igen híres kolostorok vannak, ahol szentéletű barátok töltik életüket. Ezek közül a rilai a leghíresebb, oda értékes ajánlólevelet tud adni, mert édestestvére az ottani harangozó. Így azután másnap Bulgária felé vették az irányt.
 
   Magyarország és Bulgária között terül el szépséges Erdélyország. Ez ugyan közönséges úti-cél, közülük is többen jártak már ott, de hogy arra vezetett útjuk, hát elhatározták, hogy körülnéznek egy kissé Erdélyben is. Két napig baktatott velük Dezső, amikor olyan magas hegyek állták el útjukat, hogy kénytelenek voltak megállni. Letáboroztak hát itt, a Hargita bérceinek tövében, egy falu határában. Alighogy berendezkedtek táborhelyükön, arra jött egy román csendőr.
   - Nem szabad ám külföldieknek ősállattal táborozni itten! – mondta nagy mérgesen.
   - De bizony mi nem ok nélkül táborozunk, hanem Szent István örökségét járjuk! – válaszolta talpraesetten Kristóf. S ez igaz is volt, mert mindenhol igyekezetek felkutatni a magyar történet nyomait. A csendőr is rögtön barátságosabb lett.
   - Ti ismeritek Szent Istvánt? – Kérdezte meghatottan.
   - Hát hogyne ismernénk, hiszen magyarok vagyunk! – mondta Tas.
   - Tudom, hogy magyarok vagytok, de azt is tudom, hogy a magyarok manapság nem sokra becsülik saját szent hagyományaikat. – Válaszolt a csendőr.
   Domi elmondta, hogy ez igaz, és őket is nagyon bántja ez a dolog.
   - Mi, akik együtt utazunk, másképp vélekedünk. Tiszteljük Szent Istvánt és a Szent Koronát.
   - Azt igen helyesen teszitek, gyerekek. – Mondta a marcona közeg, és ettől fogva nem zaklatta őket, hiszen első királyunk a román vallásnak is nevezetes személye! Akkor nyugovóra tértek, másnap pedig bementek a közeli faluba ismerkedni.
 
 
Ott Berszán Fülöp bácsitól gyönyörű, régi dalokat tanultak, Páléknál pedig szépséges hímes bögréket vásároltak. Hanem hajtotta őket a vándorok örök nyughatatlansága. Erdélybe a tavaszi szünetben is átjöhetünk, most tovább, Indiába! Tehát folytatták útjukat, és hamarosan újabb, meredek hegy előtt álltak.
   - Ez már a Rodope! – Közölte apa. Akkor kitudták az utat Rila felé, és másnap reggel megzörgették a barátok klastromának kapuját.
   - A római pápa csúnya ember! – Ez volt a válasz kopogtatásukra, s rögtön be is csapódott a kukucskáló kisablak. A fiúk összenéztek, és kis híján elnevették magukat. Hát nem mindegy, hogy a szentatya szép-e vagy csúnya? Másodszorra Domi zörgetett be, és arca elé tartotta a hajóskapitány levelét.
   - Parov atyát keresem, üzenetet hoztam öccsétől!
   - Az más, miért nem ezzel kezdted?
   És megnyílt a kapu. Hamarosan bent álltak a kolostorudvaron. Néhány szerzetes kikérdezte őket, és mikor megtudták, hogy Krisztust tekintik a világ megváltójának, megenyhültek. Esté-re már a szentatyát sem szidalmazták, inkább megmutatták házuk titkos kincseit.
   - Még hogy elszakadt a horgonylánc… - Tűnődött Parov atya – Az öcsémnek tökéletlen a hite, azért fordulhatott vele elő ilyesmi… Hanem ti igazi keresztények vagytok, hát lássátok ezt az ikont!
   S bámulattal nézték a kicsiny képet. Hiszen ez Szent Istvánt ábrázolja! Látva őszinte áhítatukat, Parov atya nékik ajándékozta a szentképet.
   - Legyen utatokon erős támaszotok ez a kép, vigyázzatok rá, akkor kisegít minden bajból.
   Ezek már a búcsúszavak voltak. A fiúk három nehéz napon át, csak hajtották Dezsőt. Akkor elérkeztek India kapujához.
 
folytatjuk...
 
Pogány István
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Belföld (11) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (7) Gazdaság (705) Politika (1582) Sport (729) Történelem (18) Flag gondolja (36) Heti lámpás (312) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2789) Mondom a magamét (7549) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Vetítő (30) Egészség (50) Tereb (146) Mozaik (83) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>