-Hogy mered…?
 

   Opos:(középtermetű, erőteljes alak, szőke, több varkocsba font haj, egyszerű vászonruha: szűk nadrág, combközépig érő, övvel összefogott kabát, natúr színben, övén tarsoly, tegez, szakóca. Fején nemezsisak.
 

   -…Az én szarvasomat?

   Orbán:

   -Tiéd, amit megettél!

   Opos: (felderülve)

   -Hagyd el, testvér! Álló hónapja nem láttunk élő embert, magunkon kívül. Szarvast annál többet. Most csak nem fogunk ezen összeveszni?

   Orbán: (Elmosolyodik, közelebb lép, kezét nyújtja)

   -Falus nembéli Orbán, Kőrösi uram vadászmestere vagyok. Te pedig…

   Opos: (kezdené a bemutatkozást, de hirtelen megmerevedik, az elejtett vad felé fordul. Amögött termetes hímoroszlán tűnik fel.)

   -Most rajtam a sor!

   Orbán:

   -Ugyan hagyd! Egy kis lármával és szerencsével elkergethetjük, legrosszabb esetben keresünk másik szarvast…

   Opos oda sem figyel. Szakócáját markolva megindul az állat felé. Félúton van, mikor az oroszlán rohamra indul. Amikor találkoznak, akkora hátraszaltót ugrik, hogy az ugró oroszlán fölé kerül, eközben szemmel követhetetlen mozdulattal súlyt az állat fejére. Az felbukik, több bukfenc után Orbán előtt állapodik meg. Felállna, de Orbán az előbb látotthoz hasonló erővel vágja belé kőhegyű lándzsáját. Kimúlik. A két férfi zihálva áll a tetem felett.

   Opos:

   -Kovás nembéli Opos, a lagasi kivándorlók vezetője…

   Orbán:

   -És az Istár-templom felszentelt papja… Vártunk benneteket, egy futó már esztendeje hozta híreteket!

   Opos:

   -Három esztendeje vagyunk úton, élünk táborban. Nem panaszképpen, sőt nagyon is tetszik ez a táj. De most vissza kell mennem az enyéimhez, várják a vadhúst. Velem tartasz-e?

   Orbán:

   -Hogyne tartanék, mikor ez a tisztem? Éppen fogadásotokra küldettem, kereslek benneteket hetek óta!

   Megindulnak. Opos megy elől.

   Új helyszín: dunaparti tábor, néhány, falombokból, ágakból tákolt sátor, körben marhák legelnek, néhány ló, pulikutyák. Tűz felett cserépedény, férfiak, asszonyok napi teendőikkel elfoglalva: a nők részben a tűz körül, mások a folyóparton mosnak. A férfiak eszközeiket ápolják, köveket vizsgálnak, melyik alkalmas, s mire? Kettejük jöttére valamennyien felállnak, köréjük gyűlnek.

   Opos:

   -Bemutatom néktek ezt az urat: Falus nembéli Orbán, Kőrösi úr vadászmestere. (Orbán felé:) Folytasd!

   Orbán:

   -Isten hozott benneteket a Kárpátok szent földjén! Hosszú utatoknak hamarosan végére értek. Új hazátokban bőséges legelők, dús erdők, az anyaföld minden kincse, és a mi vendég-szeretetünk vár. Urunk mindenkinek megfelelő birtokot fog kijelölni, ahol letelepedhettek. Most ha valakinek kérdése van, tegye fel.

   Egy fiatal fiú előrelép:

   -Béla fia Parád vagyok. Megbocsáss, de külsőd alapján inkább gondolnálak valami benn-szülött barbár törzs gyermekének, mint Kőrösi úr tisztjének. Kérlek, nézd el gyanakvásomat, és beszélj magadról, hogy jobban megismerjünk!

   Opos leintené, de Orbán előbb Opos felé, majd a többiekhez:

   -Útonjáróknak bölcs tulajdonsága a gyanakvás, ezért, s hogy váratlan meglepetések kevésbé érjenek benneteket, azért is, bővebben bemutatkozom. Jól sejted, bár nem túl udvariasan fejezted ki magadat, én a „barbárok” egyik törzséből származom. Ezek a népek az óceántól a Kárpátokig mindenfelé élnek, de ahhoz kevesen, hogy komoly birodalmat szervezzünk belőlük. Szegények anyagiakban, de van ennek egy sajátos oka: legendáik szerint az elsüllyedt világ, Atlantisz népének maradékai, és mivel ama nagy pusztulás fő okának tartották, tartjuk máig a Birodalom túlfejlett hatalmát, a hatalom hozta szörnyű gőgöt, annak pedig részben a-lapja, részben következménye volt az ő mérhetetlen gazdagsága, ezért a túlélők óvakodnak mindentől, ami nem a legelemibb létszükségletük. Templomot nem emelnek: ki-ki magában fohászkodik az égiekhez. Házakat nem építenek, ott húzzák meg magukat, ahol tudják. Magot nem vetnek, földet nem szántanak. S ez így van már vagy két világhónap óta, így nem csoda, hogy a tudományokat tökéletesen elfelejtették. És beláthatjátok, ezek a mindent -és mindenki- által elfelejtett törzsek gyanakvással fogadják a ti gazdag folyamközi kultúrátokat. Ezért volt a sok villongás, háborúság.

   Parád:

   -Ez érthető és világos beszéd. De mi vett rá téged, hogy közénk állj?

   Orbán:

   - Senki, nem álltam közétek. Kőrösi úr vezette be azt a szokást e tájon, hogy szomszédos királyok, törzsfők gyermekeiket egymáshoz elküldik, hogy megismerjék a másik szokásait, tanuljanak és tanítsanak. Azóta nem volt háború e tájon. Magam tizenkét esztendeje élek a hegyek lábánál, a kőrösi udvarban, és nem régóta nyertem a fővadászi tisztséget. De atyám ideje letelik, és akkor szólít az otthoni feladat, átveszem népem vezetését.

   Egy nő a háttérből:

   -Urak! Az áldott napot elhomályosítjátok okos beszédetekkel. De mi lesz az ebéddel? Azt nekünk még meg is kéne főzni!

   Opos:

   - Lám, mire mennénk nélküled, Magda! Az ebédrevaló itt van az iszákomban. Parád! Harmad magaddal indulj, elmagyarázom, hol találod a többit. Elhoztok háromnapi húst meg a bőröket, mi pedig lássunk dolgunk után.

 

   Új helyszín: Egyemeletes, kúria-szerű ház, előtte tágas téren húsz-harminc íjász katona, kör-ben emberek vegyesen, rengeteg gyerek, távolabb kisebb vályogházak, jurták. Szarukürt hangjára az emberek összerendeződnek, középen tért hagyva: szemlátomást fogadás készül. A tér keleti felén faragott gerenda díszkapu, azon túl széles és hosszú út látszik. Az úton feltűnik Opos csapata: elöl Opos és Orbán, egymás mellett, mögöttük hosszan elnyúló sorban a többi-ek, már sűrűn elvegyülve helybéliekkel. Mindenki egy-egy állatot vezet, illetve terel. Az álla-tokra málházva holmijuk. A kapuhoz közeledve a helybeliek átveszik a málhásállatokat és kiválnak a menetből, az érkezők ünnepélyes arccal, egyenként lépik át a küszöböt. A fogadók felől dudaszó hallatszik, majd mikor mind beléptek, harsány üdvrivalgás. A katonák parancs-noka Opos elé lép:

    -Isten hozott benneteket a kőrösi uradalomban! Vándorlásotoknak végére értetek, új hazá-tokba megérkeztetek, ismerkedjetek vele, velünk. Mindenkinek alkalmas szállást készítettünk, ahol ellehet, amíg saját birtokán háza felépül. Estig pihenjetek, akkor ünnepséget rendezünk: a mai nap örömére urunk áldozatot rendelt, amire mindnyájótokat elvárunk!

   Oposhoz:

   -Magam Kerecseny nembéli Győző vagyok. Ha megengeded, körbevezetlek városunkban, bemutatlak illő módon.

   Opos:

   -Keblemre, testvér! Hiszen mi egy családból eredünk!

   Győző:

   -Mit nem mondsz? Ha tudsz valamit, amit én nem, avass be, kérlek!

   Opos:

   -Nemde hetedízig szokás számontartani eleinket. Csakhogy én indulásunk előtt alaposabban tájékozódtam, volt honnan, a kivándorlók sokkal régibb időkre felmenőleg rováson jegyeztetnek. Így tudom, hogy Kovás nembéli Kerecseny, tőled számítva, kilenc nemzedékkel korábban indult Úr városából fel Pannóniába. 

   A kapu felől lárma hallatszik, kiáltások: -futó! helyet a futónak! Hamarosan Győző előtt áll egy fiatal legény. Külseje némiképp csapzott, kevés holmija a hátán, batyuba kötve. Azt leteszi, kivesz belőle egy faragott pálcát.

   -Győző bátyám, itthon van-e Kőrösi úr? Ha igen, add át ezt üstöllést, ha nem, téged illet.

   Győző bemegy a házba, Orbán érkezik, közreveszik a futót.

   Opos:

   -Mi ez a hirtelenség, honnan érkeztél?

   A futó:

   -Én csak innen a Pilisből, mert a rovást váltásban hoztuk. Nem tartozik rám a tartalma, de úgy sejtem, valami baj lehet nyugaton.

   Orbán:

   -Mégis, tudod, hogy arrafelé él a törzsem, nem mondanál valami bővebbet?

   -Uram, máris többet mondtam, mint kellene. Tudod a törvényt, nálam jobban!

   Egy katona lép ki a házból. A beszélgetőkhöz:

   -Kőrösi úr kéreti Opos és Orbán urakat!

   Belépnek, a katona a ház mögötti kis lugasba vezeti őket. Ott Győző egy magas, ősz öreggel társalog. Főhajtással köszöntik az öreget.

   -Elnézést, fiam, este az ünnepségen illett volna, hogy bemutatkozzál. Ez a pálca azonban nem tűr halasztást. (felmutatja a futó rovásbotját.) Először is foglaljatok helyet.

   Egy fatörzsből faragott asztal köré telepednek. Először az öreg ül terjedelmes gondolkodó-székébe, majd a többiek követik. A gazda előszólít egy szolgálóleányt, és bort hozat vele. Míg az megérkezik, Opost vizsgálgatja.

   -Hallom, hogyan fogod az oroszlánt. Hm. Ilyet utoljára kölyökkoromban tett egy azóta rég elköltözött vitéz. Hogy egy szakócával, szemtől-szembe…

   Eltűnődik, a többiek sem szólnak közbe.

   -Mégis, arra kérlek, a továbbiakban ne gyakorold ezt a műveletet.

   Opos kérdőn néz rá, de továbbra sem szól közbe.

   -Tudod, egyre több a vadász, és egyre kevesebb az oroszlán. Bőviben vagyunk más nagyvadaknak: medve, párduc, tulok, bölény fölös számmal él körülöttünk, de az oroszlán veszedelmesen megfogyatkozott. Már régen nem engedem Orbánnak a királyi vad zaklatását.

   Orbán közbeszólna:

   -Elnézést, uram, Opost vendégként…

   -Jól van, fiam, jól tetted, nem szemrehányásként mondtam. De te, Opos, mától nem vendég vagy. Ha oroszlánra vágysz, le kell menned messze délre, a Havasalföldre: a mieink is úgy tesznek.

   Megérkezik az ital, Oposnak maga a gazda tölt. (Az ivás komoly szertartás: faállványon álló szarukürtöket használnak, az első kortyot a földre kiöntik.)

   -Ez alkalommal igyunk az eljövendő Királyra, ki megszabadít bűneinktől!

   Kiteszi az asztalra a rovás-botot, Oposhoz:

   -Lásd jeleinket. Arról beszélnek, hogy a múlt hónapban ismeretlen martalócok támadtak felső Iszter menti telepeinkre. A mieink nyelvüket sem értik, s viszont. Zaklatásaik miatt segítségért fordulnak hozzánk.

   Orbán:

   -De hiszen akkor az enyéim is veszélyben vannak! Add a rovást!

   Kőrösi úr:

   -Most tehát sorban. Győző, mit mondasz?

   Győző:

   -Ha kérnek, adjunk. Ki tudok állítani a környékről úgy nyolcvan-száz íjászt.

   Orbán, türelmetlenül:

   -Azokat csak útba indítani is három nap.

   Kőrösi úr:

   -Opos?

   Opos:

   -Mekkora a távolság? A futónak hány nap kell?

   Győző:

   -Váltás nélkül, Újhelyig, ha a folyóátkelések simán mennek, hét-nyolc nap. Természetesen mindenhol, ahol szükséges, révész várja a hírvivőt éjjel-nappal, de azok csónakkal dolgoznak: csapatot csak többszöri fordulással tudnak átvinni. És persze a futó egy ilyen út után egy hétig alszik.

   Opos:

   -Akkor hát: Orbánnal és néhány, legfeljebb hat fürgelábú legénnyel hajnalban indulok. Mához hét napra Újhelyen leszünk és tájékozódunk a viszonyokról. Tizennégy nap múlva ott lesz Győző legalább száz hadrafogható emberrel. Uram, kérem az engedélyedet.

   Kőrösi úr:

   -Magam is így gondoltam, leszámítva személyedet. De jól van, részvételeddel nyerhetünk. Most menjetek, készítsétek felszereléseteket, és pihenjetek pár órát.

   Új jelenetek sora: Opos csapata úton van. Többnyire futva, néha lépésben, kevés pihenővel. Elől mindig Orbán, a többieket szólongatva: -Igyekezzetek! A csapatot egy alkalommal bölénybika kergeti, másszor ők zavarnak szét őstulok-csordát. A Duna-partot pontosan a révész kunyhója mellett érik el.

   Orbán:

   -Révész! Révész! Hol a csudában vagy, megbetegedtél?

   Révész, előjön a kunyhóból:

   -Az sem lenne csoda, amilyen forgalom van mostanság. A héten ti vagytok a második fuvar. Egyébiránt hozott Isten, ki lesz az első?

   Opos:

  -Senki, a szerelésünket viszed át, mi sietünk, tehát úszunk.

   Felsőruháikat, tárgyaikat berakják a bödöncsónakba, közben Opos a révészhez:

   -Három vagy négy nap múlva száz főből álló csapat érkezik. Jó lenne, ha ők száraz gatyával tudnának átkelni. Megoldható?

   Révész:

   -Van egy bögöshajó félnapi járása lefele. De: ki fizeti a révészt?

   Opos:

   -Megfelel, ha Kőrösi úrra hivatkozom?

   Révész, sapkáját megemelve:

   -Tökéletesen, bérről szót se többet.

   Az utolsó szavak már a vízen hangzanak.

 

   Új helyszín valahol a mai bécsi-medencében. Oposék egy fa alatt ejtőznek, egyikük felderítésből érkezik vissza. Suttogva beszélnek.

   Felderítő:

   -A patakon túl száz lépésre nyolc ember. Felszerelésük többnyire botok, három szakócát láttam. Rosszkedvűnek és éhesnek tűnnek.

   Opos:

   -Orbán, harmadmagaddal kerülj a hátukba. Mi szembe megyünk. Fertályóra múlva meglepjük őket. Lehetőleg vér nélkül fogjuk le a fickókat.

   Az idegen martalócok egy tisztáson valamin vitatkoznak. Többnyire állatbőröket viselő, bizonytalan figurák. Amikor egyikük felnéz, Opos csapata vonalban áll előttük húsz méterre. Izgatottan, szerszámaikat kapkodva ugrálnak fel. Opos kézzel magyaráz, párharcot kezdemény-ez. Az ellenféltől kilép egy hatalmas fickó, szemlátomást a főnök. Opos a tisztás egy pontján leszúrja lándzsáját, majd szenvtelen arccal a zsiványok közé lép, kiveszi egyiknek a kezéből a botot, és leszúrja az övétől úgy tízlépésnyire. Ellenfelét egy kézmozdulattal a bot mellé parancsolja, maga a lándzsa mellé áll. Kezdődik a párbaj. Az ellenfél kezében egy irdatlan bunkó, Opos szakócáját markolja. A barbár rohamra indul, Opos egy lendületes lépés után cigányke-rékbe megy át, és a találkozás pillanatában kézállásból állcsúcson rúgja ellenfelét. Az elterül, mint egy zsák, orrán-fülén vér csordul. Kitör a hangzavar, a helyzetnek megfelelően egyik oldalon „huj, huj”, szemben artikulálatlan üvöltés. Egyik martalóc kiugrik, rohanna Oposra: háta mögül, nagy ívben repülő kőbalta találja fejbe: Orbán jól végzi dolgát.

  A következőkben a két társaság, elkülönülve, letelepszik, csak Opos két legénye őrködik felettük.

   Orbán és egyik embere a sebesülteket ápolja, különféle, frissen szedett leveleket borítanak a sebekre. Oposék -bár nemrég étkeztek- tarisznyáikból levelekbe göngyölt hatalmas cubákokat húznak elő, és tüntetőleg falatozni kezdenek. A másikak tátott szájjal bámulják őket: szemlátomást a vadak szelídítése folyik. Egyiket közelebb intik, megkínálják. (Minden mozdulat egyúttal nyelvlecke is.) Lassan mindegyikük részesül a húsokból, a kedélyek csillapodnak. Majd a barbárok Oposék fegyverzete iránt érdeklődnek, mire Parád íjászbemutatót tart: egy legalább kétszáz lépésre fekvő korhadt fatörzsre lő, majd első vesszejét a másodikkal széthasítja.

 

   Új helyszín: a fentebb említett, Újhely nevű mezőváros. (Koncepciónk szerint a mai Bécsújhely korai megfelelője.) Ennek valóságos „főtere” van: négy emeletes kőház között a tér fa-téglákkal kirakva, középen épített kút. Egyébként a „külváros” a kőröspartinak felel meg, körben palánkkal kerítve, mindkét kapuja zárva. Belül az ostromállapot jelei: több az ember, mint a szállás, és marhák tömege zsúfolódott össze. Hőseink és a helyi tisztviselők egyik ház kertjében, asztal körül tanácskoznak. Jelenlévők: Opos, Orbán, Lugos nembéli Járdán, a város parancsnoka, Tomaj nembéli Arló, a tágabb környék vajdája, tehát az előbbi felettese, valamint a hadifoglyok közül egy, aki különös előmenetelt tanúsított a nyelvtanulásban, neme nincs, neve Ottó.

   Járdán:

   -…összesen három falut perzseltek fel, és a többit mind ostrom alatt tartják. Veszteségeink súlyosak, és a nép fél: a vadak nem ismernek sem istent, sem embert. Opos ugyan megmutatta az ellenük való eredményes eljárást, de hogyan alkalmazzuk azt tömegben?

   Opos:

   -Mielőtt bármit határoznánk, foglalkozzunk még Ottóval. Először is kapjon kövér szalonnát, nehogy berúgjon: úgy látom, először iszik bort.

   Arló, Ottóhoz:

   -Ottó, érted a szavam?

   Ottó:

   -Igen, érteni nagyúr szavát.

   Arló:

   -Mond el, honnan jöttetek, és mit akartok?

   Ottó:

   -Nagy folyó, de nem nagy, mint Duna, úgy mondjuk: Rajna, ott van családunk. Három télen volt nagy hideg, utána másiknak. Állatok meghaltak, növények meghaltak, gyerekek meghaltak. Mondta nagy király, másik Ottó: keleten gazdag ország, menjünk, lássunk, éljünk. 

   Orbán:

   -Ez megható, de nem ok a gyilkolódásra. (hangját felemelve:) Te gazember, ha éhes vagy, kérj, és kapsz!

   Járdán:

   -Ugyan, hadd el. Foglalkozzunk azzal, amivel most dolgunkat előbbre vihetjük. Tehát: Ottó, add elő, hányan vagytok, ki a vezetőtök, és mik a szándékaitok?

   Ottó:

   -Van harcos háromszor száz és még néhány. Főnökök Ottó király, Harm király és még egy, nevét nem tudom…

   A kapu felől belép két katona, egyik a helyi őrségből, másik csapzott, sebesült alak, Győző csapatából. Opos feláll, elébük megy:

   -Isten hozott, László, gyere, beszélj!

   A katona az asztal előtt illő távolban megáll, és főhajtással üdvözli az urakat:

   -Uraim, Ung nembéli László vagyok, Győző úr csapatából. Ebben a szúrásban érkeztem harmincad magammal, mint elővéd, uram némi szerencsével, estére várható. (Járdán a másik katonához lép, intézkedik az érkezettek elszállásolásáról, majd Lászlóhoz):

   -Először is ülj le, és igyál, egyél. A többit utána.

   László leül, és egy nagy tülköt végéig ürít, után folytatja:

   -Szóval, a százhalomrév után Győző parancsára kétfelé váltunk, a fiatalabbak, akik gyorsabban tudnak haladni, parancsnokságom alatt előreindultak. Sebesen futottunk, de ma hajnalban, ide talán három mérföldre, ellenállásba ütköztünk, kénytelenek voltunk csatát vívni. Az ellenség körülbelül nyolcvan vadember, veszteségünk egy halott és hét sebesült. Két sebe-sültet el kellett rejtenünk, nem jöhettek tovább, két másik embert a hírrel visszafordítottam. Tehát érkeztünk huszonhat ember, ebből öt könnyű sebbel.

   Opos:

   -Most Járdán uram, javaslom, hogy Lászlót kínáld meg fekhellyel, mi pedig menjünk, lássuk az érkezetteket.

   Járdán:

   -Úgy legyen, de előbb még a hátrahagyott sebesültek kimentéséről gondoskodjunk.

 

   Új helyszín: Opos és Járdán kémszemlén, bozótosból az ellenfél egy nagyobb „táborát” figyelik, íjukon vessző, suttogva beszélgetnek. Járdán:

   -Megcsináljuk még egyszer, némi változtatással. Lakomát kapnak, olyat, hogy megemlegetik…

   Opos:

   -Világos, kevés hús, sok bor. Pszt! Itt jön egy!

   Járdán:

   -Ez jó lesz nyelvnek, ha Ottó továbbra is kezes lesz…

   A fák között egy „vadember” bóklászik, talán gombát keres. Vasmarkok kapják el. Opos a száját, Járdán a két lábát bokában. Megkötözik, és eltűnnek vele a sűrűben.

 

   Új helyszín: Opos, Járdán és Győző harmincfős csapattal halad egy bozótos, ligetes terepen, mindenki felpakolva: batyukban kenyér, tömlőkben bor, fejenként két-három csomag. Szemből egy fáról Orbán ugrik le, maga elé mutat:

   -Itt jó lesz!

   Az emberek szétszórják csomagjaikat, persze vigyázva azok épségére. A négy vezető előremegy úgy ötvenlépésnyire, majd visszajövet jelt ad. Járdán, megjátszott rémülettel felordít:

   -Jaj, jaj! Itt vannak! Fusson, akinek az élete kedves!

   Visszafordulva futásnak erednek, a szemközti csalitosból pedig kirohan a barbárok derékhada. Legalább kétszáz sötét martalóc ered a nyomukba, de a csel beválik: az elszórt csomagok felett a zömük megáll, ráveti magát. Húsz-harminc szorgalmasabb zsivány, vesztére, folytatja az üldözést.

   Új jelenetben a barbárok végére járnak a lakomának. Néhányan már részegen húzzák a ló-bőrt, egy sincs józan, sőt a zsákmány feletti dulakodásban páran sikeresen agyonverették magukat. Hirtelen éles füttyszó hallatszik, előlépnek a mieink. A részeg társaságot körülveszik. Ottó, a „nagy király” lándzsájára támaszkodva feltápászkodik, mire hét nyílvessző fúrja át a torkát.

 

   Az új jelenetben ismét a kőrösparti tájon vagyunk, ezúttal a városon kívül. Művelt kertek között sétál Opos, Magda (szemlátomást áldott állapotban), Kőrösi úr unokái körében, Orbán. Október táján járunk.

   Kőrösi úr:

  -És a foglyokkal mit kezdtek Arlóék?

   Orbán:

   -Hát azok most egy darabig nem fognak sem éhezni, sem unatkozni. Szétosztották őket a családok között, szolgáljanak és tanuljanak gazdálkodást. Elsősorban a javak téli eltárolása, ami új nekik.

   Opos:

   -Én úgy látom, bár nem valami fényes elmék, de van bennük szorgalom. (Magdához): És te, kincsem, hogy éltél, míg értem aggódtál?

   Magda, nevetve:

   -Még hogy aggódtam? Hiszen tudjuk: csalánba nem üt a mennykő! Jobban a szüleimen járt az eszem. Mi lehet otthon?

   Kőrösi úr:

   -Vigasztaljátok magatokat azzal (s Magda gömbölyödő közepe felé bök), nekik már itt lesz az otthon. És csak vén szüleik kétes meséiből hallanak majd néha arról, hogy van valahol egy mesebeli Folyóköz, ahol datolya terem a kertekben, és a kertész a mi nyelvünket beszéli.

 

 

 

Pogány István