Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Kék szalag

Kék szalag

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Nos, tetszik, nem tetszik, mi hajós nemzet vagyunk.
Volt egy fickó a suliban, azzal szórakozott, hogy szünetben tíz körmét a táblára vetette, lassan húzta lefele, és fejét hátra fordítva gúnyosan vigyorgott rajtunk. Ezt az érzést akkor élem át újra meg újra, amikor magyar sporthajósok beszélgetnek, és mondataikba rendre idegen szavakat kevernek.

Angolt, németet, tudja rosseb. Nos, tetszik, nem tetszik, mi hajós nemzet vagyunk, akármit tanítottak is labancaink, a tényt történelmi térképeink egyértelműen bizonyítják. Sík területeink nagy része ugyanis árterület volt, folyóink jelentős hosszban pedig úgy terültek szét, mint ma a Balaton. Igen, a Balatont is folyónak mondták hajdan.

Tehát hajós nemzet vagyunk, akkor pedig magyar szaknyelvünk is volt. Ha semmi sem maradt volna belőle, akkor is. Ugyanis hivatkozom egy másik emlékemre: amikor szakmát tanultam, a tapolcai Volán műhelyében kijavították, helyesbítették azt az inast, aki véletlenül sublert mondott tolómérő, vinklit derékszög helyett.

Mert nem csak távoli őseink, hanem a mi szüleink korosztálya is fontosnak tartotta anyanyelvünk tisztaságát.
Nem értek sokat a hajózáshoz, de kamasz koromban rengeteg tengerészkönyvet olvastam. Magyarul, természetesen. Most tehát közlöm az álló kötélzet négy alapelemét:

Tarcskötél – a legnagyobb erőt felvevő, legalapvetőbb kötél, többnyire egyedül ellensúlyozza az összes többit. A hajóorr és az árboccsúcs között feszül.
Csarnakkötél – hátrafelé következik az árboccsúcsot a két peremmel összekötő, szimmetrikus páros.
Patrac – a tat és az árboccsúcs között, a tarcsot ellensúlyozza.

Ember! Magyar ember! Magyar testvér! Vedd észre, hogy ezek máshol is használt közszavaink, egészen pontosan a máshol is használt, magyar értelmükben! Hát mit csinál a tarcs, amikor egyszál magában feszül az összes többivel szemben, ha nem – tart?

Hát mit csinál a csarnak, amikor elosztja, kiegyenlíti az erőket, mi mást, mint szemedben a kitöltő, nyomáskiegyenlítő csarnakvíz? Hát mit csinál a patrac, amikor… na, azt nem tudom. Patrac ugyanis nincs, csak egészen ritkán, tiszta keresztvitorlázatú hajókon, illetve gőzhajókon, mint dekoráció. A patrac tehát ritkaság, éppen, mint a ló hátán, ahol rendes ember nyerget használ.

A többség sosem látott ilyet. A lovardába sem.

Az itt reklamált szaknyelvünknek egy részét a modellezők tartják fenn. Nem mutatok linket, cselekedj magad, ennyivel tartozol a hazádnak, anyanyelvednek, de leginkább önmagadnak.
 
Pogány István

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (312) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Jobbegyenes (2788) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Belföld (10) Mozi világ (440) Egészség (50) Vetítő (30) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Gazdaság (705) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Sport (729) Politika (1582) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Mondom a magamét (7546) Kultúra (7) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>