Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
a83b85e49760d773a145adadb6c542ca.jpg

A turul-ügyről

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Igazi ősforrását nem is tudom, de ha már közmegegyezés van a tárgyban, hogy őseink címerállata volt, akkor érdemes vele foglalkozni. Magam két különböző irányból találkoztam vele. Először Molnár V. József előadásain. Jóska bátyám, képzettségénél fogva is, különös érzékenységgel és hozzáértéssel viseltetik a jelképek iránt. Másik forrás a közelmúltban elhunyt nagyszerű ornitológus, Dúcz László. Ő volt az, aki a turult legkorábbi ábrázolásai alapján azonosította a kerecsensólyommal, mégpedig olyan aprólékossággal, hogy vitának többé helye e tárgyban nincs. (Ezt nem tom mért írtam, senki sem vitatja. Jól hangzik…) Röviden: a kerecsen elsődlegesen lélekmadár. Minden tulajdonsága a teremtés felett álló nemes lélekre utal: magasról támad, érzékei még kategóriáján belül is kivételesek, vadászata során védhetetlen, ugyanakkor rendkívül kíméletes, áldozata soha nem szenved, valamint képes leütni bármekkora másik madarat, továbbá hivatkozott szerző szerint igenis épít fészket. (A hivatalos tanítás szerint mások fészkében költ. Honfoglaló. Érdekes, nem?) És ha ez még nem elég, olyan szeme van neki, hogy beszél. A szeméről felismerhető, valahogy olyan jó és bizalomgerjesztő a tekintete. Szóval nem semmi jószág.    A millennium közeledtével valami hatalom úgy döntött, hogy irdatlan turul-szobrokkal rakja tele Magyarországot. Ezek jó része oda lett Trianon után, az utódállamok gyorsan lebontották mind. Egy maradt meg, mutatóban, a tatabányai.    Igen, az nem sólyom. Teljesen menthetetlen módon a korabeli szobrász a helyett, hogy megnézte volna a rendelkezésre álló ábrázolásokat, mondjuk a nagyszentmiklósi kincset, förmedett inkább valami dögkeselyűhöz hasonló borzadályt. Tán szokatlanul fogalmazok, de tessék megnézni. Ott van.     Márpedig a jelképekkel nem lehet viccelni. A rosszul megválasztott jelkép kíméletlenül bosszút áll, hogy más példát ne mondjak, belebukott már néhány birodalom. No jó, voltak más gondok is, de a szent forgó keresztet ágára állítani és irányát visszafordítani, azért segített valamit a szövetségeseknek Hitler ellen. Mint ahogyan az ötágú vörös csillagnak is inkább a pokolban szoktak örülni. Az ugyanis minden alkotás szöges (ötszöges) ellentéte. Ahogyan ellentéte a kerecsensólyomnak a dögkeselyű!    Csudálatos módon több igazi, természethű turulszobor is áll már vidéken. Hevesben éppen Dúcz László szakértő közreműködésével, Szőnyi Endre által készített darab. Az ócsai turulról csak annyit tudok, hogy szintén szép, és nyilván ezért talapzatán szépen megférnek a doni hősök az auschwitzi áldozatokkal. Emberek! Az jó! Azt nem kifogásolják zsidó társaink!    Nos, a Böszörményi és Istenhegyi út kereszteződésében egy irtózatos dögkeselyű fenyegeti az előtte elhaladókat. Azt mielőbb el kell tüntetni, annak helyére szüksége van nemzeti érzületünknek. Oda turulmadarat kell állítani.   Pogány István Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Igazi ősforrását nem is tudom, de ha már közmegegyezés van a tárgyban, hogy őseink címerállata volt, akkor érdemes vele foglalkozni. Magam két különböző irányból találkoztam vele. Először Molnár V. József előadásain. Jóska bátyám, képzettségénél fogva is, különös érzékenységgel és hozzáértéssel viseltetik a jelképek iránt. Másik forrás a közelmúltban elhunyt nagyszerű ornitológus, Dúcz László. Ő volt az, aki a turult legkorábbi ábrázolásai alapján azonosította a kerecsensólyommal, mégpedig olyan aprólékossággal, hogy vitának többé helye e tárgyban nincs. (Ezt nem tom mért írtam, senki sem vitatja. Jól hangzik…) Röviden: a kerecsen elsődlegesen lélekmadár. Minden tulajdonsága a teremtés felett álló nemes lélekre utal: magasról támad, érzékei még kategóriáján belül is kivételesek, vadászata során védhetetlen, ugyanakkor rendkívül kíméletes, áldozata soha nem szenved, valamint képes leütni bármekkora másik madarat, továbbá hivatkozott szerző szerint igenis épít fészket. (A hivatalos tanítás szerint mások fészkében költ. Honfoglaló. Érdekes, nem?) És ha ez még nem elég, olyan szeme van neki, hogy beszél. A szeméről felismerhető, valahogy olyan jó és bizalomgerjesztő a tekintete. Szóval nem semmi jószág.

   A millennium közeledtével valami hatalom úgy döntött, hogy irdatlan turul-szobrokkal rakja tele Magyarországot. Ezek jó része oda lett Trianon után, az utódállamok gyorsan lebontották mind. Egy maradt meg, mutatóban, a tatabányai.
   Igen, az nem sólyom. Teljesen menthetetlen módon a korabeli szobrász a helyett, hogy megnézte volna a rendelkezésre álló ábrázolásokat, mondjuk a nagyszentmiklósi kincset, förmedett inkább valami dögkeselyűhöz hasonló borzadályt. Tán szokatlanul fogalmazok, de tessék megnézni. Ott van.
    Márpedig a jelképekkel nem lehet viccelni. A rosszul megválasztott jelkép kíméletlenül bosszút áll, hogy más példát ne mondjak, belebukott már néhány birodalom. No jó, voltak más gondok is, de a szent forgó keresztet ágára állítani és irányát visszafordítani, azért segített valamit a szövetségeseknek Hitler ellen. Mint ahogyan az ötágú vörös csillagnak is inkább a pokolban szoktak örülni. Az ugyanis minden alkotás szöges (ötszöges) ellentéte. Ahogyan ellentéte a kerecsensólyomnak a dögkeselyű!
   Csudálatos módon több igazi, természethű turulszobor is áll már vidéken. Hevesben éppen Dúcz László szakértő közreműködésével, Szőnyi Endre által készített darab. Az ócsai turulról csak annyit tudok, hogy szintén szép, és nyilván ezért talapzatán szépen megférnek a doni hősök az auschwitzi áldozatokkal. Emberek! Az jó! Azt nem kifogásolják zsidó társaink!
   Nos, a Böszörményi és Istenhegyi út kereszteződésében egy irtózatos dögkeselyű fenyegeti az előtte elhaladókat. Azt mielőbb el kell tüntetni, annak helyére szüksége van nemzeti érzületünknek. Oda turulmadarat kell állítani.
 

Pogány István

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Vetítő (30) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2788) Történelem (18) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Egészség (50) Gazdaság (705) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Sport (729) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (7546)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>