Ma 2021 január 22. Vince, Artúr napja van. Holnap Zelma, Rajmund napja lesz.
A magyar nyelvről magyaroknak 11.

A magyar nyelvről magyaroknak 11.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kies hazánkban szokás időnként kiosztani az utolsó polihisztor címet. Semmi értelme. Nem mintha nem lett volna nagy ember az éppen feldicsért utolsó, de micsoda gazdagság! nyakunkon a következő! Kérem, vegyük tudomásul, hogy messze van még az utolsó magyar polihisztor.

A magyar nyelv lassú változásáról

II.
 
Folytatjuk időutazásunkat, s az 1400-1500-as évek fordulóján állunk meg. II. Ulászló a király. Egy kolostor ablakából ritmusos beszéd szűrődik ki, behallgatózunk (részlet a 4000 soros Szent Katalin legendából): „Hogyha volnál fényes angyal / És feltámadnál, mint a hajnal / téged mégsem hinnélek.” Nyelvi változás még mindig: semmi.
Hátrálunk tovább. Amikor 1370-ben, Nagy Lajos királyunk idejében kiszállunk az időgépből, csata kezdődik éppen, s egy katona káromkodása harsan föl: „Veszteg, kurvanőfia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti vérteket.” 1370-ben vagyunk! Olvasási gyakorlatként íme ugyanez korabeli ábécével: „Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh.” E káromkodás a Dubnici Krónikában (1485) maradt fenn, de tudjuk, hogy egy 1370-as keltű szövegből másolták át.  Tovább hátrálunk, s 1310-ben, Károly Róbert uralkodása alatt üsmét megállunk, mert észre veszünk egy ferences szerzetest, aki beszédre készülvén épp főbb témáit szedi pontokba. Papírjára lesünk (Gyulafehérvári sorok, részlet):
 
      „Háborúságban valóknak kegyessége,
      élőknek öröksége,
      kórságban valóknak egéssége,
      szükségben valóknak bősége,
      éhezőnek elégsége. /.../”
 
A meglepődötteknek mondom: ez az 1310-ből származó szöveg sem valamiféle fordítás, így áll a papíron. Bizony, Károly Róberthez még ilyen kifogástalan mai nyelven szóltak jó magyarjai. Ezt megerősíti az is, hogy csaknem ugyanekkor (10 évvel előbb) találkoztunk egy másik egyházatyával is, aki ezt az érvelését mutatta büszkén (Köningsbergi töredék, 1300, részlet): 
 
      „Tugyuk, látjuk őt szűz leánynak, 
      ki ölében tart csodáltos fiat, 
      füröszti, mosja, eteti, emleti,* 
      úgy hogy anya szülöttét; 
      de ki légyen néki atyja, 
      azot nem tudhatjuk. 
      Ez az Isten, mint őt ismerjük, 
      kit szeplő nem illethet; 
      mert ha Isten ő nem volna, 
      ő benne bűnöt lelhetnénk.” (*Emleti: szoptatja. Gyönyörű szó.)
 
Megyünk tovább visszafelé. 1200-1300 között, IV. Béla, a tatárjárás és az Aranybulla (1222) korában ismét megállítjuk időgépünket. Ugyanis meglátunk egy ékszerészt, aki egy szerelmetes asszonyka megrendelésére ezt a szöveget vési épp székely betűkkel a gyűrű belső oldalára: „Édes nemes jó kis uram Gyóni Rüasz.” E gyűrűt Hódmezővásárhely mellett, a Kenyereér dűlőben találták kútásás közben.
Tovább hátrálunk, s közben elgondolkodunk azon, hogy egy-egy nyelvemlék kevés szót tartalmaz, ám mi bő szószedetre is kíváncsiak lennénk. Eszünkbe jut, hogy a birtokösszeírások, adás-vételek, az adózók lajstromai stb., biztosan sok szót, nevet őriznek. Ez utóbbiak tán a legfontosabbak, ugyanis akkoron közszóval nevezték meg a jobbágyokat. Ma ragadvány névnek mondjuk, de egykor ez volt a nem nemesek neve.
 

II. András király idején (1205-1270) a Váradi Regestrumot böngésszük át, melyet 1208-1235között vezettek. Benne 30 vármegye, 600 község és 2500 ügyfél neve található. Néhány példa a lejegyzett nevekre: Árva, Csókadó, Derága, Farkas, Hadnagy, Kakas, Látomás, Legény, Maradok, Mátka, Mika, Munka, Szekér, Szép, Szerető, Szombat, Tikura, Várnagy stb.
1203-ban, Arad megyében is találunk sok szót oklevélben, az Ér, Sáros, Hölgyes, Fok, Hódos, Kengyel és Körös nevű vizek melletti falvakból, mint például: Bános, Beke, Békés, Boka, Egyebes, Éles, Erdős, Fancsal, Farkas, Halálos, Látomás, Legény, Leső, Madaras, Magos, Majd, Marosi, Mondó, Negyed, Némely, Nemfi, Rágod, Ravaszdi, Rigó, Seres, Sós, Szemző, Szónok, Szopós, Tagadó, Tetős, Tompa, Unoka, Váró, Vasad, Viadal stb., stb. (E nevek többsége ma is él, csak idővel keresztnév is került utána.)

Belenézünk a Dömösi prépostság adománylevelébe is (1138/1329). Ez 100 földrajzi nevet és közel 1400 személynevet tartalmaz. Néhány név innen is: Apa, Béla, Bene, Bese, Bízó, Bulcsu, Csaldi, Dicső, Ernei, Farkas, Fattyúdi, Fekete, Fogdi, Fogó, Horvát, Kisapa, Korpás, Magló, Maró, Nemhű, Ölyves, Ős, Ravaszdi, Rece, Süllő, Szabadi, Szegedi, Szabolcsi, Szekcső, Űzdi stb.
Kérem szépen! Tudomásul kell venni, hogy csak ebben a fenti három, úgy 800 éves oklevélben is már legalább 4500 köznapi, ma is friss magyar szót találtunk. 4500 szó pedig már egy kisebb szótár! De ebből 7-8000 szó is biztos összejön, tán még több is. Hiszen pl. ha a szavak részeit is nézzük: Halálos – hal, halál, halálos, avagy Egyebes – egy, egyéb, egyebes; máris hat szót kaptunk kettőből. Méghogy nincsenek adatok a régi korok magyar szókincséről! Egy szótár!
Utazunk tovább, egészen 1055-ig, mikor I. András a király. Megállunk a Balatonnál feredőzni. Tihanyban büszkén mutatják az új apátság alapító levelét. Latin szövegű, de szórványosan vannak benne magyar szavak is: Balaton, Tihany, Aszófő, füzes aszó, Szakadat, Kert hel, sziget, fa, nagy, tő, nyír, árok, szeg, leány, fehér, fekete homok, fényes homok, Bagát mező, Petre szénája, bálvány, vásár, Ó út stb. Érdekes, hogy néhány olyan u végződésű szó is akad, melyek egy másik, talán keletről, netán délkeletről hosszú idő után visszajött magyar nyelvágból származnak. Mint pl.: Fehérváru, utu, szádu (száj), liku (luk), harmu. A szavak többsége azonban nem u végű, nem homoku, bálványu stb., hanem homok, bálvány, ahogyan ma is. Az alapító levélre még visszatérek.
 

Csupán 9 évet hátrálunk, s 1046-ban, lényegében 1000 évvel ezelőtt ismét kilépünk az időgépből. Épp most verték le a Vata lázadást. Magyarul írt miseszöveget, valójában szertartásrendet látunk meg egy aztalon. E szöveg Vatát gyalázza. Erről az írásemlékünkről nem esik szó, mintha nem is lenne, mert ez a mondat is szerepel benne: „Ne imággyuk pártus őselők szent jeleseit”. Egy másik részlet (ne feledjük, már 1000 évvel ezelőtt járunk): „Ó Jézus és szent Mária hívők, szent jeles harcosok! /.../ Térdállván mártírok és Gölér [Gellér] úr énekével: Aleluja, és hímes pártások, szűzek: Aleluja. /.../” E szövegben találni kissé „népies” ízű fogalmazásmódot is: „Megvakítvák, nyelven csonkítvák, ódalba vágák népet, és vétlen szegényt pogány eb veszt.” Ma, 1000 év múltán, így mondanánk: "a népet", "a vétlen szegényt".
Írott hites nyelvemlékeink sora itt véget ér. Amit bemutattam puszta tények, minderről vitázni értelmetlen, vaskalapos ostobaság.

Varga Csaba

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1571) Jobbegyenes (1949) Tereb (140) Egészség (50) Mozi világ (440) Sport (729) Nagyvilág (1453) Mondom a magamét (5050) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Gazdaság (656) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (502) Mozaik (83) Vetítő (37) Történelem (14) Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Heti lámpás (249) Autómánia (61) Flag gondolja (33) Szépségápolás (15) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>