Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
d8cc2ab378903b23b1bff597bf584c7f.jpg

Fradista szemmel – Győzelem az első emlékére

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Akkor is augusztus volt. Egészen pontosan 1980. augusztus 9. A Ferencváros a Dunaújváros csapatát fogadta az Üllői úti stadionban, az 1980-1981-es bajnokság nyitó mérkőzésén.

Mint minden szezonnyitó találkozó előtt, most is felfokozott volt a hangulat. Különösen a számomra volt igazán izgalmas és felemelő ez a pillanat, hiszen 44 nappal a hetedik életévem betöltése előtt én is premierre készültem ezen a meleg augusztusi napon. Ugyanis ez a találkozó volt életem első Fradi mérkőzése, amelyet mára ugyan számtalan követett, de az „első” édes emléke örök emlék marad.

Csodáltam a sok embert (bár nem is voltak akkor olyan nagyon sokan, hiszen mindössze 9136 néző volt kíváncsi a rajtra), csodáltam a fantasztikus hangulatot, boldogan szívtam be az előttem ülők dohányfüstjét, a pirított szotyi és a tökmag jellegzetes illatát és a Szentély minden rezdülését. Egy életre rabul ejtett akkor a Fradi, a Fradizmus mint elsöprő, mindent felülíró esszenciája. Természetesen akkor még mit sem tudtam a Fradi csodálatos történelméről, mit sem tudtam arról, hogy a találkozó előtt Lázár Gyulát, a „Tanár urat” köszöntötték, abból az alkalomból, hogy pont 50 éve játszotta első mérkőzését a Fradiban, és mit sem tudtam arról sem, hogy ezen a találkozón debütált a Fradi egykori legendás játékosa és később egyik legsikeresebb edzője Novák Dezső a kispadunkon. A találkozó végeredménye egyébként 8:0 lett, ami egyébként a régi Szentély stadioncsúcsa is maradt!

Ezt a bajnokságot később megnyertük, az első találkozómon három gólig jutó Nyilasi Tibi pedig Ezüstcipőt szerzett 30 góljával. (Ami valójában Aranycipő! Ugye kedves Szlavkov?)

Az első Fradi mérkőzésem édes emléke miatt számomra a Dunaújváros elleni találkozók, mindig kedvesek.

A fiúk most is kitettek magukért, nagyon magabiztos játékkal, biztos 2:0 arányban múlták felül az újoncot. Ha nem is nyolc, de legalább a három pont a zsákba került.

Valóban nehéz hét közepén vagyunk vasárnap a Nyíregyházát fogadtuk, szerdán jött az elmaradt Dunaújváros találkozó és a hét végén még vár ránk egy keménynek ígérkező örökrangadó. Ezért teljesen megértem, hogy egy kicsit „takarékoltunk” a második játékrészben.

A találkozóról írt beszámolómban nem mehetek el szó nélkül Böde Dani teljesítménye mellett. Parádésan küzdött, hajtott, csodálatos dolgokat csinált, olykor 3-4 védőt is „megetetett”, nagyon boldog voltam, hogy sikerült neki betalálni immár az új stadionunkban is.

Dani mellett ezen a találkozón ki kell emelnem még Ugrai Rolandot, aki végre úgy játszott, ahogy azt elvárjuk tőle, remélem állandósítani tudja ezt a formáját és akkor sok örömünk lesz még benne.

Ferencváros – Dunaújváros PASE: 2-0 (2-0)

 Groupama Aréna, 7.789 néző, vezette: Erdős József (Márkus, Theodoros)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Mateos, Bönig – Gyömbér – Lauth, Gera (Havojic 79.), Busai(Cukic 60.), Ugrai(Kukuruzovic 71.) – Böde

kispad:Jova, Batik, Nalepa, Bosnjak

vezetőedző: Thomas Doll

Dunaújváros: Milinte – Villám, Gavric, Szekeres A., Csehi T. – Józsi – Zsótér, Böőr (Sóron 76.), Petneházi(Muscat 46.), Orosz M. (Thiago 69.) – Urbin

kispad: Dániel, Sárközi, Pascua, Jakab

vezetőedző: Dobos Barna

Gól: Ugrai(30.), Böde (44.)

Sárga lap: Gyömbér (37.), Pavlovic (63.) illetve Szekeres A. (38.), Muscat (55.)

Bizony elég kevesen voltunk a stadion második bajnoki találkozóján, de az ezen való kesergés mellet, azért azt be kell vallani, hogy egy hétközi fordulóban mindig kevesebben látogatnak ki, mint egy hétvégi találkozóra.

A Nyíregyháza és a Dunaújváros nem késztetett minket túl nagy erőbedobásra, de azt látni kell, hogy egyre jobban összeérik a csapat. Meglátjuk, a hétvégi MTK elleni találkozón mire leszünk képesek. Annyi bizonyos, hogy ha azt meg tudjuk valósítani, amit Doll, mintegy elvárásként felvázolt a Heti Válaszbéli interjújában, hogy a játékosok átizzadt, vizes mezben jöjjenek le a pályáról a mérkőzések után, akkor az eredmények is jönni fognak.

Mindenesetre szerdán ismét győzött a Csapat, ezúttal az én első mérkőzésem emlékére!

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Sport (729) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Egészség (50) Kultúra (6) Vetítő (30) Mozi világ (440) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>