Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
4ef730c5d780ffb6a93a0676eacb9f65.jpg

Fradista szemmel – Fájó keleti pontvesztés

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Amikor kinevezték Mátyus Janit a Nyíregyháza vezetőedzőjének, azonnal arra gondoltam, hogy nem fogunk tudni győzni majd ellenük. Sajnos beigazolódott a megérzésem.

Természetesen nem isteni szikra vagy hirtelen megvilágosodás, de még csak nem is a delphoi jósdában tett villámlátogatásom idézte elő ezt a baljós gondolatot, sokkal inkább az őszi szezonbéli pápai zakónk. Ugyanis a Pápa edzőjét akkor, azon a meleg augusztusi napon történetesen Mátyus Jánosnak hívták…

Nem hiszek a misztikus dolgokban, így azt kell, hogy mondjam: nagyon gyengén játszottunk, ez okozta a fontos pontok elvesztését a Sóstói- Stadionban. Ehhez párosult a Nyíregyháza pontos védekezése, elszántsága, na és Mátyus Jani bizonyítási vágya.



Sajnos ez is kimaradt, Lamah lövését fogja a hazaiak kapusa

Körül-belül 15-15 percet fociztunk úgy a találkozó két félidejére levetítve, ahogy azt kellet volna tennünk az egész találkozó során. Meggyőződésem, hogy az egyébként nagyon szimpatikus szabolcsiak nem bírták volna ki kapott gól, vagy gólok nélkül, ha végig pressziót alkalmazunk ellenük.

Egész egyszerűen meg kell tanulnunk, illetve fel kell végre fognunk, hogy minden találkozó 0:0-ról indul, és amennyiben nem szerzünk találatot az is marad, feltételezve persze, hogy mi sem kapunk közben gólt.

Nem fog helyettünk senki megnyerni egyetlen egy mérkőzést sem! Nekünk kell belőni, ha kell begyötörni az ellenfelek hálójába a játékszert.

Ezen a délutánon sajnos fontos pontokat hagytunk Nyíregyházán és csak remélni tudom, hogy nem fognak majd nagyon hiányozni a végelszámolásnál.

Egy gyengén sikerült mérkőzés után nem szabad azonnal temetni az álmainkat, hiszen a többi vetélytársunk sem brillírozott a hátunk mögött hagyott fordulóban.

Mindenesetre tanulnunk kell a hibáinkból, hiszen most vasárnap egy nagyon jó csapat ellen kell pályára lépnünk.

A hétközi Szigetszentmiklós elleni Liga Kupa találkozónkból messzemenő következtetéseket nem nagyon lehet levonni, hiszen nem igazán késztetett komoly játékra minket a másodosztályú csapat, de mindenesetre a fiúk hozzáállásával, akarásával nem volt semmi baj, az eredmény pedig, ami a jelenlegi gólcsúcs a Groupama Arénában, önmagáért beszél.

Jegyzőkönyvek:

NB I, 20. forduló
Nyíregyháza-FTC 0-0
Nézőszám: 5500
Nyíregyháza: Ovszijenko - Kostic, Fodor (Szokol, 50.), Kovacevic, Ivanovs, Bosnjak - Abdouraman, Zofcak, Pekár, Seydi (Rezes, 70.) - Halenar
FTC: Dibusz - Dilaver, Pavlovic, Cukic, Ramírez (Gyömbér, 85.) - Gera, Somalia - Varga R. (Busai, 68.), Hajnal (Lauth, 68.), Lamah - Böde
Sárga: Bosnjak (48.), Pavlovic (55.), Kovacevic (66.), Cukic (66.), Somalia (82.)

Ligakupa, negyeddöntő, 1. m.
FTC-SZTK 7-1 (5-0)
FTC: Jova - Dilaver (Mateos, 46.), Batik, Pavlovic (Nalepa, 46.), Bönig - Gyömbér (Varga, 65.), Kukuruzovic - Nagy Dániel, Busai (Cukic, 65.), Ugrai - Lauth (Böde, 46.)
SZTK: Sánta - Puskás, Tóth F., Vágó, Benkő-Bíró (Pollák, 46.) - Barna (Kornis, 46.), Domokos (Benkő, 68.) - Jasarevic (Sipos, 68.), Hevesi-Tóth, Kollega - Szabó B. (Szini, 76.)
Sárga: Busai (33.), Nalepa (57.), Tóth F. (64.), Cukic (82.)
G.: Ugrai (5.), Busai (10., 43., 46.), Lauth (16., 27.), Kukuruzovic (65.) ill. Benkő (90.)

Most vasárnap azonban egy teljesen más mérkőzés következik, egy vérbeli, öldöklő harc a dobogóért!

Az MTK, Garami Józsi bácsi vezetésével, ebben a szezonban is bizonyítja, immár hétről hétre, hogy nem érdemtelenül van jelenleg az OTP Bank Liga második helyén.

Egy régi, szép emlékű örökrangadó, 1990-ből. Valami hasonlót szeretnénk most vasárnap is látni!

Ez lesz a két csapat 206. bajnoki mérkőzése. Igazi Örökragadó, amelynek most különösen nagy a tétje, hiszen a 2. helyezettet fogadjuk, akit nem titkoltan meg szeretnénk előzni a szezon végéig.

Szép feladat!

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Kultúra (6) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Politika (1582) Életmód (1) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Tereb (146) Történelem (17) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Autómánia (61) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1309) Mondom a magamét (7501) Szépségápolás (15) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>