Ma 2019 november 21. Olivér napja van. Holnap Cecília napja lesz.
f52024b135eb1c2b49a911d783b44cba.jpg

Boldogfa két évezredes temploma

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Szenc 15 ezer lakosú város a Budapest–Szob–Pozsony vasúti fővonal mentén. Hivatalosan csak négyezer magyar közülük, mégsem könnyű olyan járókelővel találkozni az utcán, aki ne magyarul beszélne. A közigazgatásilag Szenchez (Senec) tartozó, a város határától három kilométerre fekvő Boldogfa (szlovákul: Boldog) község lélekszáma 1975-ben 405 volt, ebből 395-en vallották magukat magyarnak. A 96 százalékos arány azóta romlott – sok szlovák újkapitalista vonult vissza a békés faluba a közeli fővárosból –, de azért a boldogfaiak most is magyarok.

A helység neve az ünnepélyesen szép régi magyar Boldogasszonyfalva szó rövidülésével keletkezett. A XVI. századig élt településnév – amint szlovák megfelelője, Matka Bozia és későbbi német változata, Frauendorf is – a falu ősi Nagyboldogasszony-templomára utal. Egy 660 éve, 1343. május 1-jén a pozsonyi káptalan előtt hitelesített záloglevélben szerepel először a „Szűz Mária tiszteletére emelt kőtemplom”. A most is látható épület ekkor már évtizedek óta megvolt. Keletkezése 1276 körülre tehető, amikor a terület birtokosa, egyben a falu kegyura, Tolvaji Jakab plébánia alapítására szánta el magát. Az első templom nyugati oldalának két pilléren nyugvó karzata e mecenatúra máig látható bizonyítéka. A jellegzetesen XIII. századi falusi egyház hosszúkás hajójához kicsiny, félköríves szentély kapcsolódott. A bejárat a déli oldalon nyílt, fölötte három román stílusú tölcsérablak bocsátotta be a fényt. A karzatot tartó oszlopok gondoskodtak a homlokzat fölé magasodó négyszögletes torony alátámasztásáról is. A tornyon látható kettős és hármas ikerablakok az 1200-as évek tipikus formajegyeit viselik magukon (a két hete látott nyitradivéki templom toronyablakai ugyanilyenek).
A téglából és – másodlagosan felhasznált – faragott kőből épült Árpád-kori templomot a következő évszázadban bővítették. A falu 1358-ban az óbudai klarissza apácák tulajdonába került; hamarosan Boldogasszonyfalva lett a ferencesek női rendjének Pozsony megyei birtokközpontja. A templom hajóját az 1360-as években kelet felé meghosszabbították, és a diadalíven túl azonos szélességű, sokszögű szentéllyel zárták le. Az új épületszakaszt az 1400-as években beboltozták. A tekintélyes falvastagság nem tette szükségessé külső támpillérek melléfalazását: a gótikus bordák oldalnyomása elvész a méternél vastagabb, gondosan rakott tömör faltömegben. Az egyszerű szerkesztésű hálóboltozat faragott gyámköveinek címerpajzs formája a XV. század utolsó évtizedére, Jagelló-házi uralkodóink korára jellemző.
1605-ben Bocskai Pozsony ellen vonuló hada elfoglalta, majd felgyújtotta a fallal kerített, a szenci katolikus polgárok által fegyverrel védelmezett boldogfai plébániatemplomot. A kárt hat év alatt kijavították, de a Bethlen Gábor-féle újabb háború során – 1619 és 1621 között – az épület megint megrongálódott. A közben kálvinista hitre áttért szenciek nemhogy nem renoválták, de építőanyagának javát is elhordták. Restaurálására 1706 után került sor, amikor a katolikusok visszakapták a községet. A munkálatok költségét a pozsonyi Szent Klára-apácarend fedezte.
1963-ig szinte még a műemlékes szakma számára is ismeretlen volt a boldogfai templom. Az akkor megkezdett régészeti kutatás során feltárultak a vakolatrétegek alatt lappangó, minden építészeti korszakot átfogó részletek. Előkerült a déli fal román kori kapuzata, félkörtimpanonjában egy különösen szép rajzú, faragott kőkereszttel; majd a falszövetből kirajzolódott egy római kori sírkápolna. A hétszer hét méteres pogány szentély kvádereinek nagy részét felhasználták a XIII. századi templom építéséhez. Egy helyben talált feliratos kőtábla tanúsága szerint az antik építmény Quintus Atilius és családja temetkezési helye volt a II. század közepén. Tehát a boldogfai templom falai nem kevesebb mint 18 évszázada – kis híján két évezrede – állnak.

Ludwig Emil, mno.hu

Tisztelt olvasók!
 Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>

- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (218) Tv fotel (65) Flag gondolja (33) Gazdaság (632) Jobbegyenes (1635) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (171) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1440) Vetítő (37) Belföld (5) Szépségápolás (15) Politika (1571) Történelem (13) Mozaik (42) Gasztronómia (539) Sport (729) Életmód (1) Tereb (138) Kultúra (4) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (473) Mondom a magamét (4096)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>