Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
99fde48527595ad7413b854c3c5e0ce6.jpg

Berhida középkori plébániatemploma

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

 ]]>]]>

Berhida (Peremartonnal együtt) közel hatezres nagyközség Veszprémtől húsz kilométerre, a Sárvíz felé kanyargó Séd partján. A helység neve is a folyócskával függ össze: az 1363-ban oklevélben felbukkanó „Berenhyda” a régi magyar Berény személynévhez köti a falu hídját. A település ekkor a veszprémi püspökség birtoka, plébániatemploma van, amelyet – későbbi adat szerint – Szent Péter apostol tiszteletére szenteltek.
Az észak–déli irányú országútra merőlegesen álló gótikus templom hazánk egyik legérdekesebb műemléke. A nyugati oldalához kapcsolódó erődszerű, háromemeletes torony nyeregtetején nem is egy, de két faragott kőkereszt látható, és egy harmadik kereszt is díszíti a templom cseréptetejének szentély felőli ormát. A tornyon át nyílik a csúcsíves bejárat a teremszerű belsőbe. Az egyetlen, boltozott hajó egyforma széles a szentéllyel, a kettőt gótikus diadalív választja el egymástól. A bordás kőboltozatú szentély szabálytalan sokszög három oldalával zárul. Kelet felé kis, félkörívű ablaka van, a déli oldalon kétosztású, mérműves gótikus ablak nyílik – itt csatlakozik a szentélyhez a középkori sekrestye is –; s ugyancsak a gótika korából származik az északi falon lévő szentségtartó fülke.
A hajó nyugati végén két nyolcszög-keresztmetszetű kőpilléren nyugszik az urasági karzat. Innen léphetünk be a torony első emeleti szintjére, ahonnan föltekintve jól megfigyelhetjük a sisak belsejét. A másutt megszokott, fából ácsolt szerkezet helyett itt kőből boltozott gúla tartja a cserépfedelet. Hasonló meglepetés ér bennünket a templomhajó fölötti padlástérbe fölkapaszkodva is: az egész fedélszékben egyetlen darab fa sincs! A középkori boltozó mester a tetőzetet mészhabarcsba rakott kőből készítette el, a nehéz héjazatot hordozó „ácsszerkezet” öszszes eleme, a szelemenek és „szarufák” mind-mind kőből vannak. A harántfalakon lévő átjárónyílások barlangszerűvé teszik a padlást. Ehhez hasonló építészeti megoldást nemhogy Magyarországon, de még a környező országok középkori emlékeinél sem ismerünk.
A berhidai templom – amint azt az 1962–63-ban elvégzett régészeti kutatás tisztázta – az 1380-as évek végére készült el. A hajó kétszakaszos keresztboltozatának egyik zárókövén holdas-csillagos, faragott címer látható, amely a Hont-Pázmány nemzetségé. A Szent István királysága idején hazánkba települt família bényi ágának jeles tagja volt az a Demeter, aki 1387-től ’91-ig töltötte be a veszprémi püspök tisztét. Minden bizonnyal ő renováltatta és boltoztatta be a már korábban meglévő plébániatemplomot.
Berhida az 1400-as években mezővárosi rangra emelkedett, országos vásár tartására kapott engedélyt, bár a veszprémi püspökség birtoka maradt egészen a török támadás idejéig, amikor is (1540-ben) Szentistván, Ősi és Peremarton falvakkal együtt Palota várura, Podmaniczky János vette meg 1000 forintért. Az oszmánok többször elfoglalták Berhidát, az elhagyott templomot profán célra használták. Később a reformátusok szerezték meg, az 1720 és ’50 közötti évtizedekben perelte vissza tőlük jogos tulajdonát a katolikus egyház. Egy 1759. évi jegyzőkönyv szerint két kőoltárát, „mivel a Calvinistáknak azokra szükségök nem volt, kurutz világ után lerontották, és köveit tégla helyett a templom fölgyére alkalmazták”.
A Szent Kereszt tiszteletére újraszentelt templomot a XVIII. században, majd 1895-ben renoválták. 1964-ben került sor műemléki helyreállítására. Az 1985. augusztusi földrengés, amely Berhida házainak 92 százalékát tönkretette, a templomot meg sem repesztette.

Ludwig Emil, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Gazdaság (702) Tereb (146) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Életmód (1) Belföld (10) Autómánia (61) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>