Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
b881a4aab42063e0f255107c0270e19a.jpg

Berettyóújfalu–herpályi templomrom

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Szegény nagy magyar Alföldünk másfél évszázadig pusztult a török hódoltság alatt, majd újabb évtizedekig sínylette a labanc hadak vonulását. A Mátyás király uralkodása idején (1458–1490) virágzó népes mezővárosok tönkrementek, falvak százai tűntek el a térképről. A középkor végén minden önálló településünkön szilárd anyagból épült templom volt, közülük az Alföldön alig pár tucat élte túl a háborúkat. Eredeti állapotban csupán néhány román stílusú és gótikus emlékünk látható – ezek is több korszak nyomait viselik magukon –, és mintegy tíz olyan épületromot ismerünk, amelyeknek megmaradt részletei a már az Árpád-korban is európai színvonalú egyházi építészetünkről tanúskodnak. Legtöbbször csak egy falszakasz, kisebb-nagyobb töredék, ritkábban egy félig-meddig épen maradt torony idézi fel tágas síkföldünk fél évezrednél régebbi képét.


Ilyen magányos tornyot találunk a Berettyó partján, a Nagyvárad felé vezető 42. számú országút közelében. A 15 ezer lakosú, új keletű város, Berettyóújfalu keleti szeglete őrzi a XVII. század derekán elenyészett falu, Herpály nevét. A településre vonatkozóan 1372-től állnak rendelkezésünkre megbízható adatok; ekkor már nem az ősi birtokosok kezén, hanem a Pásztói, Domoszlói és Rozgonyi családok tulajdonában volt a község. Tudjuk, hogy 1552-ben a Csákyaké, 1604-ben Petneházy Istváné Herpály, végül az 1665. esztendei török defter – adólajstrom – szerint lakatlan. Az 1222. évi Váradi Regestrumban szereplő kéttornyú, háromhajós bazilika pontos helye viszont több mint egy évszázadon keresztül foglalkoztatta tudósainkat. A váradi püspökség történetét feldolgozó Bunyitay Vince 1883-ra elkészült monográfiájában sokat vitatott, ismeretlen szerzethez köthető XIII. századi apátságot társított a Berettyóújfalu határában álló csonka toronyhoz, Györffy György ezzel szemben, az általa szerkesztett Árpád-kori Magyarország történeti földrajzában (1963), az 1234-es premontrei kolostorjegyzékben szereplő Pályi monostorát nem Herpályhoz, hanem a szintén bihari Monostorpályihoz kapcsolta. Az ellentmondást végül az 1970-es években végzett ásatás tisztázta: a herpályi rom feltárult alapfalai kettős nyugati tornyú, háromhajós épület szerkezetét rajzolják ki, amely kétségkívül szerzetesrendi építkezésre vall. Minden bizonnyal a regestrumban említett, előkelő nemzetségi alapítású premontrei prépostság maradványát látjuk a Berettyó menti herpályi homokháton.
A téglából épült, tiszta román stílusú templom toronypárjának csak a déli fele maradt meg (az északit 1839-ben bontották le, ledőlését megelőzendő). Alsó szintjén keskeny, rézsűs résablakok, az emeleten tágasabbb, osztott ikerablakok láthatók. A sarkok magas, lépcsőzetes támpillérén kívül más építészeti tagozat nem figyelhető meg. A 32 méter hosszú, 15 méter széles bazilika középhajója egyenes fallal záródó főszentélyben végződik, a mellékhajók kívül egyenes, belül félköríves apszissal záródnak. A pillérek – amint egy darabokból rekonstruált csonk mutatja – idomtéglákból készültek.
Az 1600-as évek óta romladozó csonka torony 1944-ben súlyosan megsérült. A teljes pusztulástól helyi emberek mentették meg. 1973-ra Módy György és Kozák Károly munkája nyomán készült el szakszerű állagmegóvása.

Ludwig Emil, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (310) Egészség (50) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Történelem (17) Mondom a magamét (7501) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Kultúra (6) Tv fotel (65) Mozaik (83) Jobbegyenes (2778) Tereb (146) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Gazdaság (702) Sport (729) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>