Zalaszántó másfél ezer lelkes település a Keszthelyi-hegységtől északra lévő lapályon, ősidőktől járt utak találkozásánál. Főutcájára merőlegesen, lapos dombháton áll a fallal kerített katolikus plébániatemplom. Védőszentje a III. évszázadban élt orvos testvérpár: Kozma és Damján, búcsúnapja szeptember 27. A nyugati oldalán tornyos, déli felén támpilléres, gótikus részletekben gazdag épület olyan elegáns látványt nyújt e csendes kis faluban, mintha rangos középkori mezőváros templomának készült volna. Tekintélyes nagyságára jellemző, hogy keleti szentélyfalát az országút kénytelen volt megkerülni.

Szántó községet és templomát 1236-ban említi először írott forrás, ennek az első román kori épületnek alapfalai az északi oldal sekrestyéje alatt rejtőznek. Még a XIII. században – minden bizonnyal a tatárjárás következményeként – újabb építkezésre került sor, amit a hajó déli falán látható három tölcsérablak és a bejárat feltárt töredékei tanúsítanak. A gótikus korszakban is több építési ciklus hagyott nyomot a templomon. Először nyugati irányba bővítették, vaskos, támpilléres tornyát is az 1300-as években emelték, majd a XV. század második felében következett az a nagyszabású, gondosan megtervezett bővítés, amelynek eredménye a ma is látható, a hajóéval megegyező szélességű, sokszögzáródású szentély. A Mátyás kori gótikát idéző formajegyek leginkább a négy tágas, osztott ablak gazdagon faragott kőrácsain és a szentély szamárhátíves szentségházán figyelhetők meg, a sekrestye ajtajának tiszta reneszánsz díszítése pedig már az uralkodó idején zajlott művészeti stílusváltást tükrözi. A hajóhoz délről és észak felől kápolnákat toldottak – ezek falcsonkjai kívül láthatók –, a csúcsíves boltozás nyomát a támpillérekkel szemközti háromnegyed faloszlopok mutatják. Az építkezés szembetűnő színvonala alighanem a közeli keszthelyi ferences rendi építőműhely kisugárzásának, a városi Szent Lőrinc-plébániatemplom példaszerű gótikus átalakításának tulajdonítható.
A török háborúk folyamán megrongálódott zalaszántói templomot a XVIII. században barokk ízlés szerint renoválták és boltozták újra. Ekkor készült az út túloldalán található jókora plébániaház is, amelyre ráférne a szakszerű és korhű felújítás. A templomkertben az 1835-ben állított szép kőkereszt, egy másik emlékművön az 1848–49-es szabadságharcban részt vett szántói hősök hosszú névsora hívja fel magára a figyelmet.
A templom alapos feltárását és restaurálását 1957 és 1959 között végezték el az akkoriban levegőhöz jutó műemlékvédelmünk új korszakának nyitányaként. Az ott dolgozó Kozák Károly régész, Sedlmayer János építész és mások három évtizeden át tucatszámra kutatták végig és állították helyre hazánk középkori emlékeit. Mindnyájunk múlhatatlan szerencséjére…

Ludwig Emil, mno.hu