Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
1783d81d9af8d200f52659bc5e5eae4d.jpg

Tények

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nem akartam a közmédiáról írni, hiszen 1994-től három évig én is munkanélkülinek tudhattam magam, s nem szerettem volna érzékeltetni, hogy mit jelent az elbocsátás egzisztenciálisan az újságírónak és családjának.

Hogy mégis így teszek, annak oka az, hogy olyan hazugságáradat indult a balliberális sajtóban, amit nem szabad szó nélkül hagyni. A Népszavában közvérengzésről ír Bolgár György, kifejti, hogy az elbocsátások csak diktatúrában lehetségesek. Szeretném azonban felhívni a figyelmét: először fordul elő kormányváltásnál, hogy a közszolgálati médiumokat irányító erők szinte hiánytalanul a helyükön hagyták az előző nyolc évben szereplő, közismerten a baloldalhoz húzó médiaszemélyiségeket. E tény önmagában is megkérdőjelezi a politikai tisztogatás jelzőt.

A csúsztatások azonban itt nem érnek véget. A Klubrádióban a tisztelt kolléga egy hallgatóval arról vizionált a napokban, hogy ez az ország az ötvenes éveket idézi, amikor fekete autók éjszakai csengőfrászban tartották az embereket, és ez ma is bekövetkezhet. A csúcsot Révész Sándor hozza a Népszabadságban, a Győztek a nácik című írásával. Szerinte azzal, hogy fennmaradási engedélyt kapott a XII. kerületben a turulszobor – mellesleg a második világháború civil áldozatainak emelték –, szabaddá vált az út a szélsőjobboldali terroristacsoportok előtt. Sajnálatos, hogy ekkora blődséget és hazugságot a lap megjelenésre méltónak talált. Nos, a pánikkeltés helyett íme néhány adat a rendszerváltás utáni közszolgálati rádió és televízió kirúgásainak történeteiből.

Az Antall-kormány lényegében egyetlen pártállami, a pártállamhoz szorosan kötődő újságírót sem távolított el a két közmédiumból. A rádióban és a televízióban is újra kicsomagolhatták a bőröndöket, dolgozhattak tovább. Erre illene emlékeznie Bolgár Györgynek és sokan másoknak is. Ezért „hálából” ezerrel tüzeltek a rádió és televízió egyes politikai műsoraiból a reggeli és esti műsorokban otthagyott balliberális műsorvezetők, szerkesztők, hergelték a népet, majd igazságot osztottak 1990-ben a taxissztrájkot kirobbantóknak a demokratikusan megválasztott kormányzat ellen.

Az MSZMP-től örökölt és gyanús pénzforrásokból gazdagodó új médiaelit gyakorlatilag 1994 márciusáig szabadon áskálódhatott, garázdálkodhatott a rendszerváltoztató pártok ellen a közmédiumokban és a magán rádiós-televíziós csatornákon is. Nekik mindkettőhöz volt szabad bejárásuk, mindenhonnan pénzelték őket. Egyszerre voltak közszolgálati és a magánmédiumok munkásai. Betelt a pohár? – nem tudom, de csaknem 130 rádióst bocsátottak el ekkor. Felhívtam Csúcs Lászlót, a Magyar Rádió megbízott elnökét, hogy csak azokat fenyítse meg, akik a közszolgálatiság ellen vétettek. Hiszen mi köze a politikához a Stúdió 11-nek és számos rendes rádiós kollégának? – kérdeztem. Nem hallgatott rám. A miniszterelnököt, Boross Pétert is közbenjárásra kértem, de már késő volt. Meg is lett az eredménye, a jobboldal elvesztette a választásokat.

Hogy ebben mennyi volt a tapasztalatlanság vagy a szándékosság, nem tudom. S meg is jött a méltó válasz: valódi médiavérengzés. A bolsevik-liberális hatalom, Horn és Kuncze vezetésével, azonnal felszámolt mindent, ami kötődést jelentett valamilyen formában a polgári kormányzáshoz.

Az MSZP–SZDSZ a négy másik parlamenti párt megkérdezése nélkül felmondta a gondosan előkészített, 1996-ra Magyarországra tervezett expót, amely egybeesett volna a honfoglalás 1100. évfordulójával. A másik fontos lépés a Magyar Rádió és a Magyar Televízió bekebelezése volt. Parlamenti hozzájárulás nélkül kinevezték a hozzájuk hű elnököket, alelnököket, és politikai tisztogatásba kezdtek. Elsőként engem rúgtak ki mint az MTV Híradó és A Hét megbízott főszerkesztőjét, aztán a munkatársaimat függesztették fel a munkavégzés alól, és helyezték rendelkezési állományba. A televízió szinte összes vezetőjét kirúgták, felfüggesztették vagy idő előtt nyugdíjazták. Így került lapátra többek között Murányi László, Sugár András, Várkonyi Balázs, Liebmann Katalin, Csendes Csaba, Mátyássy Andrea, Hajdufy Miklós rendező, Szalay Károly, a szórakoztató osztály vezetője, Kelemen Endre, a családi műsorok vezetője – több mint százan. Chrudinák Alajost is megfosztották műsoraitól, Jordániába küldték. Ez mi volt, ha nem vérengzés? Balsai István, a leköszönt kormány igazságügy-minisztere ekkor a tévében történteket mészárlásnak nevezte, a fideszes Deutsch Tamás az Új Magyarországnak nyilatkozott, és elképesztőnek, példa nélkülinek mondta a miniszterelnök eljárását. Fekete György volt helyettes kulturális államtitkár csak ennyit közölt: „A kemény, diktatórikus, baloldali kormány egy nap alatt bevezette a cenzúrát Magyarországon.” Aztán 2002-ben az MSZP–SZDSZ ismételte önmagát. A közszolgálati rádióból és televízióból kirúgott minden olyan újságírót, akire a jobboldaliság árnyéka vetült.

Ma is vallom, hogy nem jó jel, ha szakemberektől erőszakkal válik meg a közmédia, főként, ha az elbocsátó üzenetet megfogalmazó nem tudja annak okát alaposan indokolni. A politikai tisztogatásnak még a látszatát is el kell kerülni. Ez eddig a balliberális kormányzatoknak nemigen sikerült.

Stefka István, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Gazdaság (702) Mozi világ (440) Tereb (146) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1309) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Sport (729) Belföld (10) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Mozaik (83) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Autómánia (61) Történelem (17) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Politika (1582) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>