Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
e490ddb69432a57e63e17ee9dd390286.jpg

Steve, a menekült

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Kedves Olvasót elsőre joggal lepi meg ez az idézet. Mégis, hogy jön ezekben a migránsterhes időkben szóba a Mézga család című rajzfilmsorozat? Pedig a válasz nagyon egyszerű.

Egy másik Steve-hez kapcsolódik. A néhány éve elhunyt milliárdos Apple-alapító, Steven Paul „Steve” Jobshoz. Az internet egyik „hirtelen felfedezett” slágerhíre lett ugyanis, hogy Jobs édesapja szíriai menekült volt. Mi következik ebből? Mit üzen ez?

Az okostelefonját bütykölő szíriai menekült számára azt, hogy bizony a fejlett Nyugat a Kánaán, itt mindenki milliárdos, de legalább médiaceleb lesz. Ezért aztán érdemes útra kelni, az európai regisztráló állomásokon pedig nem Ahmedként, hanem Steveként, Jobs elveszett rokonaként bemutatkozni.

A nyugati „multikulti” rajongótábornak pedig azt, hogy ezek a szíriai menekültek mind hihetetlen képzettségű zsenik, akiknek a befogadása szebbé és jobbá teszi a mindennapokat. Végre nem az ezer éve berögződött uncsi európai szokásokat kell csak követni, szóljon a müezzin a katolikus templomokból is.

Na most: Steve Jobs édesapja tényleg Szíriából érkezett, azonban finoman szólva sem volt háborús vagy gazdasági menekült, Abdulfattah „John” Jandal egy gazdag szír muzulmán családból származott. Különböző okokból aztán a fiatal Steve-et örökbe adták, innen a Jobs vezetéknév a Jandal helyett.

Steve története csak azért érdemelt most ennyi helyet, mert pontosan bemutatja, hogy milyen motivációkkal és miért jönnek százezrek most Európába. Mint ahogy a Mézga családot sem kergette senki, csak egy átverés áldozatai lettek, családi vagyont elkótyavetyélve indultak a boldog „vakációra”. Ugyanerre számíthat a Szíriából érkezettek többsége is, Európa túlnyomó többségüknek hosszú távon semmit sem fog adni. Ki hülyítette őket ide?

Az említett ígéretek mellett persze az embercsempészek bandái, néhány tengerentúlról pénzelt „segélyszervezet” és természetesen sokukat a háború, amelynek okozója minden következményt az Európai Unióra hárítana. S igen, most már az unió gazdag államainak vezetői is, mert erre a sajátos európai szeptember 11-re mindent rá lehet fogni, bármely intézkedést és döntést meg lehet magyarázni. Nem kell odafigyelni arra sem, hogy az Európai Unió tényleges irányítói elszakadtak szinte mindenben azoktól, akik őket Brüsszelbe delegálták. Az uniós választó mást akar, mint az uniót dirigáló. Például nem akar migránst látni saját háza táján. Nem a szerencsétlent nem sajnálja, őt segítetné, de aki csak jobban keresni jön, veszélyeztetve az ő megélhetését és kultúráját – arra nemet mondana. Brüsszel ezért irtózik minden nemzetállami megoldástól. „Közös stratégia” kell, mert akkor a hazai választó is megkapta a „gumicsontját”, a keleti uniós „gyarmatokra” pedig rá lehet kényszeríteni ilyen vagy olyan „mentő megoldásokat”, új szabályozásokat, nekik hasznot hozó centralizációt.

Németországnak, Nagy-Britanniának vagy akár Svédországnak a büdzséjébe belefér a menekültbuli pénzelése, mi azonban belerokkanunk, ha követjük az ő „civilizációs” előírásaikat. Ha ez megtörténik, Közép-Európa országainak politikai és gazdasági immunrendszere totálisan felbomlik. A multi sokszor eddig is úgy jött, mint kés a vajon, most már vaj se lesz…

Mi van, ha ez valakinek nem tetszik, és érdemi megoldást akar a migránsproblémára? Magyarország ilyet javasolt, sőt lépett is, ezért lett Orbán démonizálva. Ezért került elő a szokásos antifasiszta kártya: Hitler-bajusz, koncentrációs tábor, kisebbséggyűlölet és a diktátorság vádja. Ez persze elsősorban az úgynevezett baloldali és liberális vezetőknek és pártoknak a kedvenc szólama. Elsősorban azért, mert semmilyen érdemi választ nem tudnak adni az emberek nehézségeire – a magyar kormányfő politikai fekete pontjai nem a migránsözön miatt nőttek, hanem azért, mert cselekedett. Werner Faymann osztrák szociáldemokrata kancellár a közelgő helyi választások, Bécs „elvesztését” igyekszik megakadályozni a Budapest elleni ámokfutásával. A hazai ballib pártok helyzete még profánabb: látva, hogy a Fidesz népszerűsége továbbra is megkérdőjelezhetetlen és elérhetetlen számukra, egymástól akarnak szavazót átlopni a fasiszta retorikával.

Ahogy Hufnágel Steve-Pisti is kihasználta Mézgáékat, ugyanúgy akarnak ők megélni a migránsokból.

Máté T. Gyula - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Életmód (1) Gasztronómia (539) Sport (729) Heti lámpás (310) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Tereb (146) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Mozi világ (440) Egészség (50) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>