A 19. század első harmadában, a francia restauráció korában mondogatták az emberek a királypártiakról, hogy ha megkaparod őket, a máz alatt ott rejlik a jakobinus. A mi újdonsült „demokratáink” is ilyenek, ha megkaparjuk őket, előbukkan a demokrata máz alól a mindenen átgázoló kommunista. Az ügyvéd úr egyénisége, pontosabban kommunista lelkülete is így tört elő Wittner Mária megítélésében. Ám túl a gorombaságon, hogy a balos fiúk a hatalmat gyakorló atyáikon esett ’56-os sérelmekért még ma is elégtételt szeretnének venni, nézzük a tényeket. Mi is a Wittner-sztori?

Mária részt vesz a felkelésben. Barátnőjével, bajtársnőjével, Havrilláné Katival együtt a Tutsek-tanács – amely a legtöbb kötelet osztotta ki – halálra ítéli. Mindketten Nyugatról tértek vissza, mert bíztak abban, hogy Kádár betartja a visszatérők büntetlenségére vonatkozó ígéretét. Katit mellőle viszik az akasztófára, őt pedig – kegyelemmel életfogytiglanit kapván – ideg-összeroppanással börtönkórházba szállítják. A végső állomás a kalocsai női börtön, ahol mintegy 800 nőt zsúfoltak össze, de fürdés hetente csak egyszer volt. Vécé helyett kübli járta, fertőtlenítő por híján poloska. (Börtönszótár: a kübli ürülék és vizelet tárolására szolgáló fedeles, henger alakú tartály a zárkákban.) Bár politikai elítélt volt, nyilvántartó lapján feltüntették, hogy többrendbeli gyilkosságban részes, ami meghatározta a vele való bánásmódot s azt, hogy kimaradt az 1963-as „nagy amnesztiából”. (Megjegyzem, Márianosztrán a két ugyancsak az akasztófától megmenekült írónak, Gáli Jóskának és Obersovszky Gyulának is azt vésték a kartonjára, hogy „gyilk.” S csak a rendszerváltás után a kartont kézbe véve értette meg Obersovszky, miért bántak velük keményebben a smasszerok, mint a többi, „ellenforradalomban” vétkes íróval.)

A fiatal nő – aki állami gondozottként is már megismerte a szegények életének keserű voltát – lázadó természet volt, amiről kötegnyi fegyelmi lap tanúskodik. 1964-ben egy hipis (zárkamotozás) alkalmával a nevelőtiszt alhadnagynő borotvapengét, tükröt, töltőtollat, szemöldökceruzát, radírgumit és egy kesztyű két ujjrészét találta nála: az utóbbiak a szalagmunkánál védték a körmöket. Mindez súlyos fegyelmi vétségnek számított. Az pedig már bűnnek, hogy vitatkozott a normán, s kiállt társai védelmében. Egy 1970. márciusi parancsnoki véleményben az áll, hogy Kalocsára szállítása óta, majd 13 év alatt 22 ízben vétett a fegyelem ellen. Bár nőnek ritkán járt: sötétzárka büntetésben is részesült.

Amikor a Heti Híradóban – a Küblische Zeitungnak is nevezett börtönújságban – Kádár Jánosnak a társadalmi megbékélésről szóló beszédét olvasta, abban megragadta a párt első emberének az az igen könnyelmű mondata, hogy ’56-osok már nincsenek börtönben. „Hiszen én s még két társam is az – mondta az operatív tisztnek –, mért vagyunk akkor benn?” Nem volt könnyű eljutnia az egyéni kegyelemig, már csak azért sem, mert jellemzésében az állt, hogy „érzelmi, velünk szemben táplált gyűlölete jelenleg is fennáll”. Pedig az ezt feljegyző alhadnagynő a dolog lélektani megértéseképp hozzáfűzhette volna, hogy Wittner Mária harci csoportjából négy embert végeztek ki, legjobb barátnőjét mellőle szakította el a hóhér, s hogy kisfiát s hazáját látni jött haza Nyugatról, amiért Kádáréktól halálos ítéletet kapott, szóval gyűlölete érthető. Ám az alhadnagynő kommunista volt, akinek a „szocialista erkölcs” szó volt csupán, tartalom nélküli keret.

Wittner 13 év után 1970. március 25-én, „felszabadulásunk” 25. évfordulójának köszönhetően szabadult másik két ’56-os társnőjével. „Az ellenforradalmi elítéltek még sokáig lesznek, kedvezmény vagy teljes idő kitöltésével …” – olvashatjuk egy javaslatban. S a Gyűjtő (Kozma u.) operatív tiszti jelentésében az áll, hogy március 30-án – miután 39-en egyéni kegyelemmel szabadultak – még mindig 350 politikait, ill. államellenes elítéltet tartanak benn. Mária 40 ezer forint körüli spórolt pénzzel szabadult, munkája után az évi megtakarítás tehát alig valamivel volt több, mint háromezer forint. Mindezt úgy érte el, hogy a végén már havibéresként 1400- 1500 forintra is felment a bére. A semmiből új, normális élet kezdésére ez kevés volt: a rendszerváltásig szegénységben élt, lakásgondokkal küszködött. S még egy kép a börtönfolklórból: a kalocsai buszpályaudvarhoz a három ’56-ost az emberségéről ismert fegyőrnő, Lúdanyó kísérte ki.

Ez volt Wittner Mária, a szegény munkásleány esete Kádár Jánossal.