Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Elképesztő, hogy Gyurcsányék mire képesek a hatalomért!

Elképesztő, hogy Gyurcsányék mire képesek a hatalomért!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ezt olvassák el, ez vérlázító!

Egyre elképesztőbb, amit a Degenerált Koalíciónál leművelnek: ismételten Varga Zoltán osztotta az észt egy kicsit, aki azzal próbálta bizonygatni, hogy a DK nem is egy oltásellenes párt, hogy közben megpróbált a keleti vakcinákról lebeszélni…

Gyurcsány és az ölebei még a világjárvány közepette is csak arra képesek, hogy akadályozzák a védekezést és az újranyitást, most éppen azzal, hogy a vakcina ellen hergelnek. Sajnos azt eddig is tudtuk, hogy a hatalomért bármire képesek, de az már egy külön szint, hogy nyilvánosan telebeszarják a magyar emberek életét, csak azért, hogy a következő választáson jobban szerepeljenek, na, meg persze azért is, hogy megkapják a jól megérdemelt buksisimogatást Brüsszeltől.

Szóval hiába van itt a koronavírus-járvány harmadik hulláma, hiába van ismét egyre több a beteg, Fletóék továbbra is azon vannak, hogy megfúrják a nehezen beszerzett védőoltásokat, és a kínai és az orosz vakcina ellen uszítsák a népet. Varga Zoltán most ugyanis azzal haknizott egy sort, hogy hazudik a kormánypropaganda, hiszen a valóságban 1 millió adag EU-s vakcina érkezett az országba, ami a kínai beszerzés kétszerese, de persze ezt Orbánék nem hangoztatják, mert nekik csak az a jó, ha a biztos, EU-s vakcina helyett, a csúnya és gonosz orosz, illetve kínai vakcinával leszünk beoltva. Ja, meg persze az sem igaz szerinte, hogy lassú lenne az EU-s vakcinabeszerzés, hiába harsogja ezt szinte az összes tagország… Ha a DK szerint így van, akkor így van.

Mert hát ugye nyilván az a célja a kormánynak, hogy megnyomorítson több millió embert, – és ha már úgyis erre akar kimenni a DK játéka – ráadásul pont azokat az embereket, akik a 2022-es választáson rájuk szavaznának. Ja, ez így tök logikus.

Kaptak is egy kis finom választ a Fidesztől:

Minden egyes Magyarországra érkezett vakcina életet ment, legyen az nyugati vagy keleti. Mindannyian annak örülnénk, ha a megrendelt nyugati vakcinák már mind megérkeztek volna, de ehhez képest az uniós beszerzés mindössze 5 százaléka érkezett meg hazánkba. Magyarország előrelátó döntést hozott, amikor 3,5 millió ember oltására elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt, amelynek 10 százaléka már meg is érkezett. A keleti vakcina beszerzésnek köszönhetően 3,5 millió magyar emberrel több és előbb juthat oltáshoz, valamint a többi uniós tagállammal ellentétben hazánkban nem csak három, hanem már öt vakcinával is tudnak oltani, ennek is köszönhető, hogy az uniós átlag fölött tart az átoltottság.

- reagálta a nagyobbik kormánypárt Varga újabb agymenésére.

Egyszóval ismét bebizonyosodott, hogy a baloldalt baromira nem izgatja az idős emberek élete, vagy bármelyik magyar emberé, csakis az, hogy hatalomhoz jusson, és továbbra is az a beteg logika hajtja őket előre, hogy ha minél rosszabb az országnak és minél többen halnak meg, nekik annál nagyobb az esélyük a győzelemre.

Van egy olyan érzésünk, hogy még csak nincsenek is álmatlan éjszakáik miatta…

]]>https://ezatuti.blogstar.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Szépségápolás (15) Életmód (1) Mozi világ (440) Belföld (10) Tv fotel (65) Mozaik (83) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Kultúra (7) Sport (729) Mondom a magamét (7546) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Gazdaság (705) Heti lámpás (312) Autómánia (61) Jobbegyenes (2788) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>