Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
c4f41c8d4102e666db6c950d14847a96.jpg

Az elnök pártja

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nehéz dolguk van a szerény, visszafogott embereknek a politika terepén, mert akaratuk ellenére is rendszeresen kiemelik, kinevezik, a középpontba állítják őket.

Szegény, jó Gyurcsány is már többször visszavonult, lemondott politikusi ambícióiról, ám ahelyett, hogy engednék meghúzódni a magánemberi langyosságban, párton belüli ellenzéki szerepre kényszerítik, új pártot gründoltatnak vele, ráadásul most megteszik elnöknek, pedig számos alkalommal nyilatkozott már, hogy nem akar többé semmiféle, se párt-, se ház-, se miniszter-, se köztársasági, de még gittegyleti elnök sem lenni.

Erre tessék, az érte rajongó – ám végeredményben hálátlan – tömeg bekiabálja őt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki székébe. Hát mi lesz így a megígért kib…tt jó könyvekkel a magyar szociáldemokráciáról? Ugyanakkor hajlamosak vagyunk megérteni is Gyurcsány Ferencet, mert igaz ugyan, hogy nem vágyik hírre, rangra, dicsőségre, de mégiscsak egy nagy eszme lobog valahol a bensőjében, jelesen rettentő vágy feszíti, hogy Orbán Viktor önkényuralmi rendszerét megállítsa, s ha ennek más útja, módja nem nyílik, kénytelen az elnöki pozícióval járó áldozatot is vállalni. Nincs egyedül kínzó vágyával, jó néhány párt és szervezet tagjai – mint kielégületlen kamaszok – mind Orbán megbuktatásáról fantáziálnak, ez irányú szenvedélyük fokozásához vagy fenntartásához nincs szükség politikai Viagrára.

Ám ne tereljük el a szót Gyurcsány pártjáról, amely közéleti szempontból teljesen érdektelen társulás ugyan, kuriozitásai mégis szórakoztatók és figyelmet érdemelnek. Elsőként megjegyzésre méltó, hogy a párt az alapítók szándéka szerint kicsiny, mondhatni, családias méretű és hangulatú lészen. Az elnök maga ígérte, hogy a vezetőket a tagok összessége választhatja meg, és a kongresszusokon is valamennyi tag részt vehet majd. Pillanatnyi állás szerint az első kongresszusukat megrendezhetnék a bejegyzett székhelyükön, Varjú László lakásán, de amennyiben igaz, hogy eddig 3874-en kérték felvételüket (hogy Dániel Péter köztük van-e, arról nincs hiteles információnk), akkor Varjúék készülhetnek a minőségi cserére. Ám a párt nem csak arról ismerszik majd meg, hogy sutba vágják a képviseleti demokrácia technikai előnyeit és bürokratikus hátrányait, és hazánkban szokatlan módon a közvetlen demokrácia elveire hivatkozva állítanak ki egy politikai szervezetet, hanem a többi párt átláthatatlan viszonyaival szemben a DK-nak ésszerű, törvénykövető, szűkös, de átlátható gazdálkodása lesz.

Még három tubus Technokol rapid vásárlását is közzéteszik majd – ígérte az elnök, akit ezúton is óva intenénk, csak nehogy belélegezze! Még eszébe jutna, hogy miniszterelnök szeretne lenni. – A szegénységből lehet építkezni, nem pedig a bűnből – mondta Gyurcsány, s ebben is igaza van, hiszen magánemberként sem építkezett, legfeljebb felújíttatta azt, amibe készen beleült.

Tehát a Demokratikus Koalíció sem fog építeni semmit, ellenben lesz majd fénymásolója, székháza, holott effélékre nincs szüksége egy demokratikus pártnak, feltéve, hogy célja és hivatása van. A DK-nak viszont csak elnöke van, zavaros küldetéstudata, no meg vezetősége. Azt is mondhatnánk, hogy egy új népfrontos vezérkara, ha olyan kiválóságoknak, mint Bauer Tamás, Debreczeni József, Szabó Zoltán vagy Kósáné Kovács Magda a leghaloványabb közük lenne a néphez. Azt feltételezni, hogy Bauer és Debreczeni liberális meg konzervatív szavazókat csábítanak a párthoz, eredeti elképzelés. Amennyi szavazatot Debreczeni a legutóbbi választáson szerzett, annyival egy rendes társasház közös képviselői tisztét sem lehet elnyerni, bár Bauer támogatottságánál még az is látványosan több.

Még szerencse, hogy nincs, s egy ideig még nem is lesz a pártnak önálló képviselőcsoportja, mert a frakciófegyelem csak megbéklyózná az egész társulat korlátlan szellemi szárnyalását.

Ugró Miklós, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Nagyvilág (1309) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Kultúra (6) Tereb (146) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Politika (1582) Heti lámpás (310) Történelem (17) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>