- 0
Ha túl nagy meghökkenést nem is, némi meglepetést okozott a hír, hogy Soros Györggyel üzleti partnerségre lépett Gyurcsány Ferenc cége, az Altus, amelyet a magyar származású pénzügyi guru zsíros megrendelésekkel töm évek óta.
Ez a valószínűleg nem minden hátsó szándék nélküli összefonódás lehet az oka annak, hogy a kormányváltás után leértékelődött bukott kormányfő iránt megélénkült az érdeklődés a baloldali liberális médiában, miközben Bajnai Gordon kiesett a pikszisből; egyre kevesebben tekintenek úgy rá, mint Orbán Viktor potenciális kihívójára.
Az is tisztán látszik, hogy előbb Bajnai igyekezett kiakolbólítani Mesterházy Attilát az ellenzék vezére szerepéből, majd amikor kísérlete a kormányfőjelöltség megszerzésére dugába dőlt, egyre harsányabban, egyre tébolyultabb magabiztossággal igyekezett kikényszeríteni a baloldali összefogást a saját – vagyis inkább valaki más – receptúrája szerint.
Érdekes volt, ahogy Gyurcsány érdekellentétbe került a bukását követően maga helyett a baloldal nyakába ültetett „ideiglenes”, „szakértő” utódjával, mert nem akarták bevenni őt a választási szövetségükbe.
Kérdés: vajon tudták-e hetekkel, hónapokkal ezelőtt Bajnai Gordonék, hogy Gyurcsány mögött is ott áll Soros? Ha tudták, akkor igencsak figyelemre méltó a helyzet. Nem akármilyen harapófogóba került Mesterházy. Úgy látszik, a Soros által erőteljesen befolyásolt nemzetközi pénzvilágnak egyáltalán nincs ínyére a szocialista párt új, fiatal vezérkara, ezért tesznek meg mindent azért, hogy befolyásolják, pontosabban erőteljesen meghatározzák azt a folyamatot, ami jelenleg a baloldali ellenzéki térfélen zajlik.
Érdekes, hogy a legutóbbi választások idejére gyakorlatilag megszűnt SZDSZ – hátrahagyva néhány száz milliós tartozást az állami fejlesztési banknál – néhány egykori vezető politikusa a Bajnai-féle pártba tagozódott be, másik része Gyurcsány pártjába, míg a parlagon hagyott Fodor Gábor liberális pártot alapítva igyekezett magának mozgásteret teremteni. Mindezt figyelembe véve mégsem annyira meglepő, hogy a volt SZDSZ-esek egyik része által támogatott Gyurcsány mögé szerveződött Soros a milliárdjaival. Nem véletlen, hogy azok az országok, amelyeknek fontos érték a gazdasági és politikai szuverenitás, a nemzeti kultúra, a történelmi múlt, az évezredes keresztény értékrend és erkölcs, igyekeznek megvédeni magukat a tőzsdeguru bárminemű befolyásától.
Nekünk is jó okot szolgáltatott erre Soros György. Nem árt felidézni a száraz, szikár tényt: 2008 őszén, amikor a pénzügyi világválság elérte hazánkat, amikor Gyurcsány volt a miniszterelnök, éppen Soros pénzügyi alapja indított erkölcstelen támadást a legnagyobb magyar bank, az OTP papírjai ellen, amit a hazai bankrendszer elleni támadásként is értékelhetünk. És éppen ez a támadás adott okot a Gyurcsány-kormánynak arra, hogy azonnal az IMF-hez forduljon a gigahitelért, mert már senki nem volt hajlandó finanszírozni minket, csillagászati kamatfelárért se. Gyurcsányék hitelét 3-4 ezer milliárd forintos éves részletekben ez a kormány fizette vissza, kényszerűen elvonva a forrást három esztendőn át más területektől.
Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az amerikai törvényhozásban a válság kezdetén éppen Soros lobbizott az IMF kongresszusi támogatása mellett, és hogy Obama egyik fontos támogatójában is őt tisztelhetik az amerikaiak, sőt neki köszönhetik a drogliberalizációt is sok egyéb liberális maszlag mellett. Ha már az elszámoltatást megúszni látszik Gyurcsány, legalább a Soroshoz fűződő kapcsolatának gyökereit nem lenne haszontalan felderíteni az illetékes állami szerveknek. Szigorúan nemzetbiztonsági okokból.
Torkos Matild - mno.hu