Amikor Magyar Péter a hét törpénél jelentéktelenebb alakulatnak bélyegezte a Mi Hazánk parlamenti frakcióját, voltaképpen ugyanúgy felégette maga mögött a hidakat, ahogyan élete minden fontos pillanatában. A miniszterelnök elfeledkezett arról az apróságról, hogy a soron következő kampányban – ami a régi megfigyelés szerint az előző választás másnapján megkezdődött – talán éppen Toroczkaiékon múlik majd, hogy folytatódhat-e országlása.

A Mi Hazánk emelkedési esélyét fontos tapasztalati tény erősíti. Láttuk ugyanis, ahogyan váratlanul húsz százalék fölé hízott a Jobbik. Bár a nemzeti radikálisok sem akkor, sem most ennek a felére sem számíthatnának a hazai politikai versenyben, Vona Gáborék rövid időre sikerrel tömörítették pártjukban a Gyurcsány-korszak Fidesztől jobbra és balra álló ellenzéki szavazóit. Sőt, a Jobbik támogatói nemcsak csalódott balosok és nemzeti radikálisok voltak, jelentős mértékben elérték a legfiatalabb, köztük az első választókat is. Ebből a furcsa egyvelegből állt össze a nevében nemzeti radikális, valójában azonban öszvér protesztpárt, amelyet aztán Vona sikerrel lerontott azzal, hogy középre tört, ahol nála komolyabb versenyzők foglaltak teret.

A Mi Hazánk előretörésének azonban előfeltétele, hogy a Tisza Párt látványosan meggyengüljön, és ugyanúgy, ahogyan a 2010 utáni egy évben a Fidesz, hatvanszázalékos támogatottság után harminc alá zuhanjon. Erre azonban nem pusztán esély mutatkozik, valójában ez a legvalószínűbb forgatókönyv. Az a tény, hogy a Tisza továbbra is sima protesztmozgalom, még párttá sem alakult, hívei pedig nem igazán aktivisták, jobbára csak Fidesz-ellenes magánemberek, határozottan ideiglenes jelleget sugall róluk. Azon kívül fontos tényező Magyar Péter elviselhetetlen, arrogáns személyisége, éppen úgy, mint a belső egyéni kezdeményezések elfojtása, a bólogató fejekből álló frakció központi leigázása. Súlyos probléma a mozgalom rendkívüli sokszínűsége is, amely még középtávon sem fenntartható, így ha szeptembertől megkezdődik az érdemi kormányzás, az összeomlás máris megindulhat. Csupa-csupa olyan akadály tehát, amellyel komolyan számot kellene vetni a Tisza háza táján.  

Ha így lesz, akkor a Tiszáról hamarosan lepergő szavazók politikai hátországánál fontosabbak lesznek aktuális vágyaik, félelmeik. Rossz hír a Fidesznek, hogy közülük a legtöbben nem kedvelik Orbánt, idén áprilisban éppen ezért választották a Tiszát. Ha Toroczkai jól keveri a kártyákat, továbbra is meggyőzően alakítja a parlamentben az ellenzéki fenegyereket, ha üzenetei ugyanolyan faék egyszerűségűek és ideológiamentesek, ahogyan a Jobbiktól annak idején láttuk, sikerre számíthat. Szép számmal lehetnek olyanok, akik már nem a Fideszben látják az új nép-nemzeti erőt, és az emelkedő Mi Hazánk mellé állnak, amely összességében egy ciklus alatt nagy párttá nőhet.

A következő választás – amennyiben a kormányalakítást érdemben befolyásoló új mozgalom nem jut a parlamentbe – a Tisza, a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk között dől majd el. Meglehet, koalíciókötésre kényszerülnek, és hogy a Mi Hazánk ki mellett dönt, mindent eldönt majd újabb négy esztendőre.

A Fidesznek teljes megújulásra, nem pedig reformokra van szüksége, ha talpon akar maradni ebben a ciklusban. Önkormányzati szintről kell felhoznia fiatal politikusokat, nőket, új embereket, és mozgalomként kell megújulnia. Ezzel egy időben partneri  kapcsolatokat építhet a Mi Hazánkkal, ami a hasonló értékrend, a nemzeti gondolat fontossága miatt mindkét párt számára logikusabb, mint a Tisza felé tapogatózás. Toroczkai nagy hibát követne el, ha Magyar felé tájékozódna a közeljövőben, hiszen a Mi Hazánk választóiról az a hír járja, hogy nem kedvelik a Tiszát, a másodlagos pártpreferenciájuk inkább a Fidesz felé mutat (különösen egy-másfél év múlva, ha a Tisza sok szavazót veszít, és már nem tűnik hatékonynak és erősnek). Másképp szólva: a Mi Hazánk akár a Jobbik sorsára juthat, vagyis felaprózódhat még a választás előtt, amennyiben a Tisza felé fordul.

A Fidesznek ugyanakkor tartalékai, nem csak veszteségei képződtek a mostani kormányoldalon: ha a Tiszáról lepereg mondjuk egymillió szavazó, a megújult, fiatalos és új arcokkal operáló Fidesz részben visszaszerezheti azokat a hajdani szavazóit, akiknek a világnézete, közízlése, kapcsolatrendszere továbbra is a polgári oldalhoz kötődik. Ennek a majdani osztozkodásnak az arányai, minősége, sikeressége koalícióformáló tényező lehet a kampány végén, olyan kényszerítő erő, amely mindhárom párttól már menetközben áldozatokat és kompromisszumokat kíván.

Hogy ]]> Orbán Viktor ]]>egy esztendő múltán milyen stratégiát kínál pártja számára, kikkel és hogyan képzeli a folytatást, és hogy valóságosan is megújítja-e a középjobbot, jelenleg a legizgalmasabb kérdés Magyarországon. Könnyen meglehet, hogy a Tisza a ciklus feléhez közeledve már nem lesz elég erős, a Mi Hazánk pedig még nem bízik az erejében. A Fidesznek tehát jelenleg stratégiai előnye van, hiszen két és fél millió szavazó mellette áll. Ebből a helyzetből nem unalmas, öreges helyzetelemzésekkel, hanem szenvedéllyel és őszinteséggel törhet ki. Ha például Szűcs Gábor növekvő népszerűségére gondolunk a Fidesz szavazói körében, nagyjából egyértelmű, milyen politikusokkal szeretnék felduzzasztani soraikat a tagok és szimpatizánsok. Minden olyan törekvés, amely a teljes megújulást elodázza, és megszilárdítja a hosszú kormányzás idején kialakult hatalmi struktúrákat, végzetes csapás lehet a pártra. Éppen ezért örvendetes, hogy a Fidesz elbúcsúzott a választókerületi rendszertől, hasonlóan praktikus, értelmes és hasznos lépések sokaságára volna szükség.

Ha a Mi Hazánk a Fidesz nélkül járja majd a maga útját, és a saját erejéből nagyra nő, akkor az országban kontroll és ellenőrzés nélküli állapotok következhetnek. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a középjobb kormányzati részvétele nélkül a társadalmi felfordulás, a szociális szorítások, az ország teljes kiszolgáltatottsága küszöbön áll. A Tisza kormányzása kétségkívül elindítja ezt a folyamatot, de hogy sikerül-e visszatalálnunk a hatékony nemzeti politizáláshoz, hogy az útvesztőből együtt kerülünk ki, vagy egymást meggyengítve lehanyatlunk végül, ma még nem világos. A nemzeti erők különböző csoportjainak, pártjainak meg kell keresniük a közös mezőt, mert jelenleg úgy tűnik, hogy a közeljövőben szükségük lehet egymásra. Aki pedig nem érti meg az idők szavát, túlbecsüli a saját erejét, esetleg eleve kisszerűen politizál, megfizethet rövidlátásáért. A Fideszben régen és most is Orbán Viktor az, aki az efféle összegzéseket, stratégiaépítést a legmagasabb szinten megvalósítja. Azzal zárjuk eszmefuttatásunkat, hogy személye, tekintélye megkérdőjelezhetetlen sokunk számára, és bízunk benne, hogy a megváltozott helyzetben is érvényes ajánlatot nyújt majd a magyar társadalomnak. Ennek formája, módja jelenleg nem ismert, többek között ezért sorsdöntő az előttünk álló esztendő. 

Szentesi-Zöldi László - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>