Osztrák értelmiségi körökben nem nagyon értik, hogy egyesek miért szólítják dr. Faymann-nak, amikor a saját bevallása szerint az egyetemi tanulmányait nem fejezte be, de még az sem biztos, hogy leérettségizett egyáltalán.

Martin Schulz esetében legalább minden kétséget kizáróan konkrétan tudjuk: az Európai Parlament elnökének nem sikerült érettségi vizsgát tennie, de mint láthatjuk, baloldali pártpolitikusok esetén ez nem követelmény. Sokkal fontosabb a jó megjelenés, a sugárzó karizma és a nagy műveltségre alapozott tudás. Bár ez utóbbiakat Schulz esetében sokan kétségbe vonják, és azt állítják, hogy karrierjét a mindenen átgázoló, önző, gátlástalan és erkölcstelen törtetésének, a senkit és semmit nem kímélő érdekérvényesítésének köszönheti. A tömegdemokráciákban általában ez a pártpolitikusok karrierjének titka.

Az vitathatatlan, hogy Faymann jól ismeri Bécs városát, ugyanis hosszú ideig taxisként készült a kancellári pályára. Élete legjobb lépésének bizonyult, hogy még gimnáziumi évei alatt belépett a szocialisták kerületi szervezetébe, ahol komoly pártmunkát végzett. Ennek köszönhetően már 25 évesen tanácsadó lett egy pénzintézetnél, majd bekerült az önkormányzatba. Igazi, baloldali aktivistaként állandó mozgásban volt, ezért néhány év után a lakásosztály vezetője lett. Diákkorából megismert kitartásának köszönhetően felfigyelt rá az ugyancsak haladó, szociáldemokrata Michael Haupl polgármester, akinek a szárnyai alatt Faymann szédületes karriert futott be.

Előbb az infrastruktúráért felelős miniszterként bizonyította szociális érzékenységét, majd átült a kancellári székbe. Miniszterként állítólag jelentős hirdetési pénzeket juttatott különböző médiumoknak, amelyek viszonzásul a nyilvánosság előtt hangoztatták azt a nyilvánvaló és köztudott tényt, hogy (dr.) Werner Faymann egy rendkívül felkészült, nagy tudású és befolyásos politikus. Az eset később parlamenti vizsgálóbizottság elé került, de a kancellár egyéb fontos elfoglaltságai miatt nem tudott megjelenni a meghallgatáson.

Faymann nyilvános szereplésein igyekszik komoly, tekintélyes politikusnak látszani, de ezt kizárólag a megjelenésével képtelen elérni. Nyilván ez késztette rá, hogy egyre többször megtörje az alkatához illő csendet, és ellentmondást nem tűrően nyilvánosságra hozza a véleményét. Ez valószínűleg élete legrosszabb döntésének bizonyult, mert amit az osztrák kancellár az utóbbi időben a migránsok ügyében összehordott, az követhetetlen és értelmezhetetlen.

Minden megszólalása újabb kérdéseket vetett fel, korábbi állításait ő maga tette zárójelbe, a végén már senki nem értette: most akkor mi a hivatalos és hosszabb távon érvényes osztrák álláspont? Kétségbeesetten próbált az ugyancsak össze-vissza beszélő Angela Merkel német kancellár álláspontjához igazodni, de ez sem ment zökkenők nélkül.

Faymann egyidejűleg próbált meg vérző szívű baloldali humanistának és az osztrák állam védelmezőjének mutatkozni. A kettő egyszerre nem ment. A bevándorlók közben egyre többen lettek, az osztrák polgárok kezdték tűrhetetlennek érezni a helyzetet. Faymann egyre gyakrabban nyilatkozott, ami csak fokozta a káoszt. Az osztrákok végül már nem értették, mire való a schengeni egyezmény, és hol van a befogadás felső határa.
A történtektől függetlenül Faymann többször elítélte a magyar határzár felépítését.

Teljes zavarodottságának bizonyítéka a Der Spiegel című hírmagazinnak adott interjúja, ahol kijelentette: „Kontinensünk legsötétebb korszakának emlékét idézi”, amikor menekülteket vonatra helyeznek abban a hitben, hogy „teljesen máshova” fognak majd utazni. Ugyanitt megvádolta Orbánt, aki szerinte „felelőtlenül cselekszik, amikor mindenkit gazdasági menekültnek nyilvánít”, és „tudatosan az elrettentés politikáját alkalmazza”. Közben az osztrák kormány tagjai sokszor egymásnak is ellentmondó nyilatkozatokat tettek, és Angela Merkel álláspontja is változott.

Faymann egyre nehezebben követte az eseményeket. Amikor megkérdezték tőle, igaza van-e Orbán Viktornak abban, hogy részben Németországot terheli a felelősség a menekültválságért, azt mondta, éppen ellenkezőleg: Angela Merkel nagyfokú felelősségtudatról tett tanúbizonyságot, és a legtöbb uniós tagországgal ellentétben Németország, Ausztria és Svédország „elismeri, hogy vannak háborús menekültek”, és kiáll a menedékhez fűződő jog mellett. Csakhogy ezt Magyarország sem vitatta.

De lassan eljött az igazság pillanata, mert amikor kiderült, hogy Ausztria kénytelen a Szlovéniával közös határszakaszát lezárni, akkor Faymann valóságérzékelése megzavarodott. Először azt mondta, különbséget kell tenni a között, hogy valaki határkerítést vagy kaput épít oldalsó szárnyakkal. Nem építenek kerítést az országhatárra, hanem műszaki biztonsági intézkedéseket foganatosítanak. „Ajtócska épül oldalelemekkel”.

Másnap megerősítette: Ausztria nem épít kerítést a szlovén határra. Majd hozzátette: „Nem építünk olyan kerítést, mint a magyarok”. Végül közölte: ő továbbra is Angela Merkelt tartja a „beszélgetőpartnerének”.
Ismerői szerint ez azért van így, mert mindig üres fejjel érkezik Brüsszelbe, de megvilágosodva tér haza. Rosszmájú osztrák szakértők szerint nem érdemes Werner Faymann álláspontjára figyelni, mert az véletlenül mindig egyezik Angela Merkel véleményével.

Tóth Gy. László - A szerző politológus

]]>www.magyaridok.hu]]>