Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
lovasistvanpubli.jpg

Sürgetés a kormánynak: jutalmazzák meg Járai Juditot, az MTI washingtoni tudósítóját!

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Nagyon kemény üzenet Lovas Istvántól!

Önök számtalan intézményeikben olyan struktúrák kialakításához és személyi/személyzeti döntésekhez asszisztáltak, illetve aktívan vettek részt,  amelyek mindaz ellen szól és működik, amit Önök fennhangon ismételgetnek.

Az amerikai Fox News televízió tegnap rendkívüli fontosságú dokumentumokról számolt be, amelyek nem csak azt bizonyítják, hogy az amerikai kormány számos országban súlyos összegek juttatásával beavatkozott az ottani politikai választásokba, de arról is, hogy George Soros (Önöknek Soros György vagy Gyuri bácsi) a mai amerikai külügyminisztérium gondolkodását is irányítja. Arról a külügyminisztériumról van szó, amely óriási összegekkel akarja támogatni a “független” magyarországi médiumokat a jövő évi helyhatósági választások előtt.

Egy tisztességes, pártatlan távirati irodának erről tudósítania kellett volna. És e hír hazai megjelenése Önöknek is alapérdeke lett volna.  Nem hogy a nyugati sajtó szerint az Önök „médiadiktatúrája” szolgájaként működő MTI.

Nincs már elegük abból, hogy Önöket éjjel nappal pontosan az ellenkezőjével vádolják számos területen, mint ami a valódi helyzet? Mikor vetkőzik már le végre ezt a kontraproduktív  mazochisztikus Stockholm-szindrómájukat?

Meddig tűrik ezt a közpénzen busásan támogatott liberális fennhatóságot, aminek kárvallottjai elsősorban az Önök választói és Önök?

És miért nem mernek legalább egy szó bírálatot kiejteni kollektív szájukon?

Nem beszélve a tájékoztatás kötelességéről egy közpénzen működő intézményben.

Itt a hír:

A jobboldali ]]>Fox News amerikai televízió]]> hálózat tegnapi adásában arról számolt be, hogy az amerikai kormány működését figyelő Judicial Watch nevű konzervatív jobboldali szervezet kormánydokumentumok birtokába került, amelyek szerint az amerikai külügyminisztérium és egy amerikai kormányszervezet, a USAID különböző országokban anyagi támogatást nyújtott az ottani választások Washingtonnak kedvező befolyásolására. A külügyminisztériumi dokumentumok azt mutatják, hogy a USAID közpénzt használt fel arra, hogy támogassa Soros baloldali politikai műveleteit számos országban. A Judicial Watch Fox Newsnak nyilatkozó kutatási igazgatója, kijelentette: „Külügyminisztériumunk valójában Soros által megszállt terület”. Hozzátette: Soros  gondolkodása, nyelvezete és viselkedése ténylegesen a külügyminisztérium vezércsillaga.

Lovas István - ]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2786) Mondom a magamét (7536) Heti lámpás (312) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Egészség (50) Nézőpont (1) Belföld (10) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Történelem (18) Kultúra (7) Gazdaság (704) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Életmód (1) Mozaik (83) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>