Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
d25d5a54965be2ee8bb206a907735125.jpg

Lovas István: Német festőt cenzúrázott az EP - hol a tiltakozás?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Fokozott érdeklődés mellett mutatták be csütörtökön este a brüsszeli sajtóklubban Hans Niehus festményeit, melyekből a meghirdetett tárlatot eredetileg két nappal korábban, február 10-én kellett volna ünnepélyesen megnyitni az Európai Parlamentben (EP).

CSAK NEM A MERKEL-DEKOLTÁZS OKOZTA A KITILTÁST?

Erre azonban nem kerülhetett sor, mondta megnyitó beszédében a népszerű rendezésszervező, Frank Schwalba-Hoth, korábbi európai parlamenti képviselő, aki mellett megjelent a festő és felesége is.
A megnyitó előtti percekben ugyanis odament hozzájuk két marcona őr és közölte, az EP egyik kvesztora azt minden ok nélkül letiltotta.

Mint Schwalba-Hoth elmondta, a letiltások egyre szaporodnak az EP-ben, ahol 16 helyen állíthatók ki tárlatok. Eddig már tíz alkalommal cenzúrázták az „ellentmondásosnak” nevezett kiállítási tárgyakat. Ezért, tette hozzá, az Európai Parlament épületeiben egyre gyengébb a tárlatok minősége, ugyanis sok művész már öncenzúrát gyakorol, és eleve nem ajánlja fel a kvesztoroknak engedélyezésre az „ellentmondásos” alkotásokat, melyek a legizgalmasabbak lennének.

A mostani tiltás oka a megjelentek egyöntetű véleménye szerint Angela Merkel német kancellárt mély dekoltázzsal ábrázoló festmény lehet.
Lapunk azon kérdésére, hogy miért festett a valóságosnál vélhetően ideálisabb képet a kancellár asszonyról, Hans Niehus azzal az irónikus válasszal felelt, hogy „így Merkel a festményt megvásárolja”.
A festményeibe politikát kever alkotó háláját fejezte ki, hogy a brüsszeli sajtóklub felajánlotta, azonnal helyt ad 25 akvarelljének és az esti tárlatról annak megnyitása előtt néhány órával küldte ki a meghívókat.
Niehus a düsseldorfi állami művészeti akadémián tanult és jelenleg Kölnben tanít képzőművészetet. Több gyerekmesét tartalmazó kötetet is illusztrált.
Képeivel azt akarja kifejezni, hogy a közszemlére kitett művészeti alkotásokkal milyen módon lehet manipulálni az embereket.
Lapunk megkérdezte a kiállítás egyik látogatóját, egy európai parlamenti képviselőt, hogy mi a véleménye a rendszeres cenzúrázás gyakorlatáról egy olyan Európai Unióban, amely más esetekben fennen hangoztatja a művészetek szabadságát és arról, hogy milyen az a művészet, amely csak abban az esetben elfogadható, ha nem vezet „ellentmondásokhoz”. A magát megnevezni nem kívánó képviselő azt mondta: „jó reggelt azoknak, akik nem látják, hogy a gondolatrendőrséget már az egész unió területén gyakorlatilag megvalósították”.

Lovas István

(Magyar Nemzet, 2014-02-15)

forrás: Lovas István facebook oldala

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Gazdaság (702) Tv fotel (65) Tereb (146) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Életmód (1) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Mozaik (83) Autómánia (61) Politika (1582) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>