Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
car.jpg

Antidogma - Amerika: álomból rémálom II.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A fejlett országok közül messze az USA-ban a legmagasabb az elhízottak és túlsúlyosak összlakosságon belüli aránya: az amerikaiak csaknem kétharmada túlsúlyos, minden ötödik felnőtt (a férfiak 35 százaléka, a nők 36,8 százaléka) pedig elhízott.

A 17–24 éves férfiak egyharmada alkalmatlan lenne katonai szolgálatra súlyfölöslege miatt, de 2002 óta az aktív katonák körében is 62 százalékkal nőtt a túlsúlyosak és elhízottak aránya. A járványos elhízottság (obesity epidemic) felelős az összes egészségügyi kiadás 5-10 százalékáért.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséből az is kiderül, hogy az amerikai gyerekeket még a felnőtteknél is jobban sújtja a kóros elhízottság. Az USA-ban az utóbbi 25 évben megduplázódott az elhízottak aránya. (U.S. falls behind exercise, gets fatter, usatoday.com, 2014. december 10.) Az egészségtelen táplálkozási szokások (fast food) mellett ez nyilván azzal is összefügg, hogy az átlag amerikai naponta csaknem öt órát tölt tévézéssel. (21 maps and charts that prove America is Number One, washingtonpost.com, 2014. július 3.) Nem csoda, hogy 18 éves korára egy átlagos amerikai gyerek kb. 40 ezer (!) gyilkosságot láthatott a tévében (TV Bloodbath: Violence on Prime Time Broadcast TV, parentstv.org). Ahogyan az sem, hogy a 22 legfejlettebb ország diákjai közül az amerikaiak az utolsók a technikai tantárgyakban és a számtanban, de az olvasás és az írás elsajátítása terén is csak az olaszokat és a spanyolokat múlják felül. (America’s Millennials: Well educated but unskilled, cbsnews.com, 2015. március 13.) Az átlag amerikai műveltségi (vagy inkább műveletlenségi) szintjét illusztrálja az is, hogy az 50 amerikai szövetségi tagállam közül 39-ben a legjobban fizetett állami alkalmazott egy futball- vagy egy kosárlabdaedző. (Infographic: Is Your State’s Highest-Paid Employee A Coach? Probably, deadspin.com)

Az amerikaiak sokkal többet költenek orvosi ellátásra, mint a világon bárhol máshol, de az életremény tekintetében az USA csak az 51. helyet foglalja el az országok rangsorában. (List of countries by life expentancy, en.wikipedia.org) Tíz amerikai közül hét szed orvosi receptre felírt gyógyszert, többnyire antibiotikumot, antidepresszánst vagy fájdalomcsillapítót. (Nearly 7 in 10 Americans Take Prescription Drugs, Mayo Clinic, Olmsted Medical Center Find, newsnetwork.mayoclinic, 2013. június 19.) A pornográfia annyira elterjedt az amerikaiak körében, hogy súlyos közegészségügyi válságnak tekintik. (Pornography … is so widespread in U.S., it is a MAJOR health crisis, dailymail.co.uk, 2014. május 16.) A fejlett ipari országok közül az Egyesült Államokban legmagasabb a nemi betegséggel fertőzöttek aránya. (Spread The Love? On Valentine’s Day, CDC Says U.S. Has Highest Rates of STDs in World!, globalgrind.com, 2013. december 14.) Minden harmadik amerikai szenved valamilyen nemi betegségben, és évente 20 millió új fertőzéses esetet regisztrálnak. (CDC: 110 Million Americans Have STDs At Any Given Time, atlanta.cbslocal.com, 2014. október 6.) Minden negyedik tizenéves amerikai lánynak van legalább egy nemi betegsége (1 in 4 teen girls have STD, usatoday.com, 2008. május 27.) Az évenkénti 20 millió új fertőzött több mint fele a 15–24 éves korosztályból kerül ki. (Reported Cases of STDs on the Rise in the U.S., cdc.gov, 2015. november 17.) Az amerikai néger gyerekek 21,5 százaléka tizenéves anyától, 61,9 százaléka egyedülálló anyától születik. (U.S. Center for Disease Control) Az amerikai feketék négyszer gyakrabban ölik meg a gyermekeiket, mint a fehérek. (U.S. DoJ) Az amerikai fekete gyerekeket hétszer nagyobb valószínűséggel hagyják el a szüleik, mint a fehéreket. (U.S. Census Bureau)

Az amerikai fiatalok körében az öngyilkosság a harmadik legfőbb halálozási ok, évente több mint 4100 életet követelve. Majdnem minden nyolcadik fiatal gondol az öngyilkosságra, és minden huszadik eltervezi vagy meg is kísérli azt. (Health Day-News, 2013. szeptember 1.) Az utóbbi 15 évben 24 százalékkal nőtt az öngyilkossági ráta az USA-ban, a 10–14 éves lányok körében pedig megháromszorozódott. (Depuis 1999, le taux de suicide aux États-Unis a explosé, lepoint.fr, 2016. április 22.) Az USA-ban 2009 óta az öngyilkosság az első számú erőszakos halálozási ok, a közúti balesetek előtt. A 35–54 évesek körében egy évtized alatt 28,4 százalékkal, az ötvenes (fehér) férfiak körében pedig 1999 óta 50 százalékkal nőtt azok száma, akik önkezükkel vetettek véget az életüknek. (Suicides More Common than Traffic Death, medpagetoday.com, 2012. szeptember 25.) Járványos méreteket öltött az öngyilkosság az amerikai fegyveres erők aktív és leszerelt állományában. 2012-ben naponta legalább egy aktív és 22 veterán katona követett el öngyilkosságot, vagyis az év folyamán több mint nyolcezren. (The hidden enemy documentary exposes the covert operation behind military suicides, cchr.org)

Eddig még sohasem tapasztalt mértékben nőtt a legkevésbé iskolázott, legfeljebb középiskolai érettségivel rendelkező, középkorú (45–54 éves), fehér amerikai népesség halálozási arányszáma, nyilván szoros összefüggésben azzal a ténnyel, hogy azon háztartások jövedelme, amelyekben a családfőnek nincs felsőfokú végzettsége, 1999 és 2013 között csaknem egyötödével (19 százalékkal) csökkent, és a bizonytalan jövőtől való félelem hatására egyre több fehér amerikai menekül az öngyilkosságba, válik a drogok vagy az alkohol rabjává, olvasható a Princeton Egyetem két kutatójának tanulmányában, akik szerint „ez a változás szembemegy a haladás évtizedeivel a mortalitás terén, és az Egyesült Államok sajátja: egyetlen másik gazdag országban sem történt hasonló fordulat”. (Rising morbi­dity and mortality in midlife among white non-Hispanic Americans in the 21st century, pnas.org, 2015. szeptember 17.) A világon az USA-ban legmagasabb a drogfogyasztás szintje. (U.S. Leads the World in Illegal Drug Use, cbsnews.com, 2008. július 1.) A gazdasági válságtól leginkább sújtott közép-nyugati régió (Midwest) 12 tagállamában valóságos „drogjárvány” dúl, és 2007 óta több mint négyszeresére nőtt a heroinfogyasztással kapcsolatos halálesetek száma. (A hydra-headed scourge. How the Midwest is battling a drug epidemic, economist.com, 2015. szeptember 19.)

Gazdag István

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Tv fotel (65) Gazdaság (702) Mozaik (83) Vetítő (30) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Történelem (17) Mondom a magamét (7501) Egészség (50) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Sport (729) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>